Augusztus 20. Vélhetőleg már abban sem érthetünk egyet határon innen s túl, hogy ez a legfontosabb és legszentebb ünnepünk. Határon innen azért, mert az évtizedekig tartó internacionalizmus kilúgozta amúgy honfitársaink egy részének testnedveiből a valós hovatartozás érzését és élményét, s a kisebbségi, népakarat nélküli országlás – bár még kifizetődőbb, de – tovább szikkasztja azt. Határon túl pedig azért, mert az erős államot megteremtő, a nemzet fennmaradását lehetővé tevő király – magyar.

Magyarnak lenni pedig manapság gyengeséget jelent, lecsúszó büdzsét, rasszizmust, marakodó hablatyolást, fáradt közönyt, átverést, tesze-toszaságot, visszahúzódást, és, bizony, kilógó nyelvű szolgalelkűséget. Ja, meg válságot okozó-mélyítő válságkezelést.   Természetesen mindezt kifelé-befelé: a demokráciára és az Európai Unióra hivatkozva.
Így tehát nem túlságosan meglepő, hogy Szlovákia minden teketóriázás nélkül kitiltotta területéről Sólyom Lászlót, a legmagasabb magyar közjogi méltóságot, aki Szent István  szobrának leleplezésére érkezett volna ezen az ünnepnapon Révkomáromba.
No, ne háborodjunk ettől azért túlságosan fel, hiszen nem példa nélküli bunkóságról van szó. Ugyanis ugyanezt tette a román állam is, amikor köztársasági elnökünk Erdélybe kívánt látogatni március 15-e alkalmából.
A mostani esetről annyit azonban még érdemes megjegyezni, hogy a szlovák kormányfő nem csupán megakadályozta Sólyom László látogatását, hanem a TA3 szlovák hírtelevízió műsorában még le is hazugozta. Azt mondta: „A magyar elnök nem mondott igazat, mert nem két hónapja, hanem csak augusztus 13-ától, tehát 7-8 napja tudunk a látogatási tervéről.”
A magyar külügyminiszter mindenestre a megszokott mértéktartással, demokratikus szerénységgel reagált a történtekre: semmiképpen nem terveznek olyan diplomáciai lépést, amely ártana a két ország baráti, egymást kölcsönösen megbecsülő viszonyának.
Ne mérgelődjünk ezen se, hiszen lassan beleszokhatunk, hogy nekünk, magyaroknak, bel- és külpolitikailag: toll a fülünkbe!
Lúdtoll.

Hajdu Ferenc