Május 25-én a törökbálinti holokauszt áldozatainak emléktáblájánál Totha Péter Joel rabbi, István atya és Csuka Attila alpolgármester tartott megemlékezést. Weisz Ferenc főkántor megrendítő éneke után Szaszák Imre református lelkész felesége felolvasta a Szeretet Himnuszát, majd az egykori zsidó imaház falán lévő emléktáblán elhelyezték a megemlékezés virágait.

Az alpolgármester beszédében utalt Ficsór Bálint Lábuk nyomát befújta a szél? című, a törökbálinti zsidó családok sorsát kutató munkájára, amely szerint 52 zsidó származású törökbálinti polgárt hurcoltak munkatáborba – amelyek valójában megsemmisítő táborok voltak –, többségüket meggyilkolták, köztük kisgyermekeket is. E korszak érzékelhetővé tette, mi mindenre képes az ember a másik emberrel kapcsolatban. Sajnos a teljes magyar közigazgatás közreműködött a végrehajtásban, és a huszadik század történelmének legextrémebb, legdöbbenetesebb, legvalószínűtlenebb eseménysorában, a holokauszt történéseiben.
Rámutatott, hogy szembe kell néznünk a történelem e sötét részével, hiszen fontos, hogy mindenki megértse: a holokauszt a mi történelmünk is, az egyetemes emberi történelem része, szégyene, morális mélypontja. E felismerés hiánya vagy akárcsak redukciója a holokauszt megismétlődése lehetőségének akaratlan melegágya, amely többé nem következhet be.
Kossuth Lajos szavait idézve – „Én ember és ember között faj, nyelv, vallásfelekezet miatt sohasem tettem, s nem is fogok tenni különbséget; az antisemitikus agitátiót mint a XIX. század embere szégyellem; mint magyar restellem, mint hazafi kárhoztatom.” – kiemelte annak fontosságát, hogy minden ember ítélje el az intolerancia, a faji erőszak minden megnyilvánulását, a fajgyűlöletre uszítást, a zaklatást, és fenntartás nélkül ítélje el az antiszemitizmusból fakadó minden cselekedetet, mert soha többé nem engedhetjük meg, hogy egyetlen vallási vagy etnikai kisebbséget akár csak verbális erőszak, fenyegetés érjen.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a múlt felidézésének oka sohasem az önkínzás vagy a bosszú kell, hogy legyen, éppen ellenkezőleg: azért kell emlékezni, hogy meg lehessen akadályozni, hogy ez az embertelenség bármikor megismétlődhessen. Kiemelt felelősséget tulajdonít a politikának abban, hogy egyének vagy népcsoportok léthelyzetük megoldását ne más egyének vagy népcsoportok kárára lássák megoldhatónak, és ebben nem lehet kompromisszumnak helye.
Befejezésül Habsburg Ottót idézte: „A magyar történelem pedig azt tanítja, hogy a magyarság a kezdet kezdetén befogadta az idegeneket – gondoljunk csak Szent István Intelmeire Imre fiához –, sőt nélkülük nem lett volna esélye túlélni a történelem zivatarait. Hol asszimilálta, hol integrálta a más nyelvet beszélőket, a másképp imádkozókat, de nélkülük mérhetetlenül szegényebb lenne.”