Beszélgetés dr. Hajós Bélával, a Törökbálintért emlékplakett idei kitüntetettjével

Dr. Hajós Béla 1992 és 2002 között vízügyi államtitkár volt a Közlekedési és Vízügyi Minisztériumban. Törökbálintra több mint tizenöt éve költözött, azóta több, szakmájába vágó kérdésben nagy segítségére volt a településnek. 2009. augusztus 20-án Turai István polgármestertől ő vehette át a Törökbálintért emlékplakettet.

– Ön 1992 és 2002 között vízügyi államtitkár volt. Hogyan indult a pályája, amelynek végén a szakma csúcsán állhatott tíz évig?
– 1942-ben születtem Budapesten. A Petőfi Gimnáziumban érettségiztem, majd a Budapesti Műszaki Egyetemre mentem, ahol vízépítési diplomát, majd később szakmérnöki, illetve műszaki doktori címet szereztem. 1966-tól 1983-ig a Győri Vízügyi Igazgatóságon dolgoztam, többek között szakaszmérnökként. 1983-ban a székesfehérvári igazgatóságra helyeztek át igazgatónak, innen rendeltek fel Budapestre a minisztériumba először főosztályvezetőnek, majd helyettes államtitkárnak. Közvetlen érdeklődési köröm, amely különös módon egybeesett az 1998–2002 közötti ciklus legnagyobb feladatával, a folyószabályozás és az árvízvédelem.
– Az, hogy önt a vízszabályozás ennyire érdekli, már gyerekkori szerelem vagy a véletlen hozta így?
– Ezt már többen megkérdezték tőlem, és mindig nehéz volt válaszolni. Már gyermekkoromban is szerettem a családi kirándulások alkalmával különböző patakoknál „csatornázó és szabályozó tevékenységet” folytatni. De édesapám, aki a Magyar Nemzeti Bank tisztviselője volt, pénzügyi pályára szánt. Végül a gimnázium utolsó évében – számomra is váratlan döntésként – választottam ezt a pályát. Nem mondanám elhivatottságnak, akár tekinthetem isteni gondviselésnek is.
– Mostanában divat, hogy az államtitkárokat ciklusonként lecserélik politikailag megbízható emberekre. Az, hogy ön három cikluson keresztül is betöltötte az államtitkári pozíciót, az mindenképpen a szakmai tudásának szól.
– Azt tudni kell, hogy az Antal József által felépített rendszerben meg volt határozva, melyek a politikai és melyek a szakmai tisztségek. Mivel én politikai pártnak sohasem voltam tagja, a politika mindig távol állt tőlem, ezért szakmai és nem politikai állást vállaltam. Abban az időben a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium nagyon jól szervezett minisztérium volt, ahova a vezetők is a szakmából kerültek ki. Az akkor felállított csapat tizenkét évig állt fenn, hiszen a szakmai stábot a következő miniszterek is fontosnak ítélték megtartani. A Medgyessy-kormány idején a Vízügyi Minisztériumot összevonták a Környezetvédelmivel, és mivel a Környezetvédelmi Minisztérium vezetőivel korábban napi csatákat vívtunk, úgy gondoltam, hogy velük nem tudok együtt dolgozni. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az utolsó négy év igen sok energiát kivett belőlem és elég fáradt is voltam.
– Az 1998–2002-es időszak az árvíz szempontjából elég izgalmas évek voltak. Hogyan élte meg ezt az időszakot?
– Ezekben az években majdnem minden folyónk rekordot döntött. Tudni kell, hogy a vízügyi szakma Bős–Nagymaros miatt megbélyegzett terület volt. Olyan kijelentések hangoztak el, hogy a vízügy egy rákos daganat a nemzet testén. Ezeket a megbélyegzéseket mindannyiunknak el kellett viselni. Egyik legnagyobb eredménynek tartom, hogy tizenkét év alatt a szakma becsületét sikerült helyreállítani.
– A Vásárhelyi-terv elkészítésében is igen fontos szerepe volt.
– A Vásárhelyi-terv alapjait 2000 és 2002 között dolgozták ki, amikor világossá vált, hogy nem lehet „versenyt futni” a gátak emelésével. Hiába sikerült embertelen körülmények között a gátakat homokzsákokkal megerősíteni, nem bírták a terhelést. Azt kell alkalmaznunk, ami a Zagyván és a Körösökön már bevált, vagyis hogy ilyen csúcsidőszakokban értéktelen mezőgazdasági területekre ki kell engedni a vizeket.
– Gondolom, aki ennyi ideig a szakmában van, az nem tudja megkerülni a választ: mi a véleménye a jelenlegi kormány árvízvédelmi politikájáról?
– Szerencsére a kulcspozícióban lévő kollégáimat nem váltották le, és ők az egyre kevesebb pénz ellenére mindent megtesznek, hogy az elkezdett dolgok továbbhaladjanak. Ezt bizonyítja, hogy 2006-ban, amikor a Duna és a Tisza egyszerre áradt, sikerült a védekezést gátszakadás nélkül levezényelni.
– Aki ennyire szereti a vizet, sosem gondolkodik azon, hogy olyan helyre költözzön, ahol víz közelben lehet?
– Törökbálint számomra nagyon kedvelt lakóhellyé vált, és már nem szeretnénk a házunktól megválni. Arra pedig, hogy víz közelében lehessünk, megvannak az országban azok a vendégházak, ahova mindig szívesen megyünk. És mivel gyakran kirándulunk folyók mellé, sosem éreztem a vizek hiányát.
– Több elismerést is kapott már életében. Mit jelent az önnek, hogy idén megkapta a Törökbálintért emlékplakettet?
– Nagyon nagy megtiszteltetést. A szerencsétlen események folytán nagyon sok elismerést kaptam, többek között az Osztrák Nagykeresztet is, ami az osztrák–magyar határvíz-együttműködés eredménye volt. Ennek függvényében nem is értem, hogyan alakulhatott ki olyan konfliktus a két ország között, ami most a Rábával kapcsolatban történik, hiszen mindig korrekt volt a kapcsolat a két ország között. Az, hogy ennyi idő után is gondolnak rám, több mint gyógyír. Itt lakásunk óta szoros kapcsolatom van az önkormányzattal. Még előttem van a kép, mikor Elek Sándor teljesen ismeretlenül felhívott, hogy a szennyvíztisztító megépítéséhez kérje a véleményünket. A kapcsolat az önkormányzattal innen datálható, és azóta is folyamatosan fennáll. Több szakmai ügyben is megkerestek, érdekes módon az utóbbi időben közlekedésügyi kérdésekben is kikérik a véleményemet. Az Anna-hegyi csatornázás elve és a kettes övezet fővezetékének nyomvonala az én irodámban alakult ki. Nagyon büszke vagyok arra, hogy valamit segíthettem. És arra is, hogy az utóbbi évben teljes nyugalom van a településen, és alkotó munka folyik.
– Törökbálinton egyre több, a szakmájában kiemelkedő ember lakik. Tartják egymással a kapcsolatot?
– Nagyon sajnálom, hogy ezek az emberek nem ismerik egymást. Nincs olyan fórum, ahol találkozhatnának. Ezek az emberek nem akarnak politizálni, de a szakmai tudásukkal szívesen segítenék az önkormányzatot. Jó lenne ezt a társaságot összehozni. A művelődési házban módot lehetne adni arra, hogy a városért tenni tudó és akaró emberek számára egy találkozási pont alakuljon ki. Nagyon sajnálom, hogy sok helyi civil szervezet betagozódott valamelyik politikai pártba.
– Jelenleg nyugdíjas éveit tölti, mivel foglalkozik a szabadidejében?
– Van egy tanácsadó cégem, amely nem állandó munka, de mindig van mit dolgoznom. Van egy nagyon szép családom, három unokával. Szeretem a kertemet, és aktívan teniszezek. Folyamatosan figyelem a szakma megmozdulásait, és a szakmabeli barátaim is megmaradtak.