Az év végi ünnepekhez a különleges étkek mellett a finom italok is hozzátartoznak. Ahhoz azonban, hogy a nemes nedűk színe, illata és zamata maradéktalanul érvényesülhessen, megfelelő pohárban kell őket kínálni.

Azt mondják a bor szerelmesei, hogy a bornak először a színét, utána az illatát, végül a zamatát kell érzékelni. Ezért nem mindegy, hogy az egyes borfajtákat – és igaz ez a pezsgőkre, likőrökre és egyéb italokra is – milyen méretű és formájú pohárban fogyasztjuk. A fehérborhoz és a rozéhoz például az alul szélesebb, felfelé szűkülő, hosszú szárú pohár illik. A „pohárszáj” és a pohárszár szerepe egyaránt fontos: előbbi minél szűkebb, annál jobban meg tudja tartani a benne lévő ital illatát. A szárnak pedig az a funkciója, hogy a poharat fogó kéz, illetve a rajta lévő (pl. szappan) illata ne befolyásolja a bor illatának élvezetét. A fehérboros kehely általában kisebb és hosszúkásabb, mint a vörösboros, és kevésbé öblös. A zárt tulipán formájú, ­hosszú nyelű széles poharakban a vörösboroknak nemcsak a színük érvényesül jól: az öblös forma lehetőséget nyújt kóstolás előtt az ital úgymond „lögybölgetésére” is, amivel a bor „bukéja” is előcsalogatható.
A pezsgőknek szintén megvannak a megfelelő  poharai. Azoknak, akik kevésbé szeretik a buborékokat, a hosszú szárú, felfelé szélesedő formájú kelyhek az ajánlottak, míg a pezsgőimádóknak a ­hosszabb formájú, felfelé öblösödő, majd összeszűkülő szájú pohár a legjobb: ebben a pezsgés ereje és a palackos érlelés eredményeként létrejött finom illat egyaránt tartósan érvényesül. A borospoharak családjában a desszertboros a legkisebb méretű, formájuk gyakran hasonlít a likőröspohárhoz. Ez utóbbiak – miként a pálinkás és egyéb tömény italosok – kicsi, száras vagy szár nélküli talpas poharak: méretük utal a mennyiségre, hiszen belőlük egyszerre elég csak egy „kupicányit” fogyasztani. A különféle koktélokhoz – hogy jusson hely az alkoholt hígító víznek, gyümölcsitaloknak – nagyobb űrtartalmú poharak ajánlottak, miként a jéggel felszolgáltaknak (például whisky) is: ezek többnyire vastag aljúak és egyenes oldalúak. Különleges darabjaik finoman metszett kristályból készülnek.

Az ünnepi teríték

Karácsonykor, újévkor nemcsak a feltálalt ételek különlegesek: ilyenkor az asztali teríték, az abrosz, tányérok, poharak, szalvéta is az ünnepi alkalomhoz illő.
Az év végi ünnepek legbensőségesebb óráit a közös családi étkezés adja. Ezért ilyenkor előkerülnek a féltve őrzött, csak különleges családi eseményeken használt étkészletek, poharak, melyek még meghittebbé, ünnepélyesebbé teszik ezeket az alkalmakat. Az ünnepi terítéknek persze megvannak az íratlan szabályai. A legfontosabb ezek közül, hogy az asztalra terített abrosz, szalvéta – legyen ez utóbbi szintén textil vagy papír – színben, stílusban illeszkedjen az étkészlethez. De a teríték „megkomponálásakor” nem árt figyelembe venni a feldíszített fenyőfa színeit sem: különösen akkor, ha azt a közös ebédnek, vacsorának helyet adó ebédlő közvetlen környezetében helyezzük el.
Ha az étkészleteket nézzük, ma minden divat: a hagyományos, régmúlt korok hangulatát idéző, színes mintás vagy leheletfinom aranyozású hollóházi, Zsolnay vagy herendi porcelánok éppúgy felkerülhetnek ilyenkor az ünnepi családi asztalra, mint ugyanezen márkák vagy más gyártók modernebb, dizájnosabb darabjai. Előbbi, díszesebb készletek alatt jól mutat egy ­klasszikus, fehér, kézi munkával (például azsúr) készült damasztterítő és a hozzá tartozó hasonló szalvéták. De ugyanígy élénkítheti, melegebbé teheti a karácsonyi-újévi asztal hangulatát, ha egy hófehér étkészlet alá mintás, például színes hímzett asztalterítőt s hasonló szalvétákat teszünk. Emellett díszíthetjük az ünnepi asztalt szalvétagyűrűkkel, a terítékhez stílusban, anyagban és színben szintén harmonizáló gyertyatartókba elhelyezett ünnepi gyertyákkal és virágdíszekkel. Ez utóbbiak akár az abroszt is helyettesíthetik: helyette elég, ha az ünnepi hangulathoz illő tányéralátéteket használunk. S bármilyen – hagyományosan elegáns, visszafogott színvilágú, de merészebb formájú, keleties vagy mediterrán stílusú – teríték mellett döntünk is a karácsonyi-újévi asztal megtervezésekor, arra ügyeljünk, hogy ne zsúfoljuk túl! A sok dísz ugyanis nemcsak átláthatatlanná teszi az asztalt, de előfordulhat, hogy a finom ünnepi étkek elfogyasztásához nem marad kényelmes asztaltér.

Az ünnep fűszerei

Karácsonykor, újévkor bátrabban használjuk a fűszereket, hiszen nemcsak az ünnepi étkeket teszik különlegesebbé: egy részük hangulatjavító és gyógyír is bizonyos betegségekre.
Az ünnepeken a különleges illatú fűszerekből jóval többet használunk az ételek ízesítéséhez, mint a hétköznapokon. Ilyen az ánizs, a gyömbér, a fahéj, a vanília, a szerecsendió, szegfűszeg és a chili, melyek serkentve a gyomor és a belek működését, élénkítik az emésztést. Így élen járnak a zsírégetés gyorsításában, ami az ünnepek tájékán nem elhanyagolható. Az ánizs édeskés ízű, illóolaj-tartalmú magjai főleg az édes ételek, sütemények fűszere, de a vadasok, mártások is „megbolondíthatók” egy-egy csipetnyivel. Áldásos hatásai közül kiemelik, hogy kiváló bélgörcsoldó, puffadásgátló, köptető és baktériumölő. A legjellegzetesebb karácsonyi fűszerünk az édeskés, kicsit fanyar ízű fahéj, amelyet tortákhoz, süteményekhez használunk. Jó tudni róla, hogy elsőrangú fertőtlenítő, fokozza a vérbőséget, csökkenti az erős szívdobogást, javítja a keringést. A gyömbér szintén az ünnepi sütemények kedvelt fűszere, de húslevesekhez, gyümölcsös ételekhez és a forralt borhoz is kitűnő. Segíti a zsíros ételek emésztését, csökkenti a koleszterinszintet, serkenti az agyműködést, és megfázás ellen is hatásos. A szegfűszeg – a növény még ki nem nyílt, megszárított bimbói – ugyancsak elmaradhatatlan, jellegzetes illatú és zamatú ünnepi fűszer, melyet pikáns mártásokhoz, kompótokhoz, húspácokhoz, süteményekhez és forralt borhoz egyaránt használunk. Nem árt róla tudni, hogy fertőtleníti az emésztőrendszert, erősíti a gyomrot, s emellett jó étvágygerjesztő. A szerecsendió, a benne rejlő miriszticin segítségével boldogságérzést is okoz, az endorfinokat felszabadító vaníliától és a chiliben lévő kapszaicintól pedig úgymond „feldobva” érzi magát a fogyasztója.