Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, Jézust felvitték szülei Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, ahogy az Úr törvényében elő volt írva: az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik. Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak…”
Február 2-a Urunk bemutatásának ünnepe. Közismert néven: Gyertyaszentelő Boldogasszony. Az ószövetségi törvények előírásainak megfelelően Mária Jézus születése után a 40. napon bemutatta gyermekét a templomban. Korábban ezen az ünnepen az ószövetségi törvénynek engedelmeskedő Mária került a hívők érdeklődésének előterébe, ezért hívták az ünnepet Gyertyaszentelő Boldogasszonynak. Az egyház ma a Mária karján ülő gyermekre, Jézus Krisztusra, a világ világosságára hívja fel a figyelmet. Így lett az ünnepből Urunk bemutatása.
A mózesi törvényben előírt tisztulási jogszabály Lukácsnak csak alkalmul szolgált arra, hogy ezt a nagy jelet, a világ világosságát, az Úr Fölkentjét szemlélődésünk középpontjába helyezze. Az elbeszélésben Mária az ószövetségi törvény előírásait teljesíti, az isteni jel, az isteni gyermek ura szolgálatában áll. Ez a tisztulási törvény a pogány világból szivárgott át a mózesi törvénybe és vált kultikus előírássá. Betartása azt jelzi, hogy még a pogány szokások is alkalmasak lehetnek arra, hogy megfelelő tartalommal a világ világosságának, a krisztusi hitnek szolgálatára legyenek.
A tisztulási törvények evangéliumi története alkalmi keretet szolgáltat a világ világosságának nyilvános hírüladására a jeruzsálemi templomban, a zsidó vallásos élet központjában. Mostantól fogva senki sem hivatkozhatott ott többé arra, hogy nem ismerhette meg az Úr Fölkentjét. A jeruzsálemi templomban most mindenki megláthatta az üdvösséget, Isten élő s eleven jelét, amelyet minden népnek világosságul rendelt. A hithű és bölcs öregek, a vének, az agg Simeon és Anna próféta asszony mind felismerték a feltűnés nélkül közeledő újszülöttben a világ megváltóját és üdvözítőjét. Benne megtalálták életük beteljesedését és az üdvösséget.
Az Úr most nem jött mennydörgés és villámlás fényben. A hangos fogadás elmaradt, de Benne mégis az Isten jött el közénk. Ő most úgy világított, mint a pici gyertya pislákoló fénye a koromsötétségben. Ma édesanyja karján ült az Istengyermek és tehetetlenül közeledett az ember felé, gyengéden, mint ahogyan a pislákoló gyertya világít a sötétségben. Nem tolakodott és senkit sem akart erőszakkal meggyőzni vagy legyőzni. De ahol csak járt, fényt sugárzott.
Jézus ma sem közeledik nagy pompával és lármával. Ezért sokan nem veszik észre, félreértik vagy összetévesztik másokkal. Vannak, akik ellene mondanak és vesztükbe rohannak miatta. Lukács ezt különösen kiemeli: Isten arra szánta Jézust, hogy Izrael egészét – de mindannyiunkat is – válaszút elé állítson. Aki egy vele, fölemelkedik, aki azonban ellentmond neki, elesik. A lukácsi tanítás időt álló. Attól még, hogy valamikor a keresztények névsorába iktattak bennünket, magatartásunk nagyon könnyen arról tanúskodhat, hogy elpártoltunk Jézus mellől és nem keressük vele a kapcsolatot. Van-e köze mindennapi életünknek Jézushoz? Jézus sokak romlására van, de feltámadására is azoknak, akik elfogadják és teljesítik akaratát.