Karlovitz János egykori postamester születésének 100. évfordulója alkalmából emléktáblát helyeztek el hozzátartozói, a Magyar Posta és a Törökbálinti Városszépítő Egyesület. Olyan generációnak volt a tagja – gondoljunk itt a kortársakra, ismerősökre, barátokra, mint Bálint Márton, dr. Fülöp Rudolf, dr. Grimm Ferenc, dr. Pelsőczy Ferenc, Troll Gyula –, akik a munkájukat hivatásból végezték.

Karlovitz János itt élt a posta régi épületében, szolgálati lakásában több mint három évtizeden keresztül. Feleségével, Major Erzsébettel itt nevelték fel négy gyermeküket. János bácsi itt szolgált, mert a közalkalmazotti munka valódi szolgálatot jelentett.
A második világháború idején a megszálló katonai csapatok le akarták foglalni, majd magukkal vinni a falu két kézi kapcsolású telefonközpontját. Az egyik a posta épületében volt, a másik a tüdőszanatóriumban. A postamester élete kockáztatásával megmentette a központokat.
Az 50-es években is kemény volt a szolgálat. A küldeményeket szamaras kocsival vitték-hozták a vasútállomásról. A telefon kapcsolása miatt éjjel is helyt kellett állni, hiszen csak innen, a postáról lehetett telefonálni mentőkért, segítségért. Számtalanszor kopogtattak ezért éjszakánként a hálószoba ablakán. Háromszor próbálták kirabolni a postát. A postamester lélekjelenlétének köszönhetően segélykiáltásaira a betörők elmenekültek a szérűskertbe.
Karlovitz János életében mindvégig igen szerényen, csendesen élt, nem vágyott babérokra, de felettesei mégis elismerték a munkáját, mivel rendszerektől, kormányoktól függetlenül szolgálta a falu közösségét, a Magyar Postát és a hazát.
1972-ben nyugdíjazták, de nyugdíjba vonulása után is még évekig kisegítőként dolgozott a posta különböző területein.
Emlékét őrzik a hozzátartozók, egykori pályatársai, barátai és ismerősei.