A városi ünnepségeknek, így az idei október 23-ai megemlékezésnek is emlékezetes színfoltja volt a Zimándy Ignác Általános Iskola növendékei által adott ünnepi műsor. A tavalyi előadást is elszoruló torokkal figyelte a közönség, és nem volt ez másképpen idén sem. Ezeknek a műsoroknak mindig fontos szereplői az iskola Bokréta tánccsoportjának táncosai. A csoport vezető tanárával, Udvarhelyi Ildikóval beszélgettünk.

– Hány „bokrétás” gyerek táncol most hétről hétre a tánccsoportban?
– Egyre többen vagyunk. Legtöbben a harmadikosok vannak, velük együtt több mint száz gyerek táncol a csoportban.
– Hasznosnak tartja, hogy a gyerekek órarendjében már első osztálytól szerepel a tánc?
– A tánc tanulás, és a mozgásos játékok nagyon jó hatással vannak minden gyerek fejlődésére. Nem véletlen, hogy a fejlődési rendellenességgel küszködők fejlesztésénél is nagyon gyakran alkalmazzák a táncterápiát. Segít a gyereknek elhelyezni magát a térben. Javítja a koordinációs készséget, fejleszti a ritmusérzéket, hozzászoknak a gyerekek a „szerepléshez”. Növekszik az önbizalmuk, jobban ki tudják fejezni az érzéseiket, ha zenét hallanak, természetes számukra, hogy mozogjanak rá, nem jönnek zavarba, ha mások előtt kell megnyilvánulniuk.
A tánc által olyan eszközök birtokába kerülnek, melyek segítik a felnőtt életben is.  A tánc, a zene és a mozgás harmóniája felszabadító, ellazító hatással van, egyébként nemcsak a gyerekekre, de a felnőttekre is. Amikor munka mellett a táncoktatói tanfolyamra jártam, minden héten este öttől kilencig voltak az órák Budapesten. Előtte egész délután tanítottam az iskolában, sokat utaztam, nagyon fáradt voltam, és a buszon ülve azon gondolkoztam, inkább hazamegyek. Aztán beléptem a táncterembe, táncoltam négy órát, és este kilenckor frissen indultam hazafelé és nagyon jól éreztem magam.
– Melyik korosztály a kedvence?
– Talán a nagyokkal jobban szeretek dolgozni. A kicsikhez még varázsolni kell, és ez sokkal fárasztóbb, mint „csak” játszani és táncolni. Nem könnyű éberen tartani a figyelmüket. Én nagyon szeretek táncolni, és a bonyolultabb mozgásokat jobban szeretem tanítani. Persze különbséget kell tenni a kötelező órarendi táncórák és a Bokrétások táncszakköre között.
– Hány órája van egy héten?
– Hivatalosan az énekkel együtt huszonkilenc, de általában nem férünk bele ennyibe.
– Akkor nincs gond a rendszeres testedzéssel…
– Hát ma már azért nem táncolok végig minden órát. Sajnos 2005-ben a március 15-ei műsorban volt egy olyan nehezebb elem, amit nagyon sokat gyakoroltunk, és akkor bizony „eltáncoltam” a térdemet. Azóta muszáj kímélnem kicsit. Szerencsére azért meg lehet tanulni energiatakarékosan úgy ugrani, táncolni, mintha…
– Mióta is tanít táncot?
– Lassan húsz éve.
– És hogyan szeretett bele?
– Táncolni mindig is nagyon szerettem, gyerekkoromban is. Érdekes módon mindenféle táncot tanultam, a klasszikus balettől a modern táncig, kivéve a néptáncot. Már felnőtt voltam, amikor először néptánccal kezdtem foglalkozni, mégpedig a tanítóképző elvégzése után. Előtte elvégeztem a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karát is, diplomát is szereztem, de végül inkább tanítónak mentem. Napköziben tanítottam, népdalversenyre kis tánccal is készültünk. Akkor jutott eszembe, hogy ezzel kellene foglalkozni. És beiratkoztam egy néptánc oktatói tanfolyamra. Egy csomó profi táncossal jártam együtt, akik közül ma is többen hivatásos táncosok. Összesen négyen voltunk amatőrök, és végül csak én vizsgáztam le. Megszereztem a C és B minősítést is. Amikor mondták, hogy „bokázóval körbe a termet”, csak néztem, ahogy a profik csinálták, de valahol azért benne volt a lábamban, mert végül is sikerült megtanulnom, amit kellett.
– A műsorok koreográfiája is az ön munkája. Honnan szerzi az ötleteket?
– Nagyon sok könyvem, zenei és videofelvételem van már. Mindent megnézek, felveszek, amit lehet, tévéből néptánc előadásokat rögzítek. Sokat jártam a Fonóba is. Tánctalálkozókon, fesztiválokon készítek felvételeket. Az ott látottakat felhasználom a tanításban, és a műsorok összeállításában is. Most például jobbágytelki táncokat tanulunk, ezért megnéztem minden elérhető, arról a vidékről származó anyagot. Archív gyűjtéseket, néptáncantológia-felvételeket, táncház találkozók anyagait, mindent. Egyedül az okoz nehézséget, hogy a rengeteg anyag közül megtaláljam azt, amit keresek. Ezt aztán előkészítem, megvágom, hogy meg tudjam mutatni a gyerekeknek.
– Van kedvenc tánca, valamelyik tájegységhez tartozó stílusa?
– Minden táncot szeretek, de talán a bonchidai román forgatós a kedvencem. Az iskolai órákon erre nemigen kerül sor, hiszen első a magyar táncok oktatása, aztán a német táncok jönnek, az angolos osztályoknak még egy kis skót népzenét és táncot is becsempészek. Az ötödikeseknél egy kis reneszánsz, környékbeli kitekintés a szomszéd népek körtáncaira, és már is eltelt az év. De a lassú román táncok zenéje nagyon a szívemből szól. És a kalotaszegi! Talán azért is, mert nagyapám oda való volt, és ott is voltunk sokat tánctáborban. És annak is a dalai, a zenéje!
– Nem lehet könnyű ennyi szereplőt mozgatni, betanítani, gondoskodni zenéről, ruháról… Van segítsége?
– Hát a segítség (és a pénz) bármennyi is van, mindig kevesebb, mint ami szükséges. Kapunk némi anyagi támogatást az iskolai alapítványtól, ebből csináltatjuk a cipőket, csizmákat. Néhány évvel ezelőtt az egyik sváb bál bevételéből mi is részesültünk, abból sikerült néhány mellényt varratni. De a ruháknál leginkább csak az anyagra van pénz, így én vagyok a csoport varrónője is, sőt a ruhatáros és az operatőr is. Persze jól jönne egy kis segítség. Akár a varrásban, akár a fellépések videóra, fényképre rögzítésében. Fel is tettem egy felhívást az iskolai honlapra, de egyelőre nem tolonganak a segíteni vágyók. Kérni pedig nem nagyon szeretek. Legfeljebb a kollegáimtól. Őket környékezem meg, ha fésülni, öltöztetni, mosni, vasalni, keményíteni kell.
– Miért van az, hogy a fiúk mindig kevesebben vannak a tánccsoportokban, mint a lányok?
– A lányok kicsit hamarabb érnek, ezért eleinte gyorsabban tanulnak. Ráadásul ez ugye általában társas tánc, és a fiúk elég szégyenlősek. Később pedig talán úgy gondolják, hogy a tánc nem igazán férfias dolog. Inkább focizni járnak.
– Azért van utánpótlás?
– Igen, a mostani harmadikosok között több fiú is van szerencsére, és a nagyobbak is kitartóak. A nyolcadikos korosztály most hiányzik, de a hetedikesek között is vannak néhányan.
– Van olyan növendéke, aki az általános iskola befejezése után is tovább táncolt valahol?
– Ma már örömmel válaszolhatom, hogy van néhány. Voltak, akik elmentek már más iskolába, de egy-két évig visszajártak táncolni hozzánk. Aztán persze vannak gimnazisták is, akik tovább táncolnak, valahol, egy másik csoportban. És van már egy volt tanítvány, aki a néprajzot választotta felsőfokú tanulmányai tárgyául. És persze ő is táncol együttesben is.
– Mi volt az alapmotívuma az idei október 23-ai műsornak? Hogyan készült a koreográfia?
– A zenét Décsi Csaba tanár úr hozta. Az „Ismerős arcok” együttes cd-jén több olyan dal is volt, amelynek szövege jól illett a műsorhoz. Két népdalfeldolgozás is volt közöttük. Az idén a prózai és a táncrész elvált egymástól, így teljesen önálló feladatunk volt. Tulajdonképpen eltáncoltuk a forradalmat magát. Helyenként megjelentek a jobbágytelki tánc motívumai, amivel az idén foglalkozunk, az ilyen dramatikus műsoroknál azonban a koreográfiában szabadon lehet használni a különböző tájegységek lépéseit. Elsősorban a zenéhez kell alkalmazkodni. Idén csak szakkörös gyerekekkel csináltuk a műsort, így egy hónap alatt sikerült betanulnunk, igaz, az utolsó héten minden reggel hétre jöttünk.
– Jönnek új gyerekek?
– Mindig jönnek. Vannak, akik abbahagyják, aztán visszajönnek, de van olyan is, aki hetedikben jött rá, hogy szeretne táncolni. Persze sokat kell majd behoznia, de mindig minden gyereket várunk, aki szeret és akar táncolni, mert a tánc mindannyiunknak csak ad. Az sem baj, ha nem nagyon ügyes vagy tehetséges. A fontos, hogy szeresse ezt a dolgot. A csapatot, a mozgást, a táncházakat, a táborba járást és nem utolsósorban engem is el tudjon fogadni. Ha nem is tud tökéletesen megtanulni egy-egy táncot, de megtanulja élvezni a zenére való mozgást, akkor már elértük a célunkat.