ORPHEUSZ-KÖNYVEK

A kiadó egyik legszebb könyve. Olyan, amelyben a belbecs és a külcsín úgy illeszkedik, mint lágy esésű sejtelmes selyemsál érzéki, kecses női nyakra. S tényleg, ha belegondolunk, hétköznapi nyűglődéseink közepette, gyötrőn és boldogító keserédesként mi lenne, ha nem volna a szerelem?

A József Attila-díjas Villányi László olyan „evidenciákat” villant fel gondolati és érzelmi síkon egyaránt, olyan sziporkázó gondolati és anyanyelvi összefüggésekben, hogy óhatatlanul eddig ismeretlen költői magasságokba emelkedik. Félreértés ne essék: kortárs költőről beszélek, annak az érzésnek a modern megszólaltatójáról, akinek ez nehéz „építkezés” és „kitárulkozás”, hiszen eddigi munkásságában – legtöbbnyire – éppen az érzelemhiányról szólt. Ekképpen (is) egyfajta bravúr tehát, hogy autentikus magyarázatot igyekszik adni annak, ami magyarázhatatlan (mi a szerelem?). A Szavak című versének részletében például így: „Újra megtanulom anyanyelvemet, kimondom / az eddig néma szavakat, vagy egyszerűen csak / más jelentése lesz hangodon a köznapi szónak”. Azt hiszem, ez a három sor akár gyémánttengelye is lehetne a kötetnek, de Villányi esetében még ennél is többről van szó. Ő ugyanis továbbpörgeti az érzelemnek ezt a mindent elsöprő szálát, s megmutatja, hogy igenis van ebben a világban is a megjeleníthető és megfogalmazható szépség – s mindezt úgy, hogy abban az alap emberi létezés kérdései is benne foglaltatnak.
Szépséget mondtam szerelem helyett, alap emberi létezést a létezés alapkérdései helyett: Villányi László költészete igazította bennem helyére így a fogalmakat.