ORPHEUSZ-KÖNYVEK

Hárs Ernőről, e nagyszerű kis kötet szerzőjéről külön öröm újra hallani manapság, a mélabús, álkasztrendszert tömjénező „modern” hazai irodalom idétlen zsongásában.

Azért mondom, hogy „újra hallani”, mert egyszer – a negyvenes években – már némaságra lett ítélve, s a hatvanas évekre tehető „újraindulása” óta is gyakran körülveszi őt a hivatalos csend.
Pedig jó költőről van szó, remek műfordítóról. Olyan értékes verseskönyvek és átköltésgyűjtemények szerzőjéről, mint a Csillagóra, Tisztítótűz, Hullámgyűrűk, Toronyzene vagy az Éjféli tárlat. S azt se felejtsük el róla, hogy (amint azt több kritikusa is elismerte) egyedülállóan bravúros nyelvhasználatra vall, ahogy átültette magyarra Tasso: A megszabadított Jeruzsálem című eposzát, illetőleg Camoes hőskölteményét, A luziadákat.
Természetesen Hárs Ernő legújabb kötete már az új évezredben írt verseit és műfordításait tartalmazza. S ahogy művészetének eddigi vonulatában, Hárs ezekben a csokorba szedett költeményeiben is arra törekszik, hogy a régmúlt értékeit használva építőköveknek, karakteres modern, pontosabban fogalmazva: időszerű költészetet hozzon létre.
Megkockáztatom, Hárs Ernő verstudása nem csupán időszerű, hanem időtálló teljesítmény, mind formalitásában, mind pedig – s nyilván ez a lényegesebb – mondanivalójában. Ugyanakkor nyilvánvalóan ez a tiszta szellemiségű költő lenne a legboldogabb, ha például az olyan tartalmi elemek, mint az Öreg karácsony című vers első szakaszában, immár teljesen elveszítenék aktualitásukat: „Karácsonyért esengünk / kétség s remény között, / de alattunk, felettünk / sár terjeng, sűrű köd.