Napbarnított arc, széles mosolyból elővillanó hófehér fogsor, ősz haj, örökké mosolygó szemek. Akár egy magazin címlapjáról is nézhetne ránk Erőss Zsolt, és biztosan megdobogtatná minden nő szívét. De nem csupán kedves mosolyával vívta ki az elismerést, hanem elsősorban azzal, hogy ő Magyarország vezető hegymászója.

Az ország egyetlen „hópárduca”, aki azzal érdemelte ki ezt a címet, hogy szépen sorban, egymás után megmászta a volt Szovjetunió öt- és hétezer méter feletti csúcsait. És ez még csak a kezdet volt, hiszen mára a Föld 14 nyolcezer méter fölötti csúcsából már hét megmászása is a trófeái között szerepel. Köztük a Mount Everest, amelyet a magyarok közül elsőként 2002-ben hódított meg. Azóta járja az országot, hogy előadásain bemutassa a hegymászás szépségeit. Március 25-én a Munkácsy Mihály Művelődési Házban mi is részesei lehettünk egy ilyen előadásnak, amelyen a Magyar Himalája Expedíciók sorozat keretében tavaly teljesített Makalu nevű csúcs meghódításáról láthattunk lélegzetelállító beszámolót. Az előadás után vele beszélgettünk.
– Mi indít valakit arra, hogy hegymászó legyen?
– A legtöbb emberben ott rejtőzik a vonzódás a természetes környezet iránt. Különösen aktuális ez a fejlett társadalmakban, ahol az ember szinte burokban él, teljesen elszakadva a természettől. Ez a magyarázata a szabadban űzhető sportok – síelés, sziklamászás, siklóernyőzés vagy a hegymászás – iránti fokozott érdeklődésnek. A hegymászásban minden együtt van. Komoly szellemi feladat az egy-egy csúcs elérését célzó expedíció megtervezése. Mászás közben pedig az embernek le kell győznie önmagát, a félelmeit, közben pedig lépten-nyomon a természet lélegzetelállító szépségével szembesül.
– Nálad hogyan kezdődött?
– Én Erdélyben születtem. 1981 nyarán 13 éves voltam, amikor részt vettem egy sziklamászó táborban a Békás-szorosban. Ez meghatározó élmény volt. Előtte már több sportágat is kipróbáltam, de a sziklamászásban találtam meg mindazt egyszerre, amire szükségem volt. Aztán folyton kerestem a lehetőségeket a fejlődésre, így eljutottam távolabbi helyekre, magasabb csúcsokra. Mára sikerült olyan szintre jutnom, hogy nem is kell mást csinálnom. A hegymászás lett a foglalkozásom.
– Melyik a legszebb pillanat egy csúcs meghódításakor?
– Hát ez nehéz kérdés. Maga a csúcs elérése nagyszerű érzés, megkönnyebbülés, hogy nem küszködtél annyit hiába, sikerült elérni, anélkül hogy vissza kellett volna fordulnod vagy valami baj történt volna. De a neheze még csak ezután jön. A visszafelé vezető út sokkal veszélyesebb, hiszen a hegymászó ilyenkor már az ereje végén jár, és sokkal nehezebb koncentrálni, elővigyázatosnak lenni. Ráadásul szorít az idő is. A legtöbb baleset is a visszafelé vezető úton történik. Az igazi, felszabadult öröm tehát talán akkor jön, amikor az expedíció minden tagja épségben visszaérkezik az alaptáborba.
– Az előadás alatt megemlítetted, hogy ti is éreztek tériszonyt. Hogy lehet ezt leküzdeni nyolcezer méteren?
– Érdekes dolog a tériszony. Az ember természetes reakciója. Így a hegymászók is félnek és tériszonyuk is van, sőt fáznak is, nem is keveset. De már gyerekként megismertem a hegymászó felszerelést, tudtam, hogy egy kötél mit bír, és hogy rábízhatom magam. Megtanultam a mászás technikáját, és megismertem azokat az embereket, akikkel együtt másztunk, és tudtam, hogy megbízhatok bennük. Persze volt olyan, hogy kerülő úton felmentem egy sziklafalra, és féltem lenézni, aztán felszereléssel megmásztam, és megszűnt a tériszonyom. Ha tehát logikusan végig tudod gondolni ezeket a dolgokat, úrrá tudsz lenni rajta. Fontos, hogy az ember ne hagyja fóbiává válni a félelmét, meg tudjon bízni a technikában.
– Van kedvenc helyed, hegyed, ahová már többször visszatértél?
– Van olyan csúcs, ahová többször is
visszamentünk, de ennek az volt az oka, hogy először nem sikerült megmászni vagy más útvonalat próbáltunk. De annyi érdekes hely van még, ahol nem voltam. Kíváncsi természet vagyok…
– Mi volt a legnagyobb siker és a legnagyobb veszteség eddigi hegymászó pályafutásod során?
– A kettő nagyon közel áll egymáshoz Legnagyobb siker? Minden 8000-es csúcs elérése nagy siker. Persze kiemelhetjük az Everestet mint a Föld legmagasabb csúcsát, de valójában ezek a csúcsok mind különlegesek, és óriási élményt jelent a meghódításuk. A legnagyobb veszteség? A hegymászás az egyik olyan dolog, amit az ember önként vállal, a legmagasabb kockázattal. Az elmúlt években két jó barátomat is elvesztettem magam mellől. Mindenki, aki elindul a hegyre, tisztában van vele, hogy legrosszabb esetben az életébe kerül. Mégis ezt nagyon nehéz feldolgozni. Kisebb jelentőségű, de számomra mindenképpen jelentős veszteség az is, hogy a legutóbbi túrán fagyást szenvedett az egyik lábam, és két ujjpercemnek is búcsút kellett mondanom. Szerencsére azóta már felépültem, és újra tudok mászni.

Jelentősebb expedíciók

1990    Elbrus 5642 m, Usba 4695 m és 4710 m
1991    Han-Tengri 6995 m, Pobeda 7439m 1993–Lenin 7134 m
1994    Csitirjok  6400 m, Korzsanyevszkoj 7106 m,
Kommunizmus 7495 m,
1995    próbálkozás: Ogre 7000 méterig ( Pakisztán)
1996    2 próbálkozás az Everesten 2 útvonalon,
8300 méterig (Tibet)
1997    Satopant déli fal átmászása 7050 méterig
(7075 m – Garwhal Himalája – India)
1999    Ganalo 6606 m, Nanga Parbat 8126 m  (Pakisztán)
2000    Distagil Sar 7885 m, új útvonalon ( Pakisztán)
2001    Aconcagua 6960 m (Argentína)
2002    Everest 8850 m, (Nepál)
2003    Gasherbrum II. 8035 m, új útvonal
a Hidden Peakre kb 8000 méterig  (Pakisztán)
2004    Kilimandzsáró 5895 m (Tanzánia)
2005    próbálkozás a K2-őn 8300 méterig
2006    Dhaulagiri 8167 m
2007    Hidden Peak 8068m, Broad Peak 8047 m
2008    Makalu 8463 m

– Egy-egy mászás során a hegymászó saját teljesítőképessége határát feszegeti vagy még annál is többet. Tíz kiló súlyveszteség, kiszáradás, fagyás, kegyetlen időjárás… Mi az, ami továbblendít a holtponton, amikor úgy érzed, legjobb lenne visszafordulni?
– Ilyenkor egyet tehetünk, megpróbáljuk logikusan végiggondolni a helyzetünket. Nem az érzéseimre hallgatok, hanem például megnézem az órámat, hogy hogy állok időben, magasságban, és csak az adatok alapján döntök a továbbiakról. Próbálok objektív maradni, nem utat engedni az érzéseimnek.
– Hol helyezkedik el a magyar hegymászás a világ hegymászó társadalmában?
– Mi a keleti blokkhoz tartozunk. Itt a technikai feltételek, az anyagi lehetőségek sokkal szerényebbek, mint a nyugati kluboknál. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – a keleti hegymászás nagyon magas szinten áll. Például a lengyelek is a legjobbak között vannak, és most már mi is idetartozunk.
– Hová indulsz legközelebb?
– Az eredeti tervek szerint Tibetbe mentünk volna, az Everest Cho Oyu csúcsára. De sajnos a kínai kormány ismét attól tart, hogy Tibet elfoglalásának ötvenedik évfordulóján zavargások lesznek, ezért egyszerűen lezárták az országot. Félnek, hogy szerzetesek támadnak a békés kínai katonákra… Így aztán akárcsak tavaly, a kínai politika miatt ez a tervünk újra meghiúsult. Ezért nepáli célpont után kellett néznünk. A Manaslu nevű csúcsra indulunk hamarosan. Ott sem volt még magyar hegymászó előttünk, reméljük, ezzel is sikerül öregbítenünk a magyar hegymászás hírnevét.

Erőss Zsoltról, az eredményeiről, expedícióiról, az általa szervezett sí- és hegymászó túrákról további információk találhatók a www.hoparduc.hu weboldalon.