Antalné Tari Zsuzsának és Egervári Józsefnek sok köz-, illetve magánépületet köszönhet Törökbálint lakossága. A két építésszel az eddigi tervekről beszélgettünk – a tyúkóltól a Városházáig.
– Nemrégiben egy szakmai fórumon találkoztunk, amely a „Kell egy hely! De milyen legyen?” címet viselte. Számotokra, akik már több közösségi épületet terveztetek Törökbálinton, milyen egy jó hely?
– Tari Zsuzsa: A fórum résztvevőinek véleménye megegyezett az enyémmel, mely szerint ez a művelődési ház egy jó hely. De azt meg kell jegyezni, hogy egy közösségi hely nem lehet mindenkinek kedvére való, hiszen minden azt használó szervezet, egyesület a legjobbat akarja magának. A tervezés során tapasztaltuk, hogy a civil szervezetek véleménye igen hasznos, de minél többen szólnak bele programalkotásba, annál nehezebb a dolgunk.
– Egervári József: Ha már a művelődési háznál tartunk, én úgy gondolom, hogy egy jó művelődési háznak olyannak kell lennie, mint egy tágas otthonnak, amelyet a használók magukénak éreznek. Legyenek benne kis (intim) terek, de nagy flexibilis közösségi termek is.
– Óvodát is terveztetek. Ott mik voltak a főbb szempontok?
– T. Zs.: Az volt az elsődleges szempont, hogy a gyerekek érezzék, hogy az épület nekik készült és szeressék. Szeressék, mert hozzájuk alkalmazkodó terei vannak, mert barátságosak a színei. Lehet, hogy sok gyermek sosem fog olyan jó körülmények között élni, mint amilyet a mi óvodánk nyújt számukra.
– E. J: A mai modern építészetben sokszor találunk olyan példákat, hogy kívülről nem egyértelműen látszódik az épület funkciója (pedig ez régebben nagyon fontos volt). Ma egy iskola, óvoda vagy éppen uszoda szinte azonos építészeti megfogalmazásokkal készül. Mi ezzel a szemlélettel nemigen tudunk azonosulni, szerintünk az a jó, ha már kívülről látható, milyen feladatot szolgál az épület.
– Melyik volt az első épület, amelyet ti terveztetek?
– T. Zs.: Az első épület a tornacsarnok volt, amelyet még Józsi nélkül, Jenő (Antal Jenő – a szerk.) és én terveztünk. Azóta azonban hárman dolgozunk együtt, Jenő feladata inkább a koordinálás, tervellenőrzés, lebonyolítás. Az utóbbi időben fiunk, Antal Péter is csatlakozott a csapatunkhoz, ő a tervezésben és a látványtervek készítésében van segítségünkre.
– E. J.: Ezután jöttek a közös munkák, ugyanis az önkormányzat felkért minket, hogy dolgozzunk együtt a művelődési ház tervezési programjának megalkotása során, s ezt követően bízta meg csapatunkat a tényleges tervezéssel. Az első megvalósult közös munkánk a Nyitnikék Óvoda volt, és bár korábban is ismertük egymást, de hogy nem dolgoztunk együtt, az annak tudható be, hogy Zsuzsa bár törökbálinti, sokáig nem a településen élt. Érdekes, hogy az egyetemen nagyon nem szerettem a csapatmunkát, de így a valóságban elég jól működik.
– Hogy dolgoztok csapatban? Mindenkinek megvan a maga feladata vagy együtt agyaltok?
– E. J.: Az elején mindenki elkezdi a saját terveit, majd utána összeülünk, megnézzük, ki mire jutott, és az elképzeléseket összefésüljük. A továbbtervezés során mindenkinek megvan a maga részfeladata is, én például a rajzolásban a metszeteket szeretem, Zsuzsa pedig az alaprajzokat és a belsőépítészetet kedveli.
– T. Zs.: Azt azért hozzá kell tennünk, hogy nem csak mi dolgozunk a terveken, vannak társtervezők is, gépészek, elektromosok és akusztikusok stb.
– Nagy léptékű épületek mellett terveztek még családi házakat is?
– E. J.: Persze, mindent. Az a véleményem, hogy egy megbízónak az a fontos, amit ő akar. Sosem szelektáltam a megbízások között, terveztem már tyúkólat és tehénistállót is. Törökbálinton több mint száz általam tervezett családi ház van, de Zsuzsa is közel ennyit tervezett a településre.
– Legutoljára pedig a Városházát terveztétek.
– E. J.: Igen, de előtte volt még a Zimándy Ignác Általános Iskola tetőtér-beépítése, akadálymentesítése, homlokzatfelújítása, a tornacsarnok kibővítése raktárral és az udvarok rendezése.
– T. Zs.: Ezeken kívül a Városüzemeltetési Csoport új telephelyét is megterveztük, aztán még volt egy szép feladatunk: felmértük az összes önkormányzati ingatlant a 90-es évek végén. Megvizsgáltuk a házak, lakások állapotát, rajzokat készítettünk, fotóztunk.
– Milyen lesz az új Városháza?
– T. Zs.: Az épület négyszintes lesz, az alapterülete kb. 3000 m2. Ami újdonság, hogy úgynevezett kabinetirodákat terveztünk, ami azt jelenti, hogy nem két-háromfős irodák lesznek, hanem egy-egy osztály egy-egy térben kap helyet. Ezáltal az épület sokkal gazdaságosabb, mivel a hasznos alapterület arányaiban nagyobb, mint egy cellás rendszerűé. Terveztünk egy nagy tanácsteremet, amely rendhagyó módon a pinceszintre került. Az uniós pályázaton – amelyen erre az egész beruházásra az önkormányzat pénzt nyert – kedvezőbb elbírálást jelentett, ha egy gazdasági komponens is kerül a tervbe, ezért terveztünk az épületbe egy éttermet.
– Volt még egy pluszpontot érő beruházás, ez pedig a plébánia épülete. Milyen elemekkel fog bővülni a katolikus közösség épülete?
– E. J.: Ezt én terveztem (az első ütemnél segítségemre volt Murányi Zsolt kollégám is) úgy, hogy legyen benne egy nagy közösségi terem, amely kb. 150 m2-es, és legyenek kisebb termek is, hogy a hittanfoglalkozásokat és az egyéb kisebb közösségi találkozásokat akár egy időben is meg lehessen tartani. Lesznek az épületben szállásra alkalmas hálótermek is. Ez azért fontos, hogy a későbbiekben bentlakásos lelkigyakorlatok vagy egyéb közösségi események színhelye lehessen a plébánia.
– Nemrég részt vetettek a Mi kis városunk című televíziós műsor törökbálinti forgatásán. Itt mi volt a szerepetek?
– A két csapatnak – egy szakmai és egy civil – kellett ötletelnie, hogy a Munkácsy Mihály, Dózsa György és Patak utca által határolt tömbre kitaláljanak valamilyen tervet. Mi a zsűri tagjai voltunk. Végül a szakmai csapat került ki győztesen, bár az ötletek nagyon hasonlóak voltak, de ők jobban alkalmazkodtak Törökbálint kialakult városszövetéhez, a belső magban egy védett pihenőparkot alakítottak ki, a Kálvária mögötti területen színpadot, oltárt elhelyezve. A mag „héja” pedig egy intenzív városi funkcióknak helyet adó, átlyuggatott zártsorú beépítés.