Arra a kérdésre, miként és mikor választotta Törökbálint népe védőszentjéül Szent Flóriánt, manapság csak feltételezésekbe lehet bocsátkozni. Arra a kérdésre viszont, hogy tulajdonképpen ki is volt Szent Flórián, egyértelmű válasz adható.
Magas rangú katonai családból származott, s maga is a császári hadsereg tisztje lett. A III. század második felében szolgált, és mint sok más katona, ő is keresztény lett. A század utolsó évtizedei aránylag nyugodtak voltak az egyház számára, így Flórián kitöltvén a szolgálat éveit, békességben vehetett búcsút a hadseregtől, s mint veterán Noricum tartományban, Mantenban (Krems mellett) telepedett le.
Diocletianus császár alatt, 303-ban ismét kitört az egyházüldözés. Amikor Flórián megtudta, hogy az Enns-parti Laureacumban (ma: Lorch) elfogtak negyven keresztényt, a foglyok segítségére sietett. A városba érkezés előtt nyíltan megvallotta keresztény mivoltát, ezért elfogták és bíróság elé állították. Egykori katonatársai vitték Aquilinus bíró elé. Büntetésként megbotozták, majd arra ítélték, hogy kővel a nyakában az Ennsbe dobják. Az ítéletet 304. május 4-én hajtották végre: az Enns hídjáról taszították le Flóriánt. Ezért emlékezünk meg május 4-én Szent Flóriánról.
Holttestét egy Valéria nevű özvegy kiemelte a vízből és eltemette. A sír fölé később templomot építettek, mely a bencések, majd a lateráni kanonokok gondozásába került. Körülötte épült ki a mai híres kegyhely, St. Florian (Linztől délre). Tisztelete főként Bajorországban, Ausztriában és Magyarországon terjedt el. Árvizek és tűzvészek ellen védő szent.
A XVII. század óta alig van olyan magyar helység, ahol templomokban, házakon, utak mentén ne találkoznánk Szent Flórián képével vagy szobrával. Katonaruhában, égő házzal ábrázolják, amelyre dézsából vizet önt. Erre az ábrázolásmódra legendája két magyarázatot is kínál. Az egyik szerint Flórián még gyermek volt, amikor imádságára csodálatos módon kialudtak egy égő ház lángjai. A másik magyarázat szerint egyszer egy szénégető nagy máglyát rakott, melyet annak rendje-módja szerint portakaróval fedett be. Amikor a farakás belseje már csak izzott, egy nagy szélvihar megbontotta a portakarót, és az egész lángba borult. A szénégető próbálta újra befödni a máglyát, de eközben ő maga is a lángok közé esett. Nagy veszedelmében így fohászkodott: „Szent Flórián, aki vízben lettél vértanú, küldj vizet segítségemre, és mentsd meg az életemet!” Azonnal víz öntötte el a máglyát, és a szénégető megmenekült.
A legenda szerint, amikor Flórián Lorchba indult, a keresztények után kutató katonákkal találkozott. Így szólt hozzájuk: „Ne fáradjatok tovább a keresztények kutatásával, hiszen én magam is keresztény vagyok. Forduljatok meg, és jelentsétek a parancsnoknak.”
Aquilinus először nyájasan beszélt az elébe állított Flóriánhoz: „Jöjj velem, és bajtársaiddal együtt áldozz az isteneknek, s velük együtt ismét élvezni fogod a császár kegyelmét.” Ő ezt megtagadta, s mikor Aquilinus kínpaddal fenyegette, így imádkozott: „Uram Istenem, tebenned reméltem, tehát soha meg nem tagadhatlak. Kész vagyok érted szenvedni és föláldozni életemet, csak adj erőt a szenvedésre, és végy fel választottaid sorába, kik előttem megvallották szent nevedet.” Aquilinus ennek hallatára rákiáltott: „Micsoda badarságot beszélsz, hogy dacolni akarsz a császár parancsával!” Mire Flórián: „Míg földi fegyvert hordtam, titkon szolgáltam Istenemet, és a sátán soha nem bírt elidegeníteni tőle. Most a testem ugyan hatalmadban van, de a lelkemnek nem árthatsz, mert az egyedül Istené. Engedelmeskedem parancsaidnak, amennyiben mint katona ezzel tartozom, de arra senki nem kényszeríthet, hogy bálványokat imádjak!” Miközben botozták, ezt mondta: „Tudd meg, semmiféle kínzástól nem félek. Gyújtass máglyát, és én Jézus Krisztus nevében örömmel lépek rá. Íme, most áldozatot mutatok be Uramnak Istenemnek, aki megerősített, s ezen megtiszteltetésre méltatott engem.”
Egykori katonatársai vitték a kivégzésre. Megkötözték, követ kötöttek a nyakába, és fölállították a híd korlátjára, de egyikük se merte a vízbe taszítani. Hosszú idő után jött egy fiatal katona, aki nem ismerte Flóriánt, ő odaugrott és belelökte a folyóba. Amikor azonban kíváncsian utána tekintett, hogy lássa elmerülését, megvakult.
Az elmúlt évszázadokban hazánkban – így Törökbálinton is – terjedő Szent Flórián kultusznak a mártír tisztelete mellett mint védőszent képe is előtérbe került. Ennek magyarázata nagyon is valószínű. A települések többségét a paraszti életforma jellemezte. Így volt ez Törökbálinton is. A lakóépületeket, fészereket zsupp, nád vagy zsindely fedte. Az udvarokban hatalmas szalmakazlak, amelyeket a mai Szérűskert területére összpontosítottak. Könnyű elképzelni, hogy Törökbálinton ez az állapot mennyi tűzesetnek lehetett okozója. A szájhagyomány szerint előfordult, hogy egy egész házsor lett a tűz martalékává. A múlt évszázad húszas éveiben nemegyszer volt tűzvész a szérűskertben. Szent Flóriánt, akinek imádságára a tűz lángjai elaludtak, a tűzoltók is védőszentjüknek tekintik.
Törökbálint lakói és parasztsága a XVIII. és XIX. századi gyakori tűzesetek miatt Szent Flóriánhoz fordult segítségért és védelemért. Tiszteletük és hálájuk jeléül 1871-ben szobrot emeltek, amely a katolikus templomhoz vezető Pelsőczy Ferenc utca jobb oldali bejáratánál látható. A Flórián szobrot Matthias Bunth és feleségének fivére, Joannes Sachs készítette. Mellette a Szentháromságot ábrázoló szobor látható, amelyet 1838-ban Bunth Mátyás és felesége emeltetett.
Szent Flórián szobrát több mint száz év viszontagságai alaposan megviselték. A szobor súlyosan megsérült, felújítása halaszthatatlanná vált, ezért 1994-ben a munkát kitűnő minőségben R. Kiss János végezte el.