A vízkereszttől hamvazószerdáig tartó farsangi időszak hazai népszokásainak egy része – bár az ország néhány táján ismét életre keltik a téltemető hagyományokat – mára lassan feledésbe merül. A hajdan feltálalt ételek is a mindennapok részeivé váltak, s többnyire csupán a fánk idézi fel a régi farsangok hangulatát.

A vízkereszttől, január 6-ától a nagyböjt első napjáig, hamvazószerdáig tartó farsang kifejezést a szakemberek a „húshagyókedd: farsang éjszakája” jelentésű bajor-osztrák Faschung, Fasching szóból eredeztetik, az 1300-as évekből megmaradt írásos emlékek alapján. Nálunk a középkortól kezdték el ünnepelni a farsangot, vagyis a tél elmúltát. A királyi udvarokban a minta az itáliai karnevál volt, míg a vidéken élőknél a német szokások honosodtak meg. Egyvalami azonban közös volt a honi farsangi ünneplésben: vidámsággal, bálokkal, táncmulatságokkal telt ez az időszak városban-falun egyaránt.
Vidéken szokás volt ilyentájt a fiatalok közös vidám, csengős lovas szánkózása, valamint az, hogy a legények az eladósorba került lányokat a falu határában meghempergették a friss hóban.

Receptek

Szalagos fánk
Hozzávalók: 60 dkg finomliszt, 3,5 dkg élesztő, 3,5 langyos tej, 4 csapott ek. cukor, 7 dkg vaj, 0,5 dl rum, 4 tojás sárgája, 1 csipet só, 1 citrom reszelt héja, olaj a sütéshez. Az élesztővel, 1 dl tejjel, 4 ek. liszttel, 1 mk. cukorral kovászt készítünk, és kb. 15 percig  „érleljük”. Ezalatt a rumot meglangyosítjuk, és a maradék cukrot felolvasztjuk benne. A lisztet egy tálba öntjük, majd hozzáadjuk a tojássárgákat, a kovászt, a sót, a citromhéjat, a cukrot, a rumot, a maradék tejet, a vajat, és összedolgozzuk. 10-15 percnyi dagasztás után hólyagos, lágy tésztát kapunk, amelyet konyharuhával letakarva meleg helyen kb. 40-60 percig kelesztünk. A duplájára nőtt tésztát lisztezett deszkán finom mozdulatokkal újra átgyúrjuk, majd másfél ujjnyi vastagra kinyújtjuk. Fánkszaggatóval kiszúrjuk, majd újabb 25-30 percig kelesztjük, végül
az egyik oldalukat ujjunkkal benyomva – ez kerül a sütőedényben alulra – közepesen forró bő olajban mindkét oldalukon szép pirosra sütjük. Először 1,5 percig fedő alatt az egyik oldalt, majd megfordítva fedő nélkül a másik oldalt. Papírszalvétán lecsöpögtetve az olajtól tálra rakjuk, porcukorral megszórjuk, és pikáns baracklekvárral tálaljuk.

Almás-pudingos-túrós fánk
Hozzávalók: 15 dkg finomliszt, 10 dkg túró, 3 dl tej, 1 csomag sütőpor, 1 csomag vaníliás cukor, 0,5 dl étolaj, 6 ek. cukor, csipet só, 1 alma, 1/2 citrom leve, fél tasak vaníliás pudingpor. A sütőporral elkevert lisztet a túróval, az olajjal, fél deci tejjel, a sóval, vaníliás cukorral összedolgozzuk. Az almát meghámozzuk, és 12 vékony szeletre vágjuk, a citromlével megöntözzük. A tésztát kinyújtjuk és 12 egyforma darabra vágjuk, mindegyikre egy szelet almát rakunk, és összeformázzuk. A töltött fánkocskákat bő, közepesen forró olajban mindkét oldalukon pirosra sütjük, az olajtól lecsöpögtetjük. Még melegen ún. csőrös habzsákkal mindegyikbe belefecskendezünk a közben a maradék tejből és a pudingporból elkészített vaníliapudingból. Tálaláskor a töltött fánkokat porcukorral megszórjuk.

Diós fánk
Hozzávalók: 25 dkg liszt, 2 ek. darált dió, 2,5 dl kefír, 1 tojás, 1 ek. cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 kk. sütőpor, csipet só. Az alapanyagokat összedolgozzuk, kinyújtjuk, majd a kiszaggatott fánkokat a szalagos fánknál említett módon mindkét oldalukon pirosra sütjük. Megszórjuk porcukorral, és baracklekvárral tálaljuk.

De elterjedt volt a tikverőzés is: a fiúk lányruhába bújtak, és sorra járták a falu házait, s jó egészséget kívánva a ház népének, összeszedték az aznapi tojásokat. Vidám ünnepi összejövetelek egészen húshagyókeddig tartottak: ez volt a farsangi időszak csúcspontja. Ekkor „fonóvégzéssel”, vagyis hatalmas mulatsággal zárták az ünnepet, s ez a nap volt az 1940-es évek elejéig a „bolondok napja” is, amikor a gyerekek és férfiak beöltöztek farsangi bolondoknak. A legjellegzetesebb farsangi eseményt – amelyet Mohács környékén még ma is megtartanak – persze a délszláv eredetű jelmezes-álarcos „alakoskodó” felvonulás, a busójárás jelentette. Életre hívásának célja a téltemetés, -űzés volt: e célt szolgálták az ijesztő maskarák is. Az ünneplés során a telet szimbolizáló szalmabábut elégették, majd körbejárták a portákat, ahonnan kereplőkkel, kolompokkal próbálták elűzni a gonosz szellemeket.
A farsangi vigasságok befejeztével aztán a megmaradt nehéz, húsos ételeket a hamvazószerdán megtartott egynapos böjt után a „torkos-” vagy „tobzódócsütörtöknek” nevezett napon fogyasztották el, hogy azután kezdetét vegye a virágvasárnapig tartó 40 napos, illetve az utána következő, nagyheti szigorú böjt.

A farsangi fánk eredete
A farsangi időszak nálunk is hagyományos édessége, a szalagos fánk egy bécsi pékségből származik. A legenda úgy tartja, hogy Krapfen pékmester neje – férje halála után – nehezen tanult bele a kenyérsütés mesterségébe. Ezért gyakran megesett, hogy nem sült ki időre a reggeli friss cipó, ami gyakran kiváltotta a vevők nemtetszését. A pékné egyszer egy türelmetlen vásárló felé dobta az egyik, kezében lévő – éppen cipóvá formált – tésztacsomót, ám az a célt tévesztett, és a tűzhelyen lévő forró zsírba esett, amelyben percek alatt finom hólyagos-pirosra sült. Ily módon született meg a fánk – amelyet németül azóta is krapfennek neveznek – alapreceptje.

A szalagos fánk fortélyai
Az elmúlt időben jócskán megváltozott a fánk készítési módja, és a nálunk kedvelt foszlós, szalagosnak szinte minden családban kialakult a házi praktikája. A kelt tészta kidolgozása, kelesztése és sütése éppúgy nagy odafigyelést és rutint igényel, mint a felhasznált alapanyagok és a munkakörnyezet hőmérséklete. Például már arra is ügyelni kell, hogy a konyhában a fánk készítésekor egyenletes meleg legyen, huzat semmiképp sem érje a tésztát. Ugyanilyen hőmérsékleten kell tartani a hozzávaló alapanyagokat, a használatos kelesztő- és sütőeszközöket, nem szólva a kelesztési időről és a kelesztés körülményeiről. Ez utóbbiakon nagyban múlik ugyanis, hogy a kisült fánk mennyire lesz omlós-hólyagos. A szalagosság nyitja egyébként abban rejlik, hogy a szakszerűen elkészített és kiformázott tészta egyik felét fedő alatt, majd megfordítás után fedő nélkül sütjük. Az is fontos, hogy ne legyen túl forró az olaj, mert akkor a tészta külseje hirtelen megpirul, a belseje viszont nyers marad.