Isten, mivel szeretetháromság, az egyházi évben a Szentháromság vasárnapján vissza-visszatérően e csodálatos titoknak a szemlélésére hívja meg a megkeresztelt embert.

Az Írásban megerősítést kapunk, hogy Isten Lelke által vezérelve Isten gyermekeiként élhetünk. Számos megkeresztelt ember nem veszi észre, hogy még mindig ószövetségi hitben él, ahol a vallásosság a parancsok teljesítésében merült ki. Ám mi nem a szolgaság, hanem a fiúság Lelkét nyertük el! Az Újszövetség újdonsága és Örömhíre, hogy többé  már nem kell félelemben élnem, mert meghívásom van a Szentháromság szeretetközösségébe, és már itt a földön megtapasztalhatom annak boldogságát, hiszen maga a Szentháromság van jelen azok között, akik Krisztus nevében egyesülnek.
A társadalmunkban –  és sajnos családi kapcsolatokban is hódító – valamit valamiért szemlélet eltűnik, feloldódik abban a szeretetben, amelyet Jézus hozott közénk: amit az Atyánál látott, azt élte és a mennyország előízét hozta közénk. Az ő szeretetének mértéke a mértéktelenség. Meghívásunk van arra, a búcsúbeszéd alapján, hogy szeretetünk mértéke az legyen, ahogyan az Atya szereti Jézust: „Amint engem szeret az Atya, én úgy szeretlek titeket, …ti úgy szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket.” Tehát az Atya szeretetével forduljunk egymás felé. Az Atya szeretetével kell a másik emberre tekintenem. Oly könnyű háborúság okozójává  válni a világban, ám a Jézustól tanulható és élhető  szeretet elhozza közénk a mennyországot: munkahelyen, családban egyaránt. A szeretet csodákra képes, és nem sokáig lehet ellenállni neki. Ha át tudok lépni egy határvonalat, és megteszem szeretetből azt, amit már nem várnának el tőlem, amire már nem vagyok köteles, abban a pillanatban ráléptem annak a szeretettapasztalatnak az útjára, mely a Szentháromság szeretetáramába kapcsol.
Nem felejthetjük el továbbá, hogy a mi Urunk szegény. Szegény azért, mert folyamatos adás, ajándékozás az élete, s én, aki rá hasonlítok, identitásomat önmagam ajándékozásában találom meg.
Az ősbűn óta bujkálunk a kert fái között, félünk az Istentől, és ő utánunk jön, hogy hazavigyen az atyai házba, a boldogság házába, mert ő mindig előbb lép. Egy gyöngédség nélküli Atya érzéketlen szülő volna. Jézus minden tanításában róla szól: olyan szabadságra hív, hogy egyedül az Atyától függjünk. Ha vágyunk erre a szabadságra, az segít kilépni önmagunkból. A kígyó  szüntelenül el akarja venni ezt a szabadságot a javak birtoklásával, hogy lerombolja meghívásunkat, mely a Szentháromság szeretetközösségébe szól.
Az Atya, a Fiú  és a Szentlélek örömében való részesedésre lettünk teremtve, s erre csak egyféleképpen, egész életével válaszolhat az ember: úgy, ahogy Mária tette, aki mindenét odaadta e szeretetközösségnek.