Kukoricafosztás

Szüret után a kukoricatörés ideje következett. A falubeliek sok kukoricát ter­mesztettek. Miután az érett kukoricát letörték a száráról, halomba dobálták, majd kocsira rakták és hazaszállították, lerakták az udvar egy alkalmas helyén, és hamarosan jöttek a szomszédok, hogy a kukoricacsöveket megfosszák leveleiktől.

Ha nagy volt a kukoricatermés, ez a munka több napon át tartott, kedvező időjárás esetén az éjszakába is belenyúlt. A kukoricalevél, vagyis a csövet körbefogó levelek, értékes anyagnak számítottak. Néhány asszony és lány már a levelek miatt is segített. A belső, vilá­gosabb leveleket a magukkal hozott zsákokba gyűjtötték. Mivel sok embernek csak szőlője volt, ezért szüksége volt a kukoricalevélre. De a napszámosok feleségének és a munkásoknak is kellett ez a levél. Otthon kiszárították, aztán vékony csíkokra tépdesték, s ezzel töltötték meg az ágyakban a szalmazsákokat. Minden, levelétől megfosztott cső külön-külön kupacra került. A szép és jól megérett került azt első kupacba, a kevésbé szép, rosszabbul érett a másodikba, de a legszebb külön helyre került. Az ilyen kukoricacső két belső levelét meghagyták, hátrahajlították és külön kupacba rakták.
A legrosszabbul érett kukorica közeli felhasználásra, a disznók és lovak etetésére szol­gált. A jobban érett csűrbe vagy „góréba”, egy lécekből összeállított fészerbe, került, mely szabadon állt az udvarban, s jól szellőzött, hogy a kukorica kiszáradhasson. A különösen szép, nagy csövű kukoricát a meghagyott levelek segítségével fűzérbe fonták, hogy aztán az előreugró tető alatt vagy egy helyiségben felakasszák. Ez volt a következő évre a vetőkukorica. Egy füzér hossza egy méter körül lehetett. Ezt a munkát csak a fér­fiak végezték. A kukoricafosztás mindig hangosan és vidáman folyt. Ha a munka az éjszakába nyúlt, különösen vidámmá válhatott. Mert a nevetés és a fény hamar odavonzott néhány legényt, akik ilyen kedélyes alkalomnál szívesen leültek és tréfálkoztak. A jó hangulat és a bor kedvéért pedig segítettek is. Az is megtörténhetett, hogy a gazda a következő reggelen alaposan meglepődött, ha egyik-másik legény arra ajánlkozott, hogy füzért fon. Gyakran előfordult ugyanis, hogy néhány méteres fűzért készített. Mivel ezt nagyon nehéz volt felfüggeszteni, a gazdának az egészet újra meg kellett csinálnia.

Mindenszentek

Mindenszentekkor kimentek a temetőbe, égő gyertyát helyeztek az elhunyt hozzátartozók sírjára, és imádkoztak a lelki üdvösségükért. Ez a nap a gyerekeknek érdekesebb volt, mivel a keresztszülőktől ajándékot kaptak. Ezen a napon nem hiányozhatott a szokásos ajándékok mellett a „Heiligenstritzel”, a „Mindenszentek kalácsa”, egy bizonyos fonott kalács, melyet csak ezen a napon árusí­tottak a pékek. Ha lehetséges volt, almát is kaptak, melyet „Godlapfelnek”, „keresztszülő almának”neveztek.
(Ritter Mihály nyomán)