Nézem az embereket az utcán, figyelem őket. Hétköznapian viselkednek, és el sem képzelnék, hogy valaki most éppen rájuk figyel, valaki, aki számukra ismeretlen, ebben a percben őket kémleli. Nem ok nélkül tekintek ezekre az emberekre, csak kíváncsi vagyok, hogyan viselkednek, hogyan mosolyognak akkor, amikor nem a berögződött, már jól bevált magatartásformát tanúsítják a külvilág felé.

Mennyire lehet az ember gátlástalan az utcán? Manapság kezd a gátlástalanság „menő” dolog lenni? Attól leszel vagány, minél kirívóbb a viseleted? Mi lányok, nők már talán saját magunkat tettük a horogra, és alig várjuk, hogy kifogjanak minket? És akkor ki fogja a horgászbotot? Valószínűleg egy férfi. Miért lett olcsóbb a nő és drágább a férfi? Itt is válság van? Ennyire lecsökkent az emberek erkölcsi értéke, és elvei ennyire a mélypontot súrolják? Egy hölgyért a férfi küzdjön meg, és ne fordítva!
Miért jó koravénnek lenni? Miért gondolják a mai 13–15 éves lányok, hogy az a jó, ha 20-nak néznek ki? Vajon 40 évesen 50-nek szeretnének majd kinézni?  Miért akar az ember mindig mást, mint amije van vagy lehetne? Miért van egyre több csorda és kevés magányos farkas? Vajon a sok átlagos legyőzi a kevés különlegest, s ami addig különleges volt, az is átlagos lesz?
„A valóság olyan, amilyen, de leginkább olyan, amilyennek látjuk. De mi van, ha képesek vagyunk belehelyezni magunkat egy másik ember életébe, érzéseibe, gondolatvilágába? Tényleg elég egy kis tudás és empátia, és rögtön az ő szemüvegén keresztül látjuk a világot? Megismerhetjük egy másik ember valóságát? Döntse el mindenki maga!”