„A két község (Diósd és Törökbálint) közül Törökbálint ragaszkodik jobban a hagyományaihoz. A diósdiak már a múlt században életmódjukban a városiakat kezdték utánozni, először a módosabbak, majd később a szegényebbek is. A népviselettel együtt lassanként megváltak a hagyományaiktól is.

Eddig még a nyelvükhöz ragaszkodtak leginkább, de ez is kezd a mind általánosabbá váló magyar nyelvhasználat következtében erősen szegényedni és elkorcsosodni. A gyerekek kénytelenek állandóan magyar szavakkal kiegészíteni szegényes szókincsüket. A felnőttek beszédében is gyakoriak már a magyarból kölcsönvett kifejezések, mint amilyenek a Raadasch, mulatni, dehogyneid, einen Áldomás zahlen.
Érdekes körülmény, hogy Diósd gyorsabban asszimilálódott a városhoz, mint Törökbálint, pedig helyzeténél fogva az ellenkezője lenne várható. Törökbálint vasútjával és helyi érdekű villamosával közelebb fekszik a fővároshoz, annak átalakító hatását jobban érzi. Ha azonban összehasonlítjuk Budaörssel, amely Budapest és Törökbálint között terül el, azt állapíthatjuk meg, hogy Budaörs őrizte meg legjobban népiességét a három község közül. Ennek magyarázatát talán a következő körülményben kereshetjük: A három község közül Budaörs lakossága a legegységesebb, Diósdé pedig a legkevertebb. (A 1817-i tétényi canonica visitatio eredetük szerint a következőképpen osztályozza őket: „In Filiali Diós sunt Incolae pleriqe Nationis germanicae, nonnuli sunt Nationis Slavicae – azaz tót – Croaticae et Illyricae.”) Diósd lakossága volt azonban a legkisebb, és egyik nemzetisége sem volt elég számos ahhoz, hogy csak maguk között házasodhassanak. A vérkeveredés folytán egyik faj sem tudta népiességét megőrizni, s a másikat beolvasztani. A német nyelv ugyan győzedelmeskedett, ennek oka azonban főleg az lehet, hogy a külső világgal való érintkezést a német inkább elősegítette, mint a szláv. Diósd lakossága – talán épp az erősebb vérkeveredés következtében – mozgékonyabb. Már a múlt század közepén a gyengébb termésű években másutt keresték meg kenyerüket (főleg a fővárosban), amikor pedig a nyolcvanas években a filoxera elpusztította szőlleiket, szinte az egész férfi lakosság elhagyta faluját. Az átalakulást elősegítette még az a körülmény, hogy főképpen viselet szempontjából a korán elvárosiasodott Nagytétény erős hatása alatt állott (1771-től ide járnak misére), s hogy a múlt század második felében gyakori volt a cseregyermek.”
(Forrás: Magos Béla: Törökbálint és Diósd lakodalmas szokásai című művének Scheiblinger Péter gondozásában megjelent hasonmás kiadása.)