Aggtelektől Poroszlóig

Országosan egyedülálló kísérletbe fogott hat ép és hat mozgássérült fiatal. Extrém túlélőtábort szerveztek Észak-Magyarországon, bizonyítandó, hogy egy kerekesszékes fiatal is teljes emberként tud részt venni egy ilyen kiránduláson. A túra egyik főszervezőjével, a gyermekkora óta Törökbálinton élő Ilosvai Georginával a túra részleteiről, munkájáról és a fogyatékkal élők lehetőségeiről beszélgettünk.

– Monorról érkeztél az interjú helyszínére. Mi járatban voltál arrafelé?
– Nyárra szervezünk egy túlélőtábort, ahol ép és mozgássérült fiatalok vesznek részt. Ez egy kalandtúra lesz, amely Aggtelekről indul és Poroszlón ér véget Különböző városokban állunk meg, és ott többfajta sporttevékenységeket űz majd a csapat. Monoron az egyik nagyobb áruházláncnak van egy lerakata, és az általuk támogatásként felajánlott élelmiszereket vettem át.
– Mit kell pontosan érteni ezen a túlélőtáboron?
– Tavaly Észtországban voltunk ezzel a csapattal egy nagyon természet közeli túlélőtáborban, amely úgy volt kialakítva, hogy épek és mozgássérült résztvevők egyaránt részt tudtak venni a különböző programokon. A tábor után találtuk ki a csapattal – amely hat ép és hat mozgássérült fiatalból áll –, hogy miért ne szerveznénk egy hasonlót itt, Magyarországon.
– Észtországban vannak akadálymentes kirándulóhelyek. Mennyire jellemző ez Magyarországon?
– Áprilisban voltunk egy előlátogatáson. A Bélapátfalva–Szilvásvárad szakaszt próbáltuk bejárni egy éjszakai túra keretében, de annyira rossz volt az idő, hogy a kerekesszékek tengelyig süllyedtek a sárban. Miskolcon láttam, hogy más magyarországi városokhoz képest odafigyelnek az akadálymentesítésre.
– Mi lesz a pontos útvonal?
– Budapestről Volán-busszal megyünk Aggtelekre, ahol meglátogatjuk a Baradla-barlangot is, ami nagy szó, mert kerekesszékkel nem igazán könnyű lejutni, ugyanis 360 lépcsőfok vezet le, úgy hogy ez lesz az első túlélés a tábor alatt. Aggtelekről Miskolcra megyünk, ott a Miskolc-tapolcai barlangfürdőbe látogatunk. Innen felmegyünk Lillafüredre, és teszünk egy túrát a Bükkben. Az utat végig tömegközlekedéssel tesszük meg, a különböző állomásokon pedig gyalog, illetve kerekesszékkel közlekedünk. A következő állomás Ónód lesz, ahol a csapat kipróbálhatja a legújabb sportágat, a paraJet-skit, amely – ahogy a neve is mutatja – kerekesszékesek számára is elérhető jet-skit jelent. Végállomásunk a Tisza-tó, ahova kajak-kenu túrát terveztünk.
– Amellett, hogy magatoknak akartok bizonyítani, illetve magatoknak szereztek élményekben gazdag hetet, van ennek a túrának üzenete a külvilág felé?
– Az az üzenete, hogy kerekesszékben is lehet teljes életet élni. Persze benne van az esélyegyenlőségre, az akadálymentesítésre való felhívás is, de lényeg, hogy ebben az országban is át lehet élni ilyen kalandokat és túrákat.
– Az év háralévő részében is mozgássérültekkel foglalkozol. Mit is csinálsz pontosan?
– Közel négy éve gyógytornászként dolgozom a Mozgássérültek Állami Intézetében. Ebben az intézetben zömében tinédzser és kamasz fiatalok vannak, akik Budapestre járnak iskolába. Az iskolásoknak a tornaóra helyett mozgásterápia van. Velük egyenként foglalkozom, de ezenkívül rehabilitációt is végzek. A munkámban az a különleges, hogy nemcsak mozgással és izomerő-fejlesztéssel foglalkozom, hanem a mindennapi életben való boldogulásra is tanítom őket. Ha kell, az étkezés megtanulásában segítek, ha kell, a közlekedésben. Járjuk az utcákat, mozgólépcsőzünk, bejárjuk a lakókörnyezetet, hogy minél jobban boldoguljanak.
– A mai én központú világban hogyan jut egy fiatal lány eszébe, hogy mozgássérültekkel foglalkozzon?
– Már általános iskolában úgy gondoltam, hogy valamilyen segítő pályára megyek. A családom az orvosi pályát javasolta, de én úgy gondoltam, hogy hatévnyi tanulás utáni karrierépítés nem nőnek való feladat. A gyógytornát azért választottam, mert egyrészt a szakma nagyon szerteágazó, másrészt igen nagy szabadságot ad. Azt csinálom, amit szeretek, és amire vágyom.
– Ha jól tudom, a siketek jelnyelvét is megtanultad.
– Igen. Még a gimnáziumban. Akkor még nem tudtam, hogy melyik irányba megyek tovább. Ezt manapság nagyon ritkán használom, így sokat is felejtettem belőle. De a legtöbb siketnek amúgy is saját jelnyelve van, egy család egyfajta nyelvet használ, amit mások nem értenek meg.
– Gondolom, ültél már kerekesszékben.
– Sőt, aktív használója vagyok. Aki bejön az intézetbe, sokszor lát kerekesszékben, mivel csak akkor tudok valamit megtanítani, ha azt én is tudom használni. Sokan mondták, hogy könnyű neked, mert te tudsz járni, így én is tudom, milyen kerekesszékben az élet.
– Előző számunkban a gördeszkások mesélték, hogy ha valahol sétálnak, mindig azt nézik, hogy hol egy korlát, egy lépcső, amin lehet deszkázni. Te a rámpákat és az akadályokat nézed?
– Pályakezdőként amikor legelőször mentem ki egy kerekesszékessel, akkor döbbentem rá, hogy mennyi padka van, és hogy nem lehet közlekedni. Volt olyan, hogy az Astoria közepén majdnem sírva fakadtam, mert semerre sem tudtunk menni. Azóta akárhol járok, még külföldön is, mindig figyelem a rámpákat.
– Egy különleges sportfajta terjesztésében is részt veszel.
– A Magyar Gyógytornász Társasággal csinálok egy kerekesszékes kosárlabda-foglalkozást. Egyéni szabályokat alakítottunk ki. Az egyik legfontosabb szabály, hogy mindenki kerekesszékben kosarazik, a másik, hogy a fogyatékosság mértéke szerint mindenkire más-más szabályok vonatkoznak, így mindenkinek egyenlő esélye van. Ezzel a sporttal kint leszünk két napig a Szigeten is, ahol kosarazunk, illetve beszélgetünk a fesztivál látogatóival.
– És még itt sincs vége, mert egy kutatásban is részt veszel.
– 2004 óta kutatok egy adatgyűjtő-rendszert, amely azzal foglalkozik, hogy hogyan lehet pontosan leírni a fogyatékosságot. A felmérés lényege, hogy teljesen mindegy, hogy egy ember milyen fogyatékossággal él, a lényeg, hogy a környezetében, a társadalomban hogyan tud létezni.
– Ez azt jelenti, hogy egyes esetekben egy teljesen ép ember fogyatékosabbnak számít, mint egy olyan ember, akinek hiányzik mindkét lába?
– Igen. Véleményem szerint egy alkohol-, illetve drogfüggő, aki a szenvedélye miatt elhagyja a családját, munkáját, kevésbé állja meg a helyét a társadalomban, mint egy olyan kerekesszékes, akinek rendes családja, munkája, egzisztenciája van.