Kerthelység

Cikkek ‘Fidesz’ címkével:

2014. júl 02.

Az első szó a köszöneté

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Választás után és választások előtt állnak Törökbálint polgárai. Ez az év többszörösen is lehetőséget ad mindannyiunknak arra, hogy kifejezzük akaratunkat, és magunk is tevékenyen részt vegyünk az országunk sorsát, valamint a mindennapi életünket egyaránt érintő politikai döntéshozatalban. Az első megmérettetéseken túl vagyunk, de egy fontos lehetőség még előttünk áll. Az országgyűlési választási eredményekről, valamint a [...]

2014. márc 14.

„Törökbálint Megújul 2.0”

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Az elmúlt hetekben országszerte elindult a kampány. Törökbálinton január végén került megrendezésre az a fórum, ahol Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője tartott előadást – a már egyre több törökbálintinak ismerős képviselővel és egyéni jelölttel – Dr. Aradszki Andrással együtt. A rezsifórum az utóbbi évek legnagyobb politikai rendezvénye volt városunkban. Ennek kapcsán beszélgettünk Földvári Lászlóval, a [...]

A médiában sokat hallani a rezsicsökkentő programról és az ehhez kapcsolódó aláírásgyűjtésről, amiről bővebben Földvári Lászlót, a Fidesz törökbálinti elnökét kérdeztük.

2013. ápr 17.

Koszorúzás Március 15-én

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

A hirtelen jött havazás és heves szél miatt az Önkormányzat március 14-én délután lemondta a március 15-ére, a törökbálinti új temetőbe tervezett koszorúzást.

A törökbálinti Fidesz, a KDNP és a Polgári Körök szervezésében, december közepén, az országjárás keretében Kósa Lajos, a Fidesz országos alelnöke látogatott Törökbálintra. Az alelnök általános tájékoztatást adott az országos ügyekről, és természetesen kitért a városunkat is érintő kardinális kérdésekre is. Szó volt a helyi közoktatási intézmények állami kézbe vételéről, ezzel összefüggésben pedig az ’új [...]

2013. feb 06.

Meghívó lakossági fórumra

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Tisztelt Választóim! Kedves Törökbálintiak!
Tisztelettel meghívom Önöket a szokásos negyedévenkénti LAKOSSÁGI FÓRUM -ra
Témák:
Beszámoló az elmúlt időszak eseményeiről
Városőrség - közbiztonság
Hóeltakarítás
Kérdések, információk

2012. dec 28.

Tisztesség, mindenek felett!

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Földvári Lászlót pár hónappal ezelőtt választották a helyi Fidesz elnökének. A fiatalember ezidáig a helyi Fidelitas elnöke volt, illetve jelenleg is a pest-megyei Fidelitas alelnöke. Vele beszélgettünk a település előtt álló lehetőségekről és a helyi Fidesz megújulásáról.

2012. feb 19.

Meghívó - Dr. Vereczkey Zoltán előadása

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

TISZTELETTEL MEGHÍVJUK ÖNT ÉS KEDVES CSALÁDJÁT ELŐADÁSUNKRA, MELYNEK
Témái:
- A vállalkozások kamarai regisztrációjának folyamata és előnyei a globalizáció szorításában
-  Magyar válság – világválság
- 2010-es gazdaságpolitikai fordulat
- Magyarország – EU – IMF – világgazdaság
Meghívott előadónk: DR. VERECZKEY ZOLTÁN, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki az előadást követően a közönség [...]


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!