2010. május 4-én, Szent Flórián napján ünnepséget tartottak városunkban, amelyet idén a Grossturwaller Tänzer szervezett. A rendezvény a Római Katolikus Templomban celebrált szentmisével kezdődött, majd a Szent Flórián szobornál folytatódott. Az alábbiakban Hajdu Ferenc alpolgármesternek, a Szent Flórián Törökbálintért Egyesület elnökének megemlékező beszédét közöljük.
Az elkötelezett hivatástudat alapja a vállalt munkába vetett hit és a hagyományokhoz való ragaszkodás. A hitnek édestestvére az önfeláldozó becsületesség, a múlt tisztelete pedig a jelen erkölcse, amely a jövőt alapozza meg.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Szent Flórián – vagy ahogy olykor másképpen nevezik: Isten tűzoltója – ünnepén egy olyan védőszentről emlékezünk meg, aki életében nemes cselekedetek egész sorát vitte véghez, s hitbéli eltökéltsége a legvégső pillanatig nem ingott meg.
Jól tudjuk mindannyian, hogy a bátorság, a segítségnyújtás és az önzetlenség megnyilvánulásai könnyedén jelennek meg a szavakban, de tudjuk és tapasztaljuk azt is, hogy tettek nélkül ezek mit sem érnek. Minden ember küldetéssel jön a világra, hiszen nem csupán biológiai lényként létezik, hanem lelki-szellemi megvalósulásként is, ám elrendelt feladatát kizárólag tevékenysége által válthatja valóra. S azt is csak akkor, ha felismeri, ha van mersze felismerni és felvállalni küldetését.
Szent Flórián ezt már egészen fiatalon megtette. Ifjúként a rosszat elkerülte, ám ha nem tudott kitérni, akkor bátran szembeszállt, harcolt, küzdött ellene. A kiváló fizikai adottságokkal és szellemi képességekkel rendelkező, határozott fellépésű fiatalember hamar a római császár hadseregének tagja lett. Gyorsan haladt előre a ranglétrán s hamarosan erődparancsnoki beosztást kapott. A legenda szerint ebben az erődben tűz ütött ki, amely hatalmas méreteket öltött, s már mindent és mindenkit pusztulással fenyegetett. Az óriási tűz fölött Flórián vezetésével a céltudatosan, bátran és elszántan küzdő katonák a csodával határos módon győzedelmeskedtek, emberek százait megmentve a biztos haláltól.

Kedves Barátaim!
Nézzük csak ennek a történetnek a jelzőit: céltudatosság, bátorság, elszántság és küzdőszellem. Vajon nem az ezekben rejlő tetterőt hagyományozta Szent Flórián a ma tűzoltóira? Alighanem erre csak igennel válaszolhatunk. S azt is hozzátehetjük még, hogy ezt az erőt a hit, a cselekedetbe vetett hit adja. A felismert küldetés.
Flórián a lelkében egyre inkább kiteljesedő humanizmusa következtében képtelenné vált az ártatlan és védtelen emberek elhurcolására, hiszen katonaként olykor ilyen parancsokat is kapott. E megalázó, hitének és meggyőződésének ellentmondó kötelezettségek elől csak úgy tudott kitérni, hogy a hadseregből kilépett. Szolgálatainak elismeréseként, ahogy az ebben a korban szokásos volt, kisebb vidéki birtokot kapott a császártól, s itt letelepedve városi elöljáró, majd pedig a tűzoltó legénység kapitánya lett.
A 304-ben bekövetkezett keresztényüldözés idején Flórián igazságérzete, embersége fellázadt a kegyetlenkedések ellen. Börtönben sínylődő 40 társa mellé állt, megvallva a helytartónak önmaga kereszténységét. Ezt követően, amikor megtagadta az áldozat bemutatását a római isteneknek, megkorbácsolták, izzó vassal megégették, majd kővel a nyakában az Enns folyóba vetették.
A ránk maradt írásos emlékek szerint holtteste fennakadt egy sziklán, sas vigyázott rá, mígnem egy Valéria nevű keresztény asszony rátalált, kocsijába rejtve elvitte Lorchba és tisztességgel eltemette. A lorchi Szent Flórián sír felett ma az Ágoston rendi szerzetesek kolostora emelkedik.

Kedves Barátaim!
Szent Flórián a tűzoltók számára munkájuk lényegét testesíti meg: az állhatatosságot, bajtársiasságot, becsületet, embertársaik megsegítését.
Nekünk, törökbálintiaknak városunk védőszentjeként az összefogás, az összetartozás, az egymásért való áldozatvállalás példázatát adja – s kéri tetteinken számon.