A születésnapod május végén vagy június elején van? Akkor a Te jegyed az Ikrek. Aki az Ikrek jegyében született, azt nagyon érdekli az őt körülvevő világ. Mindent és mindenkit szeretne megismerni. Nem ragaszkodik a meglévőhöz, nagylelkű és adakozó… Előfordul, hogy néha talán tékozló is, és nem mindig kíváncsi a dolgok lényegére…

Nao

Verőfényes júniusi nap volt. Juli, Bori és Gazsi az Állatkertbe kirándultak. Bori egyszer csak egy babakocsira lett figyelmes. Két kis ülése volt egymás mellett, s belőlük két teljesen egyforma kislány mosolygott rájuk.
– Nahát! Anya nézd mennyire hasonlítanak egymásra! – szólt Bori csodálkozva.
– Persze drágám! Hiszen ők ikrek.
– Akkor kívül-belül teljesen egyformák?
– Azt azért nem. De nagyon hasonlítanak egymásra.
– Ó! Akkor biztosan nagyon szerethetik egymást! – Bori arra gondolt, milyen jó lenne, ha lenne egy másik testvére, aki pont olyan, mint ő. Itt van persze Juli, és ők ketten igazán jól kijönnek egymással, de azért egy ikerpár az mégis csak más!
– Anya! Nem lehetne nekem is egy ikerpárom?
– Sajnos nem kicsim. De nem kell ahhoz feltétlenül ikerpárnak lenni, sőt még testvérnek sem, hogy igazán szeressétek egymást valakivel. Tudod én ismertem egyszer két fiút…
– Ki volt az a két fiú? – A gyerekek felfigyeltek az Anya hangjában felbukkanó változásra.  Anya elgondolkodva nézte a zsiráfot, aki hosszú nyakát nyújtóztatva leveleket tépkedett a magas oszlop tetejére felhúzott etetőből… De az a zsiráf, akit most látott, a szavannán  élt, egy távoli tájon.

Alkonyodott már, és a nagy füves puszta lakói készülődtek az éjszakára. Az emberek faluja is elcsendesedett, pedig az egyik kunyhóban izgalmas események zajlottak. A háziaknak kisfiuk született. Az apa és az anya gyönyörködve hajoltak a kis csecsemő fölé, akinek a bőre, a szeme, a haja fekete volt, mint az ébenfa. Naonak nevezték el. Amikor megszületett, volt ott egy másik kisfiú is, aki a szomszédból jött át az édesanyjával. Amíg anyja a háziaknak segített, Pamba a sarokban üldögélt és a kis csecsmőt nézegette.  Úgy érezte, ez a kicsi baba lesz majd az ő igazi barátja, és mindig szeretni fogják egymást. Telt-múlt az idő, és Nao és Pamba valóban elválaszthatatlan barátok lettek. Együtt tanultak fára mászni, vadászni. Nem hasonlítottak egymásra. Pamba nyugodt csendessége, megfontoltsága pontosan ellentéte volt  Nao nyughatatlan, mozgékony természetének. És mégis, akárha ikrek lettek volna. Együtt feküdtek, együtt keltek, együtt járták a vadont… Egy nap vadászni indultak. Nao előreszaladt, és az egyik domb mögött megpillantott egy kis antilopot. A földre lapult. A kis antilop is megérezte a veszélyt, mert felkapta a fejét, és nagy fülét nyugtalanul billegette. Aztán egy szemvillanás alatt megugrott, és Nao nagy meglepetésére pont arra iramodott, ahol ő lapult a fűben. Amikor az antilop nyomában meglátta az izmos sárga testet, amely szinte úszni látszott a levegőben, akkor villant át agyán a magyarázat: Egy oroszlán! Hirtelen talpra ugrott, hogy elszaladjon, de a vágtató páros már éppen odaért. Az antilop egy gyors mozdulattal kikerülte, de már ott volt az oroszlán is. Megtorpant, csendesen, vészjóslóan figyelte Naot, és a földre lapult. Ebben a pillanatban ért Pamba a domb tetejére, és meglátta a barátját, amint farkasszemet nézett egy ugrásra készülődő oroszlánnal. Tudta, a kis lándzsa, amit a kezében szorongatott, mit sem ér egy ilyen hatalmas állattal szemben, mégis égtelen kiáltozásba kezdett. Vadul hadonászott a lándzsájával maga körül. Olyan volt, mint egy kis fekete ördög.  A nagy macska értetlenül pislogott Pamba felé, aztán Naot méregette, végül egyszerűen hátat fordított és eltűnt a magas fűben. Nao még mindig dermedten állt. Csak akkor rezzent össze, amikor Pamba átölelte a vállát.
A fiúk hamarosan iskolába kezdtek járni. Pamba kicsit nehezebben boldogult. Erős kezének idegen volt a vékony ceruza. Nao ezzel szemben a legjobb tanuló volt az osztályban.  Amikor az első hat osztályt elvégezték a városba kellett költöznie, hogy továbbtanulhasson.
Útépítő mérnök lett belőle. Csak ritkán tudott hazalátogatni, de Pamba mindig örömmel fogadta. Néha azért vitatkoztak is. Pamba nem szerette a köves utat, amely már a falujukba is elért. Az úton sok autó jött, és a falu élete nagyon megváltozott. Pamba ekkorra már családot alapított, és született két kislánya  – Naomi és Zina –, de még mindig úgy élt, mint régen, a kunyhóban, s ezen nem is akart változtatni.
Egy napon Nao az irodájában dolgozott, amikor nyílt az ajtó, és – nem akart hinni a szemének –  Pamba állt előtte porosan és kimerülten, szemében mélységes aggodalommal.
– Nao!
– Pamba! Mi történt?
– Zinát megcsípte egy skorpió. Halálán van. – Pamba alig tudott beszélni a kimerültségtől. Futva jött be a faluból, amely majdnem húsz kilométerre volt. Nao azonnal mentőt hívott, és máris indultak. Az új úton szinte repült a mentőautó. Éppen idejében érkeztek. Az orvos az utolsó pillanatban adta be az ellenszérumot, és így a kis Naomi megmenekült. Pamba megrendülten állt kislánya ágya előtt, és a barátját nézte.
– Nao! Emlékszel amikor gyerekkoromban egyszer elkergettem azt az oroszlánt?
– Persze, hogy emlékszem.
– Most megszolgáltad, hogy akkor megmentettelek. Ha nem építettél volna utat a faluhoz, a lányom már nem élne! A mentőautóval Naonak is vissza kellett mennie a városba.  Pamba kikísérte őket. Közben leszállt az este, és az égen felragyogtak a csillagok. Volt közöttük néhány, amely különösen fényes volt ezen az éjszakán. Két összekapaszkodó emberalakot formáztak, akik sohasem engedik el egymás kezét… Az Ikrek csillagképe.

– Perec! – Anya összerezzent, ahogy a pereces bácsi a padjukhoz ért. Juli és Bori, akik az előbb még képzeletben az afrikai szavannán jártak, először csodálkozva néztek a bácsira, de aztán a szép sós perecek láttán megkordult a gyomruk. A kis csapat felkászálódott, és a gyerekek perecüket rágva kíváncsian szaladtak, hogy még mindent megnézhessenek mielőtt hazaindultak volna…