Kerthelység

Cikkek ‘Karsainé Gasser Mária’ címkével:

2015. jún 06.

Alapítványi Sportnap a Csupaszív óvodában

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

„A legnagyobb hiba az, hogy nem teszünk semmit, mert azt hisszük, hogy csak keveset tehetünk.” (Sydney Smith)

2012. dec 28.

Csupaszív Ovi – 15 éve

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Beszélgetés Megyaszainé Mámmel Magdolnával, a Törökbálinti Német Kisebbségi Önkormányzat elnökasszonyával, és Karsainé Gasser Máriával, a Csupaszív Óvoda vezetőjével
A Csupaszív Ovi immár tini korba lépett, hiszen az idén ünnepelte a 15. szülinapját. A kezdetekről, az elmúlt évek nehézségeiről és örömeiről azzal a két hölggyel beszélgettünk, akik már az első napoktól lelkesen bábáskodtak a német ovi születésénél. [...]

III. Törökbálinti Óvodapedagógiai Napok
November 16-án ismét útra keltek Törökbálint pedagógusai, hogy ellátogassanak egymáshoz, tapasztalatot cseréljenek és jobban megismerjék egymás módszereit, elképzeléseit. A négy napon át tartó rendezvénysorozat alkalmával sorra került a város mind a négy óvodája. Karsainé Gasser Mária, a Csupaszív Kétnyelvű Óvoda vezető óvónőjének kezdeményezése alapján három éve tartották az első ilyen találkozót.


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!