A szünet előtti napokban négy fergeteges előadást láthattunk a hetedikes és nyolcadikos tanulók előadásában. Mark Twain Twist Olivér című művének zenés adaptációját adta elő Farkas Dóra, Fernengel Bálint, Göttli Nóra, Halász Levente, Heiszer Veronika, Horváth Bianka, Jokhel Zsombor, Martin Dóra, Nagy Alexandra, Nagy Derien, Németh Zsófia, Szabó Enikő. A darabot Bobák Ágnes rendezte. Az előadás után a rendezővel és néhány szereplővel beszélgettünk.

– Mennyi ideig tartott megtanulni a szöveget?
– Farkas Dóra: A szövegtanulással nem voltak problémáim, viszonylag gyorsan ment. Csak gyakorlás és gyakorlás.
– Martin Dorka: Nem túl sok ideig, bár volt pár rész, ami nehezen mászott a fejembe.
– Jokhel Zsombor: Volt, akinek több, volt, akinek kevesebb ideig tartott. Én a több-be tartozom, mivel elég lusta vagyok az ilyenekhez.
– Mióta jártok drámaszakkörre?
– F. D.: Idén év elején kezdtem.
– M. D.: Én is.
– J. Zs.: Negyedik osztály óta járok drámára, így ez volt a negyedik évem.
– Göttli Nóra: Én is négy éve kezdtem.
– Mi volt a legnehezebb a karakteretek megformálásában?
– F. D.: A történet nem ma játszódik, hanem az 1800-as években. Alaposan át kellett gondolnom, hogyan alakítsam Vagány szerepét, milyen is lehetett egy akkori „vagány”.
– M. D.: Mivel Nancy elég nehéz karakter, mert se nem jó, se nem rossz, ezért sokáig küszködtem vele. De végül sikerült eljátszanom. Sokáig féltem attól, hogyan fogok sikítani, de végül sikerült. Azt mondták, élethű volt.
– J. Zs.: Az, hogy bele kellett élnünk magunkat, ami nem mindig könnyű, de a fantasztikus rendezőnknek, Bobák Ágnes tanár néninek köszönhetően ez többé-kevésbé sikerült.
– G. N.: Én Bill Sikest alakítottam. Távol állt tőlem ez a szerep, állandóan ordibálni kellett, egyszer sem lehetett mosolyogni. Ez néha nagyon nehéz volt.
– Köszönöm az interjút, és remélem, jövőre is megörvendeztettek minket egy hasonlóan szép élménnyel. Azt hiszem, akik láttuk az előadást, még sokáig dúdoljuk majd az Ohmpah-pah-t…
…
–  Hogyan jött az ötlet, hogy az idén zenés színdarabot adnak elő a felsős drámacsoporttal?
– Bobák Ágnes: Az idei ötlet egy közös utazás közben pattant ki a fejünkből Vértes Judittal, a diákoknak tetszett az ötlet, és mivel a csoportos ötletelésnél sem jutott eszünkbe jobb, ennél maradtunk.
– Mennyi ideig tartott színpadra állítani a művet?
– B. Á.: A szövegkönyv megérkezése és lefordítása után, januárban kezdtük el a darabot próbálni, de már előtte is voltak rávezető gyakorlatok, improvizációk, ismerkedtünk a művel, a karakterekkel.
– Melyik részt szereti a legjobban a darabban?
– B. Á.: Nehéz megmondani, talán a lopkodós részt (Fagin szólója), a finálét, ahol mindenki egyszerre látható, Sikes gonoszkodásait, és most sorra jönnek elő a fejemben az újabb és újabb jelenetek… Nem tudom, azt hiszem, mindig azt, ami jól sikerült, mert látszik, hogy élvezik a játszók, és ezért sokkal jobb nézni is. Ja, és nagyon szerettem az árvákat az elején, amikor „köszönetet mondanak”, és rettenetesen nyújtják a szöveget, azt zseniálisan megcsinálták…
– Mit érez előadás előtt, és milyen érzés utána?
– B. Á.: Az előadás előtti két hétben nem vagyunk jóban, azt hiszem, olyankor nem szeretnek igazán, mindenki ki akar lépni (én is), és akkor az utolsó próbán varázsütésre csodát művelnek, az előadások végére pedig „szent a béke”, jobb csapat vagyunk, mint azelőtt, és nagyon jó érzés egy társulatba tartozni velük. Nagyon hálás vagyok nekik ezért az érzésért.