Ficsór Bálint, aki településünkön 17 évig volt képviselő, szívén viseli a zsidóság sorstragédiáját. Ezen belül is kiemelten foglalkoztatja a törökbálinti zsidók története. Nagyon nehezen állt kötélnek, hogy lapunknak nyilatkozzon, mert közel 19 évig a Törökbálinti Újság munkatársa volt, de a téma fontossága miatt mégis vállalta a beszélgetést.

– Ön rendszeresen szervez emléknapot a holokauszt törökbálinti áldozatainak emlékére, és egy könyvet is írt ebben a témában. Mi indította arra, hogy a zsidósággal foglalkozzon?
– Életemben több olyan meghatározó esemény is volt, amelyek miatt a zsidóság sorskérdésével elkezdtem foglalkozni. 30-40 évvel ezelőtt került kezembe először Auschwitzról szóló könyv, és azóta nagyon foglalkoztat ez a téma. Családomban sem volt jellemző a zsidóellenesség. Anyai nagyapám például, aki a második világháború előtt Bócsán volt bíró és szőlőtermelő, nagyon jó kapcsolatban volt a soltvadkerti zsidó bornagykereskedőkkel, akkor, amikor szinte mindenki zsidózott. Amikor először Lengyelországban jártam, elmentünk Auschwitzba is, ahol szembesültem azzal a szörnyűséggel, amit addig csak képeken vagy még ott sem láttam. Ott megkérdeztem az édesapámtól, hogy azt a Bálint doktort, aki gyermekkoromban Kiskunhalason nagy tiszteletnek örvendő gyerekorvos volt, miért nem bújtattuk el a várostól 13 kilométerre lévő tanyánkon. Ő azt válaszolta, hogy ha rájönnek, mindannyiunkat megöltek volna. Ezek azok a történetek, amelyek miatt mindig részvétet éreztem a zsidóság iránt. Sajnos manapság egyre divatosabb a holokauszt tagadása, több személy is nyíltan ezt teszi. Megpróbálják elbagatellizálni az áldozatok számát. Sajnos ma Magyarországon jelen van az antiszemitizmus, sok olyan ember is az, akiről nem is gondolnánk. Ez a könyvem megjelenésének támogatásáról szóló önkormányzati vitán is megmutatkozott. Turai István polgármester hatására, aki saját pénzéből is áldozott a könyv megjelenésére, az akkori testület megszavazta a könyv támogatását. A jövőben sokkal jobban szeretném bekapcsolni a megemlékezésbe a fiatalokat, hiszen nagyon fontos, hogy ilyen még egyszer ne történjen meg.
– Milyen indíttatásból fogott bele a könyv megírásába?
– Amikor képviselő voltam, az idősektől többször hallottam a zsidó kút, zsidó ház kifejezést, és megpróbáltam kinyomozni ezek eredetét. Szerettem volna a törökbálinti zsidó családokat feltérképezni, ezért 25 interjút készítettem idős törökbálintiakkal és levéltárban is kutattam. Sajnos nagyon sok dokumentum zárolva volt, de egy ismerősömtől kaptam egy levelet, amelyben ki lettem nevezve kutatónak, így azokba is belenézhettem.

Megemlékezés a holokausztról

A magyarországi és a helyi áldozatokra emlékeztek Törökbálint lakosai május 26-án a művelődési házban és a végállomásnál elhelyezett holokauszt-emléktáblánál. A megemlékezés első részében Totha Péter Joel és Turai István mondott beszédet, amit a polgármester által készített vetített képes emlékezés követett. Az eseményt a Törökbálinti Kamarakórus rövid koncertje zárta. A résztvevők ezután a végállomáson található emléktáblához vonultak és elhelyezték a megemlékezés virágait.

– Törökbálint életében milyen szerepet töltöttek be a zsidók?
– Az idősek azt mesélték, hogy Törökbálinton megvolt a munkamegosztás: a törökbálintiak dolgoztak kint a földeken vagy Pesten, a zsidók pedig kereskedők voltak. Az emberek nagyon jó kapcsolatban voltak egymással.
– Lehet konkrét dátumhoz kötni, hogy Törökbálintot mikor érte el a zsidóüldözés?
– Lehet, de ez lépésről lépésre történt. Fokozatosan szűkítették az itt élő zsidók lehetőségeit, nem kaptak például árut. A levéltári adatok szerint a törökbálinti zsidók gettóba küldése 1944. május 25-én következett be.
– Kutatásai, beszélgetései során melyek voltak a legmegrázóbb történetek?
– Az egyik legjelentősebb zsidó személy Törökbálinton Eckstein Dezső volt, akinek tüzelő- és építőanyag-kereskedése volt. Az öregek azt mondják, hogy a ’45 előtt épült bálinti házak fele az ő építőanyagából épült. Ha valaki például albérletben lakott, de szorgalmas embernek ismerte, adott neki hitelbe építőanyagot. Ő valószínűleg későn nősült, és noha a holokauszt idején az ötvenes éveiben járt, pici gyermekei voltak. Volt egy kétéves kislánya és egy négy- és hatéves fia. Amikor az ő történetükkel szembesültem, az én kislány unokám is pontosan kétéves volt. Akkor arra gondoltam, hogy mit árthatott az a kétéves gyerek, hiszen semmilyen bűne nem lehetett. Azt számoltam, hogy Eckstein Irénke, így hívták a kislányt, most 67 éves lenne, egy kicsivel fiatalabb, mint én. A másik történet, amelyet szintén valaki mesélt nekem, hogy őt egy leventeoktató rákényszeríttette, hogy verjen meg egy zsidó gyereket, és ez még idős korában is lelkiismeret-furdalást okozott neki.
– Törökbálint lakossága hogy viszonyult a zsidók elhurcolásához?
– Voltak, akik megsiratták őket, voltak, akik gúnyos megjegyzéseket tett rájuk, de leginkább a részvét dominált. Úgy gondolom, hogy nemcsak emberileg, hanem gazdaságilag is hiba volt a zsidók üldözése, hiszen egy több évtizedes kereskedelmi, pénzügyi tapasztalattal rendelkező csoportot semmisítettek meg. Nagyon sok településen a zsidók és a később kitelepített svábok helyére igen értéktelen emberek kerültek. Törökbálint ilyen szempontból valamelyest szerencsésnek mondható, hiszen a szorgalmas zsidók és svábok helyére dolgos, igyekvő felvidékiek is kerültek.
– A végállomáson található a Törökbálintról elhurcolt zsidók emléktáblája. Miért pont ott?
– Beszélgetéseink során elmondták az emberek, hogy annak az épületnek a végében volt a zsidók imaháza. A Haranglábnál lévő gyógyszertár Eckstein Fülöpék boltja volt, ők a bolt udvarából közvetlen az imaházba tudtak menni. A nem zsidó gyerekeket nagyon izgatta, hogy mi történhet ott, gyakran leskelődtek. Az imaház később magánház lett, többször tulajdonost cserélt. Nekem volt szerencsém a házat belülről megnézni, de ma már semmi sem emlékeztetett egy imaházra. A Faluszépítő Egyesület az én kezdeményezésemre tette oda az emléktáblát. Jóleső érzés, hogy eddig semmilyen rongálás nem érte. Jó emberek élnek Törökbálinton.
– Az imaházak mellett nagyon sok településen található zsidó temető is. Törökbálinton nem volt ilyen?
– De volt, a József-hegy lejtőjén, de sajnos teljes egészében elpusztult. Nem szándékosan rombolták szét, de az idők során teljesen el lett hanyagolva. Voltunk fent fotózni, és találtunk a temetőre utaló nyomokat.
– Vannak törökbálinti túlélői a holokausztnak?
– Nagyon szerettem volna túlélőt találni, de sokáig nem sikerült. A telefonkönyvből kiírtam az Eckstein nevűeket, felhívtam őket, leveleket írtam nekik, de nem találtam köztük a törökbálinti Eckstein családhoz kötődőket. Egyik leszármazottjuk New Yorkban él, vele sikerült kapcsolatba kerülnöm, nem találkoztam vele, csak leveleztünk. Illetve egy visszaemlékező mondta nekem, hogy volt olyan zsidó túlélő, aki látogatóba ugyan visszajött Törökbálintra, de nem költözött vissza.