Beszélgetés Podonyi József harmonikatanárral

Biztosan emlékeznek önök is a címben szereplő régi slágerre: „Dalolj csak szép hermonikám…”. Mostanában egyre gyakrabban hallani ennek a különleges hangszernek a hangját. A harmonikának mindig fontos szerep jutott például a sváb népzenében is, és ma is működik csak harmonikákból álló zenekar, sőt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is van harmonika tanszak. Aki meg szeretne tanulni játszani ezen a  hangszeren, annak városunkban könnyű dolga van, hiszen a Német Kisebbségi Önkormányzat jóvoltából Törökbálinton is működik harmonikaoktatás. Podonyi József tanár úrral Munkácsy Mihály utcai otthonában beszélgettünk.

– Ha jól tudom, ön nem törökbálinti születésű.
– Valóban nem. Heves megyében, Heréden születtem, és ott is éltem, egészen 2003-ig. Akkor költöztünk ide, Törökbálintra. A lányunk a családjával már évek óta itt élt, és az unokáknak is szükségük volt ránk, így aztán utánuk jöttünk.
– Mikor került először kapcsolatba a harmonikával?
– Gimnazista koromban. Édesapám gazdálkodó volt, és egyszer egy zsák búzáért pénz helyett egy harmonikával fizettek neki. De akkor még csak ismerkedtem a hangszerrel. Érettségi után kezdtem el játszani rajta, és beleszerettem. Megszállottként kezdtem a tanulásba. Beiratkoztam Steinitz Elza magán-zeneiskolájába. Antal György és Herrer Pál volt a harmonikatanárom. A zeneórákra Herédről Hatvanig kerékpárral, onnan vonattal Pestig, hetente kétszer jártam fel. Közben elvégeztem az Egri Tanárképző Főiskola magyar–ének–zene tanszakát, és a Herédi Általános Iskolában kezdtem tanítani. Hamarosan tanítottam a harmonikát is. A tanulók létszáma szép lassan bővült, míg végül néhány év alatt húsz-harminc főre gyarapodott.
– Hogyan működött akkoriban a zeneoktatás?
– Tanítottam zenei előképzőt, szolfézst és harmonikát. Közben megalakult Hatvanban a zenei munkaközösség, amelynek tagja lettem, és a Művelődési Minisztérium által kiadott, az állami zeneiskolákéhoz hasonló tanterv alapján tanítottam. A második osztályos általános iskolások járhattak zenei előképzőbe, harmadik osztályos kortól nyolcadikos korig tanulhattak hangszert. Természetesen, aki akart, tovább is tanulhatott. Nyilvános „vizsgákat” tartottam telt ház előtt az iskola előcsarnokában. Mivel jó kapcsolatban voltam a hatvani és a lőrinci zeneiskola igazgatójával, mindig meghívtam őket a vizsgabizottságba, mint díszvendégeket.
Az egyik alkalommal a hatvani zeneiskola igazgatója átadott nekem egy meghívót, ami az ő iskolájához érkezett. A meghívóban az országos harmonika tagozat meghívta az iskola harmonikatanárát háromnapos országos értekezletre, Barcsra. Elmentem. Ott találkoztam Ernyei Lászlóval, a Zeneművészeti Szakközépiskola harmonikatanárával, Katricz Richarddal, a harmonika tagozat vezetőjével és több harmonikatanárral, akik az ország különböző részéből jöttek. A tagozat vezetői meghívtak, hogy tanítványaimmal én is vegyek részt a minden évben Budapesten megrendezett országos növendékhangversenyen. A következő növendékhangversenyre elvittem egy nyolcadikos tanítványomat, aki Bogár István Toccata és fuga című művét játszotta. A műsor végén odajött hozzám Ernyei László, gratulált és közölte, hogy szívesen felvenné a növendékemet a konzervatóriumba felvételi vizsga nélkül, ha lenne kedve. Volt kedve, és el is végezte.
A harmonika tagozattal való kapcsolat olyannyira megmaradt, hogy felvettek a Zenetanárok Harmonika Tagozatának tagjai közé. A továbbiakban nemcsak szóló növendékeket vittem a növendékhangversenyre, hanem egy 12 tagú általános iskolai harmonika zenekart is. A harmonika zenekar műsorán Bach, Händel, Haydn, Mozart, Brahms, Liszt, Bartók, Kodály és különböző népek zenéi szerepeltek. Ezek mellett azért a könnyűzene területére is kitértünk.
– Hogyan kezdődött a törökbálinti oktatás?
– Ideköltözésünk után hamar érdeklődni kezdtem, milyen lehetőségek vannak a harmonikaoktatásra. A Szőnyi Erzsébet Zeneiskolát kerestem meg először, de aztán Megyaszainé Mámmel Magdolna elnök asszonynak köszönhetően a Német Kisebbségi Önkormányzat keretein belül találtam megfelelő lehetőséget az oktatás beindítására.
– Jöttek is a jelentkezők azonnal?
– Majdnem. Örömmel értesültem róla, hogy többen is játszanak már a hangszeren a városunkban, így hamar egymásra találtunk. De van, aki például Pestről vagy Érdről jár ide tanulni. Megalakítottuk a harmonika klubunkat, így negyedévente tartunk klubestet, ahol szívesen látunk minden harmonikást és azokat, akik szereti a harmonikazenét.
Az est házi koncerttel kezdődik, ahol fellépnek saját tanulóim.
Megnyitó beszédemben ismertettem a klub „ars poeticáját” hat pontban:
1. A harmonikát tanulók eredményesebb tanulása és magabiztos fellépése közönség előtt.
2. A közös muzsikálás megszerettetése.
3. Jó kapcsolat kiépítése a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola harmonika tagozatával.
4. A harmonika népszerűsítése Törökbálinton.
5. A klub tagjainak közösséggé formálása. Új barátságok születése.
6. Legyen a klubest vidám, kellemesen eltöltött este.
Érdekes, hogy a felnőtt női harmonika zenekar, amelyeket éveken át Heréden vezettem, éppen Törökbálinton érte el legnagyobb sikerét, ahol a közönség felállva, vastapssal köszönte meg a koncertet, amihez Bogár tanár úr is gratulált. 2003-ban Törökbálintra költöztem, és így sajnálatos módon megszakadt a kapcsolat a herédi női harmonika zenekarral.
– Mit kell tennie annak, aki ma meg szeretne tanulni játszani ezen a hangszeren?
– Szüksége van egy hangszerre és Bogár István Harmonika iskola című könyvére. A tanítás a Német Kisebbségi Önkormányzat Közösségi Házában van, hétfőn és csütörtökön. Minden érdeklődőt örömmel várok, és szívesen adok felvilágosítást a lehetőségekről. Nagyon örülnék, ha iskolás gyerekek is jönnének, akár csak érdeklődni, meghallgatni a harmonika hangját, hátha valamelyiküknek megtetszik. Tanítványaim mindannyian felnőttek már, és nagyon jó lenne, ha tudásomat továbbadhatnám a fiatalabb korosztálynak is.
A harmonika tanítása az iskoláskorúaknak ingyenes. A német önkormányzat korlátozott számban kölcsön hangszert is tud biztosítani. A honlapom címe:  www.harmonika.eoldal.hu.