Kerthelység

Cikkek ‘süssen’ címkével:

Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
Az 1989-90-es év történelmi időszak volt nem csak Magyarországon, de egész Európában.
Mi Magyarországon ekkor egy olyan régen várt demokratikus társadalmi berendezkedésbe léptünk át, amely természeténél fogva nyitott a demokratikus Európa és legfontosabb partnere, Németország irányába.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Barátaim!
Mindenkit nagy szeretettel
köszöntök Süßen városában.

Címkék: ,

2013. nov 18.

17. Süsseni Városi futás

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Idén nyáron két honfitársunk nevezett be a 17. Süsseni futóversenyre, mely a Stadtfest keretein belül kerül megrendezésre.

Idén nyáron ismét alkalmunk volt meglátogatni a süsseni ifjúsági önkormányzatot és velük együtt ünnepelni a városi ünnepségen. Az ottani fiatalok nagy többségével már megismertük egymást a korábbi magyarországi és németországi találkozások alkalmával, így a legelejétől kezdve oldott és családias volt a hangulat, a német fiatalok pedig igazán nagyszerű programokkal készültek.

2012. jún 29.

A süsseni ifjúság látogatása Törökbálinton

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Idén már második alkalommal láttuk vendégül a Süsseni Ifjúsági Önkormányzat valamennyi tagját. Hasonlóan az elmúlt évhez, most is kiválóan éreztük magunkat egymás társaságában.

Címkék:

Marc Kersting, Süssen új polgármestere
Polgármester úr, hogy érezte magát első magyaroszági látogatásán Törökbálinton?
Első látogatásom során remekül éreztem magam. Szeretettel köszöntöttek és befogadtak. A törökbálintiak az egész delegációt igen szívéleyesen üdvözölték, és úgy éreztem magam, mint otthon. Az első látogatás, a remek program és a csodálatos május 1-jei ünnepség olyan felemelő élmény volt, amire szívesen emlékszem [...]

2011. aug 31.

Múltidéző – Kiűzöttek

Írta: admin Kategória: Múltidéző – hagyományok

Kedves Olvasó! E visszaemlékezés-sorozat következő részeiben egy újabb elűzött törökbálinti sváb család kálváriáját olvashatja. Mondják, az idő múlása és a feledés gyógyír a rossz emlékekre. Nem igaz. Vannak traumák, amelyek mélyen, kitörölhetetlenül beleégnek az emlékezetbe és a legszebb pillanatokat is képesek megkeseríteni.

Jubileumi találkozó Süssenben
Azok, akik jelen voltak az első találkozón, bizonyára még most is azon morfondíroznak, hogyan telhetett el húsz év ilyen gyorsan. Mert bizony ennyi éve már, hogy a Zimándy Ignác Általános Iskola és a süsseni Johann Georg Fischer Schule együttműködési szerződést kötött egymással. Azóta minden évben látogatóba indul egy-egy csoport a testvériskolába, hogy új [...]

2010. ápr 30.

Testvérvárosi kapcsolataink

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Aktuális a téma, hiszen idén 20 éve, hogy a németországi Süssen Várossal és 10 esztendeje, hogy az erdélyi Székelyudvarhely Megyei Jogú  Várossal hivatalos kapcsolata van Törökbálintnak. Ezekről a kapcsolatokról kérdeztük Turai István polgármestert.

2009. okt 30.

Süsseni diákok látogatása

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Vasárnap este hatalmas ujjongással fogadtuk a német diákokat. Az első este mindenki számára nehezen indult, aztán ahogyan a napok teltek, összecsiszolódtunk. Másnap reggel 9-kor a díszteremben gyülekeztünk, ahol az igazgató asszony az iskolánkról mesélt és körbevezette a vendégeinket az épületben.

Címkék:

Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!