A tavaszi keresztény ünnepek sorába a húsvét utáni 50. napon „lép” pünkösd, ami idén május utolsó napjára esik. A pünkösd elnevezés is az időre utal: a görög pentekosztész, vagyis ötvenedik szóból ered. Ezen a napon ünnepli a keresztény világ a szentlélek eljövetelét és az egyház megalapítását.
Az írás szerint krisztus mennybemenetele után, az 50. napon az apostolok összegyűltek, majd hatalmas szélvihar kerekedett, s a szentlélek lángnyelvek alakjában leszállt a tanítványokra. Péter apostol ekkortól kezdett prédikálni, melynek hatására követői megalakították az első keresztény gyülekezeteket. Pünkösd azonban nemcsak az egyház születésnapja: ez az ünnep a várakozásé is. Azé a várakozásé, hogy az előttünk álló évben milyen lesz a termés, lesz-e egészség és bő gyermekáldás a családban. A letűnt idők pünkösdi népszokásai ily módon a keresztény hit és a jövő iránti remények köré fonódtak egész Európában.
A hazai pünkösdi népszokásokban a keresztény és az ősi, pogány szokások keveredtek egymással, és vidékenként változtak. Sok helyütt a szentlélek eljövetelét az őt jelképező fehér galamb szabadba repítésével, és ünneplőbe öltözve közös szentmisén köszöntötték. Az ősi termékenységvarázslások nyomán terjedt el az a szokás – ami egyben védelmet is biztosított a rontások ellen –, hogy a települések házait rügyező, zöld gyümölcs-, bodza- és nyírfaágakkal díszítették. Az ablakokra, az ajtók fölé, a szobák falára, a kútgémre frissen vágott zöld ágak a házban élőket védte, míg a termőföldbe tűzött zöld ág a hiedelem szerint a vetést óvta meg a jégveréstől és a kártevőktől. Pünkösd szombatjának hajnalán a letűnt századokban sokan megfürödtek a Tisza vizében, hogy elűzzék a betegségeket és a rontásokat. De több helyütt szokás volt a pünkösdi rózsa, a rózsa és a jázmin szirmait mosdóvízbe szórni: ennek szintén egészségmegőrző erőt tulajdonítottak. S mivel a pünkösd a tavaszi ünnepek közé tartozik, természetes részei voltak a párválasztással, udvarlással kapcsolatos játékok is. A fiatal férfiak lovasversenyben, tűzugrásban virtuskodtak, hogy elnyerjék a „kiszemelt” lány tetszését, s hódolatuk jeléül pünkösdi rózsát tettek kedvesük ablakába. A török időkből maradt fenn a pünkösdi „törökbasázás”. A játék során egy nagyobbacska (12-14 éves) gyermeket öltöztettek be török ruhába: bő bugyogóba, turbánba, majd végigvezették a településen, miközben rügyező zöld faágakkal enyhén ütlegelték. Persze, hogy az „áldozat” ne szenvedjen az ütésektől, a bugyogót szalmával tömték ki. Ugyancsak hazai pünkösdi népszokás volt a XVI. századtól – a katonáskodó vitézektől induló – pünkösdikirály-választás, melynek során a katonák maguk közül választottak egy évre királyt, aki parancsolt a többieknek, az ivóban ingyen ihatott, s a lakodalmakra is meghívták. Innen ered a ma is használt mondás: rövid, mint a pünkösdi királyság. A pünkösdikirályné-járás népszokása a jó évbe vetett hitet erősítette: a pünkösdi szentmise után a fiatal lányok a „kiskirálynénak” választott társukkal énekelve házról házra jártak, és jókívánságokkal köszöntötték a háziakat. A köszöntő végén a gazda megkérdezte: vajon a királynétokat édes-e vagy savanyú? S ha a „kiskirályné” mosolygott, gazdag termést remélhettek a háziak, akik a jó hírt megköszönve almát, tojást, kolbászt, pénzt ajándékoztak a jó hírt hozó fiatal lányoknak.
Szintén hazai pünkösdi hagyomány volt a komatálküldés: az egymás családjának vitt, gazdagon, finom süteményekkel, kalácsokkal, gyümölcsökkel megpakolt, a leendő ara által hímzett kendővel letakart tál a fiatal pár jegyességének megerősítését szolgálta.
