Kerthelység

2008. nov 17.

Hiányzik a rutin, de megvan az első bajnoki győzelem

Írta: admin Kategória: SPORT

Kosárlabda NB-I/B és utánpótlás – ELITE Basket Törökbálint

Teljes gőzzel folynak a bajnokságok, az elmúlt hónapban is sokszor pályára léptek az ELITE Basket Törökbálint felnőtt és korosztályos kosárlabdacsapatainak játékosai.

NB-I/B (felnőtt)

Újabb négy forduló zajlott le, ebből az első kettő továbbra is szükség-játékvezetők közreműködésével. Nagy nehezen végül megegyezésre jutott a szövetség a bírókkal, így az ötödik fordulótól kezdve már „profik” fújták a sípot.
Ahogyan arra a bajnokság előtt is számítani lehetett, nem könnyű feladat az ELITE Basket Törökbálint csikócsapatának a többnyire 6-8 évvel magasabb átlagéletkorú, így jóval rutinosabb ellenfelekkel felvenni a versenyt, de hétről hétre érik össze az együttes, és a mérkőzésekkel a tapasztalat is gyarapszik.
Bonyhádon sokáig igen méretesnek nézett ki a zakó, a félidőben már 28 ponttal vezettek a hazaiak. Szerencsére volt tartás az együttesben, és a második játékrészben sikerült szépíteni. Így végül tisztes vereség lett a bonyhádi vendégszereplés vége. Molnár Tamás vezetőedző így értékelte a meccset: Ismét lelkesen, harcosan kezdtünk és vezettünk is. Majd jött a gödör, és nem igazán volt emberünk, aki kirántaná a csapatot a mélyből. Sok eladott labda és pontatlan indítás jellemezte a csapatot, amely a végén újra lendületet vett és sokat behozott a különbségen.
Ezután a Budafoki KK vendégszerepelt Törökbálinton. Ezen a mérkőzésen közel állt a csapat a győzelemhez – még ha a végeredmény nem is pontosan ezt mutatja.
A félidőben csak egy ponttal vezettek a vendégek, majd a harmadik negyed sajnos nagyon rosszul sikerült, és 11 pontra nőtt a különbség a záró játékrész előtt.
Óriási hajrába kezdtek a hazaiak, és két perccel a vége előtt már csak egyetlen pont volt a hátrány. Ekkor azonban néhány dobás kimaradt, néhány esetben pedig rossz döntést hoztak a játékosok. Így a végén a kosárlabdában megszokott taktikai szabálytalanságok jöttek – hátha elhibázza az ellenfél a büntetőket. Nem tették meg ezt a szívességet, így felduzzadt a különbség.
Molnár Tamás vezetőedző véleménye: Végig jellemző volt a meccsre, hogy motiváltan, egy percre fel nem adva játszottunk. Sajnos azok a védekezési elemek, amelyekkel készültünk, nem igazán működtek. Végig partiban voltunk, de a végén néhány apró, rutintalanságból fakadó hiba az ellenfél malmára hajtotta a vizet. Örülök, hogy fiataljaink most felvették a kesztyűt mind a védekezésben, mind a támadásban.
Újabb idegenbeli mérkőzés következett: a székesfehérvári Alba Regia Sportcsarnokban a Fehérvár KC fogadta a törökbálinti csapatot. Míg a Budafok elleni meccset meg lehetett volna, ezt meg kellett volna nyerni! Sokáig vezettek, a végére „elfogytak”. Ez annak is betudható, hogy Bohanek Balázs betegen játszott (és küzdött becsülettel!), és a játékvezetők tudták, hogy mikor „nyúljanak bele” a mérkőzés alakulásába, de nem szabad kifogásokat keresni.
A következő fordulóban sem a fiatal törökbálinti együttes volt az esélyes, így különösen nagy örömet okozott, hogy végre a bajnokságban is megszületett az évad első győzelme!

Négyen a junior válogatottban
Nagy siker és megtiszteltetés, hogy az ELITE Basket Törökbálint junior csapatából négyen is meghívást kaptak a magyar U18-as (junior) válogatott keretébe. A húszfős keret tagjai a Nemzeti Sportcsarnokban a hajdani kitűnő kosárlabdaedző, Haris Ferenc emlékére megrendezett torna keretében mérkőztek meg egymással, mégpedig „Budapest–vidék” bontásban. Az ELITE Basket Törökbálint junior csapatának négy játékosa, Czakó Tamás, Lakits András, Moravcsik Áron és Spiriev Olivér a budapestinek nevezett csapatban szerepelt, mégpedig kitűnően. A végeredmény: „Budapest–vidék” 87:70 (21:19, 32:16, 16:13, 18:22). A mérkőzésen a legtöbb pontot, 16-ot, Czakó Tamás dobta. A győztes együttesben a legjobb teljesítményt nyújtó játékos (MVP) különdíját Spiriev Olivér kapta, aki 12 pontja mellett 9 gólpasszt is adott.

Pestszentimrén, a nemrég átadott Sportkastély elnevezésű, mintegy ezer ülőhelyes igen szép létesítményben az Enternet-PEKOSI elnevezésű csapat volt a vendéglátó. Ők a két évvel ezelőtti Siófok jogával tavaly Budaörsként játszottak az NB-I/B-ben. Idén az Enternet két csapatot is névadóként jegyez, a Hódmezővásárhely játékjogán szereplő (!) A-csoportos Enternet-Hegyvidék, illetve a B-csoportos Enternet-PEKOSI csapatokat.
Végig fej-fej mellett haladt a két gárda. Az első negyed után a hazaiaknál, de a félidőben és a harmadik negyed után a vendégeknél volt az előny. Az utolsó másodpercig nyílt küzdelmet végül is az ELITE Basket Törökbálint nyerte három ponttal, és ezzel sikerült megszerezni a bajnoki évad első győzelmét idegenben. Molnár Tamás vezetőedző szerint: Megvan az első bajnoki győzelmünk! Nagyon örülök, hogy bárkit küldtem a pályára, hajtott, és győzni akart, sőt most végre a támadásban is nagyobb hittel, vállalkozó szellemmel játszottak a játékosok. Gratulálok a csapatnak!
Közben a Magyar Kupában is zajlanak a küzdelmek. Az első két fordulóban az NB-I/A és NB-I/B osztályú csapatok erőnyerők voltak. Az NB-I/B-sek (így az ELITE Basket is) a harmadik fordulóban szálltak be, az A-csoportosok pedig az ötödik körben lépnek először pályára. Abban az ötödik kanyarban, ahova eljutott az ELITE Basket Törökbálint is!
Az első kupaellenfél az NB-II osztályban játszó BLF-Palota volt. Nem volt kétséges a mérkőzés kimenetele.
A következő fordulóban már a legjobb 26 közé jutás volt a tét, ugyanis a 12 mérkőzés  győzteséhez bekapcsolódik a 14 A-csoportos csapat is (két lépcsőben).
A valamikor az ország harmadik legnagyobb kosárlabdaklubjának számító Csepelre kellett ellátogatni, ahol a hazaiak a mostani évadban a Dunaharaszti MTK színeiben játszanak. Mivel négy junior játékos a válogatottal Szarvason edzőtáborozott, kissé tartalékos volt a mérkőzésre készülődő keret, ráadásul Bohanek Balázs még mindig nem gyógyult meg teljesen. A Csepelen megszokott játékvezetői működés pedig ezúttal sem okozott meglepetést. Szerencsére sikerült nagyobb sérülés nélkül megúszni az ellenfél edzője által gerjesztett stílusban lejátszott mérkőzést. Amikor kosárlabdázni lehetett, akkor nőtt az előny. A pankráció inkább a hazaiaknak kedvezett. Azért végül mégis a kosárlabdatudás érvényesült, így sikerült elérni a Magyar Kupában erre az évre kitűzött célt!

U20 (utánpótlás)

Az idei bajnokságban bizonyos mérkőzéseken az eredményesség áldozatul esik annak az elsődleges célnak, hogy minél több játéklehetőséget kapjanak azok a juniorok, akik a felnőtt csapatban még egyáltalán nem vagy csak keveset tudnak pályára lépni, illetve hogy bizonyos mérkőzéseken még egy-egy egészen fiatal, a korosztály felső határánál akár 5-7 évvel fiatalabb(!) játékosnak is tapasztalatszerezési lehetősége legyen. Így kissé hektikus az eredményesség, nagyban függ attól, hogy adott mérkőzésen kiket küld pályára Molnár Tamás edző.

Junior

A juniorok folytatták a menetelést, és két fordulóval a területi alapszakasz vége előtt már azt is bebiztosították, hogy a 24-es országos főtáblán nem kell selejtező tornán részt venni, mert a négy terület első két-két helyén végzett csapat egyenesen a középdöntőbe jut, ami azt jelenti, hogy az ELITE Basket Törökbálint bekerült az ország legjobb 16 csapata közé.

Gyermek

Kiélezett csatával és győzelemmel kezdte meg bajnoki szereplését az ELITE Basket Törökbálint gyermek korosztályos (1997-től) csapata. Fontos volt a győzelem, mert a bajnokságban több olyan együttes is szerepel, amelynek játékosai már évek óta kosaraznak, és időbe telik, míg ezt be lehet hozni. A KLKS ellen viszont volt esély a győzelemre, és ezt óriási küzdelemben sikerült is kivívni.

Eredmények
NB-I/B (felnőtt)
Bonyhádi KSE–ELITE Basket Törökbálint 98:81 (27:18, 31:12, 18:18, 21:33)
Helyszín: Bonyhád, Sportcsarnok
ELITE Basket Törökbálint–Budafoki KK 76:94 (23:25, 19:18, 17:27, 17:24)
Helyszín: Törökbálint, Bálint Márton Általános és Középiskola tornacsarnoka
Fehérvár KC–ELITE Basket Törökbálint 88:83 (20:26, 21:26, 20:10, 27:21)
Helyszín: Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok
Enternet-PEKOSI–ELITE Basket Törökbálint 87:90 (20:26, 21:26, 20:10, 27:21)
Helyszín: Budapest, Pestszentimre, Sportkastély
ELITE Basket Törökbálint–BLF-Palota 106:64 (26:17, 26:15, 26:11, 28:21)
Helyszín: Törökbálint, Bálint Márton Általános és Középiskola tornacsarnoka
Dunaharaszti MTK–ELITE Basket Törökbálint 77:84 (19:18, 14:26, 17:20, 27:20)
Helyszín: Csepel, Ív utca

U20 (Utánpótlás)
Bonyhádi KSE–ELITE Basket Törökbálint 91:107 (30:34, 24:23, 15:30, 22:20)
Helyszín: Bonyhád, Sportcsarnok
ELITE Basket Törökbálint–Budafoki KK 54:96 (21:20, 8:17, 17:28, 8:31)
Helyszín: Törökbálint, Bálint Márton Általános és Középiskola tornacsarnoka
Enternet-PEKOSI–ELITE Basket Törökbálint 114:74 (20:26, 21:26, 20:10, 27:21)
Helyszín: Budapest, Pestszentimre, Sportkastély

Junior
ELITE Basket Törökbálint–Hartyán SE 100:75 (21:13, 23:18, 21:20, 35:24)
Helyszín: Törökbálint, Bálint Márton Általános és Középiskola tornacsarnoka
ELITE Basket Törökbálint–12 Karátos Iskola 107:90 (34:21, 21:16, 23:24, 29:29)
Helyszín: Törökbálint, Bálint Márton Általános és Középiskola tornacsarnoka
Hartyán SE–ELITE Basket Törökbálint 51:113 (16:25, 12:34, 12:30, 11:24)
Helyszín: Budapest XVI, Hartyán köz
12 Karátos Iskola–ELITE Basket Törökbálint 51:113 (16:25, 12:34, 12:30, 11:24)
Helyszín: Budapest II., Marczibányi tér

Gyermek
Elite Basket Törökbálint–Kiss Lenke KS 60:58
Helyszín: Törökbálint, Bálint Márton Általános és Középiskola tornacsarnoka

Eredmények, mérkőzés statisztikák,
a következő mérkőzések időpontjai és egyéb
információk a www.elite-basket.hu
honlapon találhatók



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!