Rainer Máté grafikáiból nyílt kiállítás

2009. november 6-án nyitotta meg Hajdu Ferenc alpolgármester, a Zimándy iskola tanára Rainer Máté, Törökbálinton élő festő- és grafikusművész elmúlt évben készült grafikáiból nyílt kiállítást, amelyet a művelődési házban december 14-éig lehet megtekinteni. Az alábbiakban Hajdu Ferenc megnyitó beszédét olvashatják.

Egy nagyon kedves, régi barátom, Keszthelyi Rezső költészetében találkoztam első alkalommal vonalakkal. Művészi vonalakkal. Verseskötetének az volt a címe: Vonalak kertje. Akkor, azóta ráéreztem, megtudtam, s tudom, hogy van a vonalaknak kertje.
Olyan, ami gyönyörű.
Most, Rainer Máté festőművész grafikáit nézve mégis újra és újra elámulok: szépséget, könnyed eleganciát látok, e szabad grafikák művészi megformáltságában igencsak sodró lendületű jelentéstöltet – szikárítva a szót: erőt.
Ám nem csupán esztétikait, hanem érzékelésen túlit: gondolatit. Keskeny a vonal, sokszor önmagába visszafut, s ilyenkor körkörössége horizontra tágul (ki tudja, mi van mögötte?), és a képi mozdulatlanságon átpulzál az a világ, amit Rainer Máté műveivel felmutat.
A látvány közvetítéstechnikája, tudjuk jól, sokféle lehet, kifejezésmódjában és értékében is.  Ebből a kifejezésmódot azonnal magunkévá tehetjük, az érték azonban lassan teljesedik bennünk. Ami ma szép, másnap már csúnya, s a rút eszménnyé lehet holnap.
Rainer Máté vonalainak ereje rácsozatukban rejlik.
Kinek úgy, hogy mögéjük láthat, kinek úgy, hogy a mögöttes részből tárulkozik. A művészi mondanivaló ettől még természetesen korrekt és konkrét, a befogadói élmény az, ami választásra ítéltetett – amely az élet minden szegmentjében így is van rendjén.
Ám azt azért engedtessék e tekintetben megjegyeznem: finom fátyol lengi be Rainer Máté grafikáiban ezt a rácsozatot. Nem kirekesztő és nem „zártkörű”, se kívülről, se belülről ez a láttatásmód. Úgy demokratikus, avagy nem demokratikus, ahogy a zene: mindenkihez szól, de nem mindenkinek.
Rainer Máté kompozíciói, bár felvállaltan tematikusak, sokféleséget mutatnak. Ez a „világratárulkozás” és „bekebelezés” hoz létre olyan hatásmechanizmust, amely ezeket az alkotásokat egyénként is, sorozatukban is érthetővé teszi. Érthetővé teszi azok számára, akik erre az esztétikai kalandra vállalkoznak. Szándékos itt a kaland szó, hiszen egzotikumokat látunk, mindennapjaink történéseit raineri feldolgozásban.
Van ebben komorság, erotika és misztikum, van kedvesség, báj és játék. De ne feledjük azt a jóféle humort sem, amely a látványon túl, olykor a címadásban is megjelenik. Ilyen például a Fasírtban, a Kihűl a vacsora! és a Haggyá Lóógva.
Kedves Barátaim!
Néhány esztendővel ezelőtt, egy Banga Ferenc grafikai kiállítás megnyitóját követően, azt kérdezték tőlem, úgy általánosságként, hogy nem zavaró-e a színek hiánya? Nem csorbítja-e az értelmezést és a művészi hatást, hogy minden csupa fekete és fehér? Elmondtam, hogy szerintem semmit nem csorbít, és nem zavaró. Éppen ellenkezőleg.
Ahogy az itt kiállított grafikákon is látható: a forma a lényeg, a megkomponáltság. Az idézőjelbe tett egyszerűség válik így egyedivé, felmutatva azt a tisztaságot, figyelmet és érzékenységet, amely Rainer Máté műveiből árad.
Rainer Máté elhivatott művész. Ez az elhivatottság jóféle gyökerekből – festőművész nagyapa, keramikus édesanya, építész édesapa – és önerőből táplálkozik. Az önerőt pedig többek között ezek a művek s az eddig megtett művészi út jellemzik.
Rainer Máté a Képzőművészeti Egyetem elvégzését követően több alkalommal részesült ösztöndíjban itthon és külföldön, megtekinthettünk már egyéni kiállítást alkotásaiból Törökbálinton és a Szépművészeti Múzeum Márványtermében. Tudjuk róla, hogy munkásságát Barcsay-díjjal is elismerték.
Biztos vagyok benne, hogy jelen kiállítás megtekintését követően még közelebb kerülünk ahhoz a látásmódhoz, ahhoz az erőhöz, amelyet ez a szeretnivaló és értékes művészet sugároz.