Az egészségügyi szakemberek itthon tartása létkérdés

Az idősebbek talán még emlékeznek azokra az időkre, amikor a törökbálinti tüdőszanatórium zárt intézményként működött, és a falu lakói néha kíváncsian lestek be a kerítésen: vajon mi lehet odabenn? Aligha gondoltuk volna akkor, hogy nem egészen két évtized múlva az ország egyik legmodernebb, legjobban felszerelt kórházába mehetünk majd kezeltetni a bajainkat, ha a körzeti orvos a „szaniba” utal be bennünket. Az elmúlt 17 évben előbb gazdasági igazgatóként, majd 1997-től főigazgatóként dr. Fülöp Rudolf vezette – és vezeti most is – a Törökbálinti Tüdőgyógyintézetet. Törökbálint képviselő-testülete, egy hiányzás mellett, egyhangú szavazással neki ítélte oda ebben az évben a Törökbálint díszpolgára címet.

– Amikor beszélgetésünkre készülve az interneten keresgéltem, rengeteg – a kórházról szóló – anyagot, szakmai publikációt találtam, amelyekből szépen kirajzolódott az a – most már nyugodtan kimondhatjuk – sikertörténet, amely a törökbálinti kórház megújulását jelentette. A szakmai anyagon túl azonban szinte semmit sem találtam személy szerint önről. Annyit azért sikerült kiderítenem, hogy a doktori cím a neve előtt nem orvosi, hanem jogász-közgazdász végzettséget takar.
– Valóban. Az egyetem elvégzése után a Pénzügyminisztériumban kezdtem dolgozni. Szerencsés voltam, mert dr. Pintér László személyében olyan főnököm volt, aki mind emberségével, mind szakmai tudásával példát mutatott. Rengeteget köszönhetek neki. Fiatal közgazdászként ő tanított meg arra, hogyan nézzek a számok mögé, hogyan lássam meg a száraz táblázatok mögött a folyamatokat, az embereket. Három évig tanulmányozhattam az állam, a költségvetés működését.
– Mikor kapcsolódott össze az ön és a magyar egészségügy útja?
– 1973-ban a Pest Megyei Tanács egészségügyi osztályára kerültem. Ebben az időszakban a megyei egészségügyben óriási fejlesztések valósultak meg: több nagy megyei kórház rekonstrukciója, számos szakrendelő és több mint száz körzeti orvos rendelő létrehozása zajlott ebben az időben. Itt aztán volt alkalmam megtanulni a szakmát, bejárni az egészségügy minden szegmensét. Rendkívül fontosnak tartottam a helyi orvosok bevonását a fejlesztési folyamatokba. Úgy gondoltam „mi vagyunk a megyéért” – tehát mindenben támaszkodnunk kell a helyi orvosok szakmai tapasztalatára. Nagyon szerteágazó és bonyolult feladat volt, de éppen ez volt benne a szép. Többször is felajánlottak gazdasági igazgatói pozíciókat, amelyek abban az időben anyagilag jóval kedvezőbb lehetőségnek számítottak, én mégis szívesebben maradtam a megyei irányításban.
– 1988-ban aztán mégis elvállalta a Péterfy Sándor utcai kórház gazdasági főigazgatói posztját.
– Ez igazi kihívás volt, én pedig szeretem a kihívásokat! Versenyző típus vagyok. 16 év aktív, versenyszerű kosárlabdázás megtanított arra, milyen fontos a csapatszellem. Egy nehéz feladat földob. Arra késztet, hogy összeszedjem magam, és ilyenkor többre vagyok képes. A Péterfy Sándor utcai kórház gazdasági vezetése ilyen feladat volt. Óriási apparátusával, több mint ötven épületével „város volt a városban”. Egy ekkora intézmény gazdasági stratégiájának kidolgozása embert próbáló, különleges feladat. Az akkori vezetés körül egy szellemi műhely is kialakult. Rendszeresen tartottunk olyan fórumokat, ahol az egészségügy helyi és országos vezetői, elismert szakemberei cserélhettek eszmét. Nagyszerű beszélgetések voltak. Aztán a kórház új vezetés alá került, és velük már nem tudtam ilyen jól együtt dolgozni. Éppen elváltunk egymástól, amikor felkértek a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet gazdasági igazgatói posztjának betöltésére.
– Óriási utat tettek meg azóta. Biztosan nem volt könnyű.
– 1993–1994-ben megindultak az átépítések, de nem csak az épületeket kellett felújítani. Az intézmény egész struktúrájának átszervezésére, szemléletváltásra volt szükség. Gyakorlatilag a ma folyó egészségügyi reformot mi már akkor végrehajtottuk. Az adatok nagyon alapos elemzésének birtokában döntöttünk az ágyszámok 15 és a létszám mintegy 20 százalékos csökkentéséről. Persze a változás nálunk sem volt zökkenőmentes, és nem is egy év alatt akartuk véghezvinni. De ma is azt mondom, nem tudtuk volna mindezt megvalósítani, ha a kórház dolgozóit a kertésztől az ápolókon át az orvosokig nem sikerült volna meggyőznünk arról, hogy az áldozatok meghozatala nélkül az egész kórház léte forog kockán. A ma működő rendszerben minden itt dolgozónak elemi érdeke, hogy a munkáját minél jobban végezze. A jó gazdálkodás, a takarékos működés pedig lehetővé teszi, hogy több bért fizessünk. Abból a pénzből, ami az ő lelkiismeretes munkájuk eredményeként befolyik a kórház kasszájába, többet juttathatunk vissza nekik.
– A kórház fejlesztése tovább folyik, de az igazán nagy munkán már túl vannak. Mik a tervei?
– Ahhoz, hogy egy rendszer jól működjön, szükség van jól képzett, energikus, fiatal kollégákra. Nekik viszont a nagy tapasztalattal bíró, sokat látott szakemberekre van szükségük, hacsak nem akarnak mindent a saját kárukon megtanulni. Én is az utánpótlás kinevelésével vagyok most elfoglalva. Ezekben a vészterhes időkben nem sokan vállalkoznak arra, hogy az egészségügy berkein belül keressék a boldogulást, de szerencsére azért vannak lelkesítő kivételek.
– Megint a kórházról beszélünk! Ennyi feladat mellett azért tud némi időt szakítani a regenerálódásra is? Mit csinál, ha egy nehéz nap után a fejében zsongó problémákkal hazatér?
– Kétségtelenül kell egy kis idő, hogy az ember le tudja tenni az ügyes-bajos dolgait. Ilyenkor többnyire csendben vagyok és olvasok. Megnyugtató az állatok közelsége is. Ha az ember a kutyájával játszik, kénytelen rá koncentrálni, elterelődik a figyelme a problémáiról. Ezt egyébként a nyugati országokban terápiaként is alkalmazzák. Családi házban élünk. A ház, a kert is nyugalmat, kikapcsolódást nyújt. Ezenkívül minden nap legalább fél órát mozgással töltök. Enélkül nem érzem jól magam. Meggyőződésem, hogy a jó szellemi teljesítménynek elengedhetetlen feltétele a megfelelő erőnlét. Egyébként a kórházban is nagy jelentőséget tulajdonítunk a testedzésnek, a szabad levegőn való mozgásnak. Ez minden lehetséges esetben a terápia része. A sóbarlang, a rendszeres torna, lehetőleg a friss levegőn, a betegek egészséges étkeztetése mind ennek a koncepciónak a részei.
– Család? Gyerekek?
– Két felnőtt gyermekem van. Mindketten házasok már, a lányomnak néhány hete volt az esküvője.
– Van egy tükör Harry Potter történetében – Edevis tükre –, amibe ha belenézünk, életünk leghőbb vágyát látjuk teljesülni. Ön mit látna most ebben a tükörben?
– Azt látnám, hogy ez az ország végre tesz valamit azért, hogy a most végző fiatal orvosokat, ápolókat itthon tartsa. Ha ez így megy tovább, tíz év múlva nem lesz szakember, aki a mai középkorú generációt gyógyítsa. Egy 30-32 éves kezdő szakorvos fizetése ma nem éri el a nettó 90 ezer forintot! Ahhoz, hogy itt tartsuk őket, ennek az összegnek nem lenne szabad kevesebbnek lennie 2000 eurónál. Ezeknek a lépéseknek a megtétele ma létkérdés!
Reméljük, hogy valaki mihamarabb meghallja és megérti az igazgató úr által kongatott vészharang hangját, és végre történik valami… Addig is szeretettel gratulálunk a kitüntetéshez, és sok sikert kívánunk a további munkájához!