Kerthelység

2010. jún 30.

Ők igenis, mi vagyunk

Írta: admin Kategória: Nincs kategorizálva

Számomra nagyon meglepő volt, hogy Trianon 90. évfordulójának alkalmából az egész középiskola részt vehetett egy rendhagyó történelemórán, Raffay Ernő egyetemi professzor előadásán. A múlt meghatározza egy nemzet jelenét és jövőjét, ami a mai politikában is feszültséget gerjeszt.

Az én véleményem szerint Trianon az egyik, ha nem a legnagyobb csapás volt a magyarságra nézve. Sok mindent tudtam eddig is arról, hogy hány és hány magyart nyomorított és nyomorít meg a mai napig is ez a helyzet, de a pontos értékeket mindig csak becsülni tudtam. Nem pontosan ismertem ezeket a tényeket, és nagyon elszomorodtam, amikor a professzor úr elmondta, hogy Magyarországnak több mint a kétharmadát elvették, ráadásul a vesztes ország nem volt meghívva a béketárgyalásra, ahol végül is csak a sorsáról döntöttek; hogy több mint hárommillió magyar rekedt az új országhatárokon kívül; és a magyar államnak a kilencvenes évek elejétől több alkalma is lett volna, hogy határrevíziót kérjen, mégsem tette meg. Újra rá kellett ébrednem, hogy nem rendszerváltás, csupán rendszerváltozás történt.
Nagyon örülök, hogy az országgyűlés megszavazta a június negyedikét a nemzeti összetartozás napjának, illetve döntöttek a határon túli magyarok kettős állampolgárságának kérdéséről is, szintén igennel szavazva. Ők is hozzánk tartoznak és fordítva is. És ők igenis, mi vagyunk.

Fülöp Kinga


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!