Ha egy településről képet akarunk alkotni, legjobb, ha először is szemügyre vesszük a temetőjét. Ha valaki húsz évvel ezelőtt felballagott az új temetőbe, és körülnézett, bizony nem lehetett túl jó véleménye a törökbálintiakról.

Mindenütt szeméthalmok, égig érő gaz, sáros utak fogadták a látogatót. Aztán az első szabadon megválasztott polgármester, dr. Elek Sándor felkérte Brukátsch Istvánt a temető gondnoki feladatainak ellátására. Az azóta megtett útról beszélgettünk vele kőfaragó műhelyében, ami most is ott működik a temető szomszédságában.
– Mióta is van itt a temetőnk?
– 1960 decemberében kezdtek el ide temetni. Néhány évvel később zárták be a régi temetőt, a falu közepén, ami ma kegyeleti parkként funkcionál.
– És ön mióta vezeti itt fönt az új temetőt?
– 1991 óta. Akkor kért föl Elek Sándor polgármester. Enyhe kényszer hatása alatt vállaltam el. Nagyon nagy feladat volt. De végül rábeszéltem magam, mert számomra akkor is és most is fontos a temető állapota. Így aztán belevágtam. Egy temetőüzemeltetési szerződés keretében vállalkozóként kezdtem el a munkát. Ezt a szerződést hosszabbítottuk meg ötévente, most már negyedszer. A temető rendkívül elhanyagolt állapotban volt akkor. Minden sor végén hatalmas szeméthalmok éktelenkedtek, a kerítés szinte romokban állt. A lapos tetejű ravatalozó is szörnyű képet mutatott, ráadásul sok helyen beázott.
– Amikor végül elfogadta a felkérést, hogyan látott munkához? Mi volt az első lépés?
– Ott kellett elkezdeni, ahol a legnagyobb volt a baj. Az első feladat a rend és a tisztaság megteremtése volt.  Először is konténerek hosszú sora telt meg az évek alatt összegyűlt szeméttel. Egyidejűleg megindult a tervezés is. Készíttettem egy temetőrendezési tervet, amelynek része volt a temető további fejlesztése, bővítése. Az már akkor is látható volt, hogy hamarosan be fog telni a temető. Azóta bővítés történt, de ma már ismét ez a helyzet. Körülbelül négy-öt évre való helyünk van. Aztán, ahogy a falu anyagi lehetősége engedte, hozzáláttunk az utak sármentesítéséhez. Az első időkben még a szanatóriumból hordtuk fel a salakot, később a főutak aszfaltozása is megtörtént. Rendbe kellett tenni a nyilvántartást, a zöld területek gazmentesítése és karbantartása is a mi feladatunk lett. Szerencsére a mindenkori képviselő-testület tagjainak többsége, illetve a polgármester mindenben támogatott.
– Mikor indult az első nagy felújítás?
– 1998-ban átépült a ravatalozó, ami jelentős lépés volt a temető arculatának rendezésében. Akkor további egy hektár területtel bővült a temető. Közben én is hozzátettem, amit tudtam. Adományként a kerítés hiányzó fedköveit pótoltuk, felújítottuk a kaput, fasort ültettünk. Tavaly pedig a képviselő-testület egy jelentős összeget megszavazott a temető további fejlesztésére, amiből sikerült elkészíteni a parkoló, illetve a belső főutca burkolatát a ravatalozóig. Kiépült a vízvezetékrendszer is. A meglévő két kút helyett most kilenc helyen van vízvételi lehetőség. Bár itt azt hiszem, lesznek még problémák, mert a vízellátás mindig is neuralgikus pont volt. Ha kicsi a nyomás a csövekben, először a temetőből tűnik el a víz. A másik probléma a parkoló. A jobb oldali részen nagyon keskeny a hely, ezért ha valaki az elején ferdén beáll egy hosszabb autóval, akkor a mögötte állók nem tudnak kijönni. De hát ezek részletkérdések, amelyeket meg lehet oldani. Végül is nekem az a fontos, hogy most már nem telik el olyan hét, hogy valaki ne állítana meg, és ne mondaná, hogy milyen szép ez a temető. Itt megtalálhatjuk a településünk történelmét. A gyökereinket. Nagy elődeinket is meglátogathatjuk. A papi sírboltban ott nyugszanak a település elhunyt plébánosai. Itt fekszik Zimándy Ignác, akinek az adományaiból többek között „kisdedóvó” épült a faluban, és aki azért járt bottal, mert 1848-ban megsebesült a szabadságharcban. Itt nyugszik Pelsőczy Ferenc, aki Szent István korának kiemelkedő ismerője és kutatója volt. Itt alussza örök álmát önkormányzati képviselő, zeneszerző, pedagógus, kiváló sportoló, énekes és zenész, valamint sok-sok egyszerű ember. Egy egész városnyi ember. Meghatódva és örömmel látom, hogy az utóbbi időben a fiatalok is kezdik újra fontosnak érezni a múltat. Ez talán abból is látszik, hogy többször előfordul, amikor ifjú párok az esküvő előtt ünnepi, menyasszonyi ruhában feljönnek tisztelegni az elhunyt szülők, nagyszülők előtt. A múlt előtt, amit nem „eltörölni”, hanem megismerni és megőrizni kell.