Bemutatjuk dr. Spenik Vladimirt, a 7. háziorvosi körzet családorvosát
A hetes körzet, Tükörhegy háziorvosáról, dr. Spenik Vladimirről a Törökbálinti Anyaotthon vezetőjétől, Urbán Erikától hallottam először, még évekkel ezelőtt.
Elismerő szavakkal nyilatkozott a doktor úrról, aki sokat segített az otthonban átmeneti elhelyezést kapott családoknak. Évekkel később találkoztunk először személyesen. A Családsegítő Szolgálat nyugdíjas teadélutánján tartott éppen előadást az időseknek arról, mit tehetnek az egészségük érdekében. A doktor úr láthatóan ugyanolyan otthonosan érezte magát a nyugdíjasok körében, mint a modern tükörhegyi rendelőjében, ahol a körzetéhez tartozó betegeket fogadja és ahol mi is beszélgettünk vele.
– Nagyon szép ez a rendelő, még akvárium is van a váróteremben.
– Igen, az egyik kedves páciensem szokta rendben tartani. A várakozó betegek szívesen nézegetik.
– Mióta gyógyítja törökbálintiakat?
– 2006. szeptember elsején nyitottunk. Teljesen a nulláról indultunk. Azóta 1200 páciensünk lett.
– Elmondaná, hogyan került Törökbálintra? A nevének idegen hangzásából ítélve nem Magyarországon született.
– De majdnem! Munkácson születtem, Kárpátalján. A nagyszüleim is munkácsi származásúak voltak. Később Ungvárra költöztünk. Édesapám radiológus szakorvos és sportorvos volt, az ottani sportegészségügyi rendelőintézet igazgató főorvosaként dolgozott évtizedekig, én pedig ott tanultam az egyetemen. 1989-ben a családegyesítési egyezmény keretében települtünk át családostól Magyarországra, ahol édesanyám rokonai, testvérei éltek. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében telepedtünk le. Minden vágyam volt, hogy családorvos legyek. Akkor, érdekes módon, a környéken nagyon sok üres háziorvosi körzet volt, így még választhattam is. Egy Beszterec nevű kis falura esett a választásom, ami Nyíregyházától 26 km-re van, és ahol azelőtt sohasem volt önálló háziorvosi körzet. 1300 ember tartozott ide, optimális létszám ahhoz, hogy az ember fokozatosan megismerje, szépen felépítse a pacientúráját. Közben megismertem a környező településeket, kollégákat is. Három évig dolgoztam itt. Ezután kértek fel egy szomszédos, az enyémnél jóval nagyobb körzet ellátására, amely már két községből állt és közel 2200 ember tartozott ide. Ez nagy kihívás volt számomra, de úgy éreztem, képes vagyok maradéktalanul ellátni a feladatot. Volt, hogy 80-90 beteget néztünk meg egy nap. Közben az akkor újdonságnak számító hétköznapi ügyeleti rendszert is megszerveztük, ami tehermentesítette a kollégákat. Így megszűnt az a napi huszonnégy órán át tartó készenléti állapot, amit addig minden háziorvosnak el kellett látnia. Egy héten egy napot kellett ügyelni, így a többi napokon a munkaidő után az orvosoknak is jutott idő a pihenésre, és így jobban bírtuk a napi munkát. 16 évig dolgoztam ebben a körzetben. Közben persze leszakvizsgáztam háziorvostanból és alpolgármesterként is működtem.
– Tizenhat év hosszú idő. Egy kiépített pacientúrát, egy biztos egzisztenciát hagyott ott a bizonytalan jövő érdekében. Mi motiválta ebben?
– Igyekeztem minden feladatomat ellátni, de szerettem volna a betegeimnek igazán magas, európai szintű szolgáltatást nyújtani. Sajnos a régi körzetemben erre nem volt lehetőség. Ezért elhatároztam, hogy megpróbálok egy új helyet keresni, Budapesthez közel, ahol jobbak az ilyen irányú lehetőségek. Így kerültem Törökbálintra, teljesen véletlenül. Ingatlant kerestem és itt találtam. Éppen a praxis is kialakulóban volt, hiszen a tükörhegyi negyedbe költözőket az amúgy is túlterhelt háziorvosok nem tudták ellátni. Megkerestem az önkormányzatot, és nagyon rövid időn belül sikerült megállapodnunk. Nagyon megszerettem Törökbálintot, úgy is, mint a lakóhelyemet, és mint munkahelyemet. A saját ingatlanomban alakítottam ki a rendelőt. Azóta több szakorvosi magánrendelés is elindult itt, ami szintén a betegek kényelmét szolgálja. Szeretnénk elérni, hogy ezek közül több központilag finanszírozott formában is működhessen.
– Érzésem szerint a törökbálinti orvosok között nagyon jó a kapcsolat. Egyetért ezzel?
– Mindenképpen, sőt nagyon fontosnak is tartom a folyamatos kapcsolattartást. Éppen ezért kezdeményeztem egy orvos klub létrehozását, és nagyon örülök, hogy sikerrel jártam. Már a régi praxisomban is jól működött ez a dolog. Rendszeresen találkozunk. Ilyenkor például eljönnek a gyógyszergyárak képviselői és bemutatják az új gyógyszereket, beszámolnak az új kutatási eredményekről, így egyszerre mindannyian értesülünk az újdonságokról, anélkül, hogy ez a rendelési idő rovására menne. Itt a rendelő alsó szintjén van egy erre alkalmas helyiségünk. Ugyanitt pontszerző tanfolyamokat is szervezünk, ami szintén nagy könnyebbséget jelent a kollégáknak, hiszen nem kell a továbbképzésre bejárniuk a városba. Legalább havonta egyszer összejövünk. Amikor megnyílt a rendelő, első dolgom volt, hogy meghívtam a kollégáimat. Azóta is rendszeresen összejárunk, sőt már a környékbeli településekről is több orvos kolléga csatlakozott hozzánk.
– Kanyarodjunk el az orvoslástól egy egészen más irányba! Úgy tudom, van még egy másik szerelme is a hivatásán kívül, mégpedig a zongorázás, ami művészi szinten művel.
– A zenébe még gyerekkoromban szerettem bele, és egy ideig nem voltam biztos benne, hogy az orvoslást vagy a zenét választom-e hivatásomul. Végül tizennégy éves koromban eldőlt, hogy inkább orvos leszek, de az orvosi egyetem mellett párhuzamosan, levelező tagozaton elvégeztem a Moszkvai Zeneakadémia zongora tanszakát is. Ma is rendszeresen fellépek, ha nem is túl gyakran. Nagyon remélem, hogy egyszer a törökbálinti közönségnek is játszhatok majd. Egy kétórás anyag most is koncertszinten készen áll, benne Csajkovszkij b-moll zongoraversenyével, Gershwin Kék rapszódiájával. De van még egy másik szerelmem, a sport, a tenisz. Aktívan, versenyszerűen teniszezem. Hetente legalább háromszor két órát játszom, de van, amikor többet is. Tagja vagyok a Park Tenisz Klub versenyző csapatának, amely Budapest I. osztályban játszik, szép eredménnyel.
– Ha jól tudom, több nyelven is beszél. Hogy volt képes ennyi mindent megtanulni, ilyen sok mindenre koncentrálni egyszerre?
– Valóban anyanyelvi szinten beszélek oroszul, ukránul, magyarul, angolul és beszélek szlovákul is. Egy számítástechnikus ismerősöm mondta egyszer, hogy az agyam olyan, mint egy jó számítógép. A programot, amit éppen futtat, igyekszik maximálisan kihasználni. Ez nyilván adottság is, de nagy akaraterő és szorgalom is kell hozzá. Jól tudok koncentrálni, nagyon gyorsan tanulok, mert amikor valamivel foglalkozom, arra száz százalékig figyelni tudok. Így sokkal több mindenre marad időm.
– Orvoslás, zene, tenisz… Belefér még az életébe a család is?
– Igaz, ami igaz, ez a kérdés eddig talán kicsit háttérbe szorult az életemben. De már vőlegény vagyok! Egy hosszú, hatéves kapcsolat fordult komolyabbra a közelmúltban, és most már talán ez is belefér az életembe. A vidéki orvosi praxis nem igazán családbarát hivatás. Napi huszonnégy órában kell készen állni, és ezt nagyon kevés kapcsolat bírja ki. A környezetemben e tekintetben sok rossz példát láttam, ezért inkább nem is kezdtem bele. Mindig úgy gondoltam, csak akkor vállalkozom családalapításra, ha majd elég időt tudok szánni a magánéletre is. Talán most jött el ez az idő.
