A tanárnőm a minap megkeresett és megkérdezte, kivel szeretnék interjút készíteni. A választásom Igaly Dianára esett, mert bár a sportot nagyon szeretem, a lövészetről, pláne a skeetlövészetről keveset tudok. Nagyon izgultam a beszélgetés előtt. Riportalanyom olimpiai bajnok és bronzérmes, világbajnok, Európa-bajnok sportlövő. De amint megismertem, kedvessége és közvetlensége eloszlatta minden szorongásomat. És megtudtam, hogy neki is rengeteget kell küzdenie, nemcsak a sportban, hanem hogy egyáltalán folytathassa azt, amiben tehetséges, és dicsőséget hozzon országunknak.

– Mit érdemes tudni erről a sportágról?
– Sokan úgy gondolják, hogy egy bizonyos pontról, a kilövő állásból egy fix célpontra lövünk. De ez nem így van. Egy 12-es kaliberű sörétessel lövünk mozgó célpontra, azaz repülő korongokra. Egy korong 11 cm átmérőjű, 2 cm magas szárított agyag. Nyolc lőálláson járunk körbe, onnan 35-40 méterre repülnek a korongok. Ettől a látványos, érdekes, amolyan western-es hatás. Nekem skeet-lövészetben vannak eredményeim. A különböző típusok között technikai különbségek vannak. Olyasmi, mint a kosárlabda és kézilabda között: mind a kettőt labdával játsszák, de teljesen mások a szabályok, akárcsak itt.
– Miért erre a sportágra esett a választása? Kinek a hatására? Mikor kezdte?
– Lőtéren nőttem fel. Édesapám az első itthoni mohikán. Az ismerősök, barátok, család összefogott. Saját kezükkel építették a lőteret, 1968-ban. Édesanyám 1970-ben kezdett lőni, majd 20 évig abba sem hagyta. Mindig vittek magukkal, így aztán nem volt kétséges, hogy előbb-utóbb én is csatlakozom. A lányok általában 16 évesen kezdik, én testalkatom miatt kaptam egy kis korengedményt, 15 évesen kezdtem.
– Milyen egy edzés? Hogyan telnek a hétköznapok?
– Attól függ, hogy versenyidőszakban járunk-e, és persze az időjárás sem mindegy. 10 °C alatt nem érdemes kimenni, márciusban kezdünk. Mivel itt a koncentráció, az idegek is jelentős szerepet játszanak, ezért fontos, hogy a mennyiség ne menjen a minőség rovására. Nagy versenyek előtt kéthetes edzőtáborban veszek részt, ami elég kemény. Nap mint nap lövünk. A verseny előtt közvetlenül 3-4-5 napos regenerálódás, újratöltődés van, a versenyidőszakon kívül pedig szinten tartás. Ez heti három-négy edzés, hétvégén pedig verseny. Négy-öt óránál egy nap sosem edzünk többet.
A hétköznapok? Ha versenyre készülök, néha már nyolckor kezdek a pályán. Szokni kell a körülményeket, mikor kel a nap, milyenek a fényviszonyok. Nincs konkrét napirendem, mint mondjuk egy úszónak, hogy mikor mit, hogyan és hányszor, ez nálam bizonytalan. Kelés, pici reggeli, kocogás vagy torna. Öt óra a lőtéren. A nap többi részében családanya, feleség, anyám lánya, miegymás vagyok.
– Egy edzésen hányat lőnek?
– 100-150 lövés dördül el. Ilyenkor sokszor mondják, hogy csak?! De higgyék el, ez nem olyan kevés. A puska súlya, a lökés ereje… A korong két másodpercig látható, másfél másodpercig lőhető meg. Reakciókészség, nyugalom kell hozzá, ugyanakkor dinamikus figyelem is.
– Meg lehet tanulni, vagy születni kell rá?
– Mindkettő. Erre van egy aranyos történetem. Épp versenyen voltunk, egyszer csak érkezett egy kedves idős házaspár. Kedvesen beszélgettek velünk, szorítottak nekünk. Majd hosszú idő elteltével megkérdezték: ugyan mondjuk már el, mi a bánatra lövöldözünk, mert olyan kis helyesek vagyunk így itt, de ők nem értik az egészet.
– Milyen érzés részt venni egy világbajnokságon, olimpián, Európa-bajnokságon?
– A világbajnokság több ember, több ellenféllel. Olimpián a mag van ott, azok, akik az előző három évben kivívták a részvétel jogátazáltal, hogy a megadott világversenyeken (EB, VB, Világkupa) dobogós helyezést értek el. Ha az ember belegondol, hogy az egész világ figyel rá, ez önmagában egy „adrenalinlöket”, ami jó oldalra irányítva doppingol. Vannak, akik nem bírják. De ha lelkileg rendben vagyok, tudom, hogy egy egész országot képviselek, és mindenki szurkol nekem, jó eredményt hozhatok. Azt hiszem, nem kell szerénykednem.
– Ezzel mindenki egyetért.
– Olyanokkal találkozom, akiket mások a tévéből ismernek. Van egy hatalmas étkező, megközelíti a Bálint Márton területét, és ott reggelizik mindenki. Kedvesen mosolygó arcok, politikai ellentétek nélkül. Tiszteljük egymást, egyformák vagyunk, és jöttünk összemérni a tudásunkat.
– A sportoláson kívül mivel foglalkozik?
– Könyvkötő vagyok. Mindig érdekelt, gyönyörű szakmának tartom. Ahogy egy ívből remekmű lesz. Ma is megvannak a vizsgamunkáim. Mindig szerettem az ilyen kis szöszmötölős, „csináld magad” dolgokat. Egy ilyen munkához komoly felszereltség kell, de ha nyugdíjas leszek, akár még lehet is. Ma pörgősebb életet élek, türelmetlenebb vagyok.
– Hallottuk, hogy létrehozott egy egyesületet. Erről mit tudhatunk?
– Igen, van egy egyesületem, édesapám, Igaly József nevét viseli, az ő tiszteletére hoztam létre. A sport felfejlődéséhez utánpótlást kellene nevelni, de ehhez anyagi támogatásra lenne szükség. Sokan elmenekülnek, amikor kiderül, mennyibe kerül. Sokszor én magam is a családi kasszából vettem el rá pénzt, de ezt sem lehet a végtelenségig.
– A legközelebbi verseny?
– Most rendet rakok a fejemben, a környezetemben. Most szinten tartok, a többi a jövő zenéje.