Kerthelység

2015. aug 31.

Marc Kersting, Süßen város polgármesterének ünnepi beszéde

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Barátaim!
Mindenkit nagy szeretettel
köszöntök Süßen városában.

„A barátság olyan, mint a haza.” Ezeket a szavakat Kurt Tucholsky mondta, és kiválóan illenek a Törökbálint és Süßen között fennálló partneri viszony leírására. Ugyanis éppen a hazához való kötődésből és a baráti kapcsolatokból született 25 évvel ezelőtt Törökbálint és Süßen között a patronálási, majd a testvérvárosi viszony.
Ma testvérvárosi kapcsolataink 25 éves évfordulóját szeretnénk megünnepelni. Ezért különösen nagy örömömre szolgál, hogy köreinkben köszönthetem itt, Süßenben Elek Sándor polgármester urat és törökbálinti barátainkat e szép esemény alkalmából.
Ahhoz, hogy erről a jubileumról méltóképpen emlékezzünk meg, egy fotókiállítást állítottunk össze az elmúlt 25 év eseményeiből. Önök közül sokan bizonyára felismernek majd néhány felvételt. Ma már alig hisszük el, hogy akkoriban mi számított divatosnak és kedvesnek. A ruhák és a frizurák mellett sok más egyéb is megváltozott az elmúlt 25 évben. A barátságot és a partneri kapcsolatokat azonban soha nem feledtük.
Ellenkezőleg. Ezek egyre erősebbé váltak és fejlődtek. Amikor 1990-ben Gigler József tanácselnök úr és Süßen helyettes polgármestere, Karl Müller úr Törökbálinton aláírták a patronálási szerződést, az egy komoly partneri viszony kezdete volt. Olyan partnerségé, mely ma 25 éves születésnapját ünnepelheti. Kimondhatjuk, hogy felnőtt, érett és büszke partnerség vált belőle, melynek alapját számos törökbálinti és süßeni polgár odaadó munkája képezte és képezi ma is. Ezek azok az alapok, melyek a partneri kapcsolatoknak a mai napig stabilitást kölcsönöznek.
Nagy örömömre szolgál, hogy Önök közül sokan, akik a testvérvárosi viszony létrejöttét segítették, és részt vettek annak megvalósításában, a mai estén itt jelen vannak.
Ezért külön köszönteni szeretném Martin Bauch polgármester urat, Turai István polgármester urat, Rolf Karrer polgármester urat, Keller László polgármester urat és Wolfgang Lützner főpolgármester urat. Külön köszöntőm Gigler József tanácselnök urat is, aki sajnos ma nem tudott eljönni.
Szeretném külön megemlíteni mindazokat, akik sajnos már nincsenek közöttünk, de nagy tisztelettel tartozunk nekik a partneri kapcsolatok érdekében tett munkálataikért. Így Kilian Hönle plébános urat, Dr. Elek Sándor polgármester urat, és a Magyarországi Németek Helyi Egyesületének elnökségét hosszú évekig betöltő Michael Gelmar urat.
Bár a mai este nem nyújt megfelelő időkereteket minden olyan személy nevének felsorolására, akik részt vettek a partneri kapcsolatok ápolásában, mégis szeretném legmélyebb köszönetemet kifejezni a két város szorgos polgárainak, mindazoknak, akik részt vállaltak ennek az értékes partneri kapcsolatnak a kiépítésében és fejlesztésében.
A 25 éves évforduló alkalmából a kiállítás mellett egy ünnepi katalógust is összeállítottunk. Néhányan Önök közül már a kezükben is tartják azt. Ez a katalógus a kiállítás fotóanyagát miniatűr formában tartalmazza, és azzal az előnnyel is rendelkezik, hogy az elkövetkező években bármikor elővehetjük, és belelapozhatunk.
Hölgyeim és uraim, mint azt már említettem, a patronálási okmányt 1990-ben pecsételtük le. A kapcsolatok azóta egyre mélyültek.
De mégis, hogyan fordulhatott elő, hogy egy olyan kis község, mint amilyen Süßen, patronálási kapcsolatokat alakítson ki egy Budapest mellett fekvő magyarországi településsel?
A válasz, mint oly sokszor, most is a történelemben keresendő. Minden akkor kezdődött, amikor 1946-ban kereken 300 magyarországi német Süßenbe érkezett, tehát közvetlenül a második világháború után. Ezeknek a törökbálinti embereknek német származásuk miatt kellett elhagyniuk Magyarországot, és Süßenben találták meg új hazájukat. Itt találtak munkát, házakat építettek, süßeni polgárokként folytatták életüket. Több, mint három évszázaddal korábban az ő elődeik közül is sokan az Ulm városából induló dereglyékkel érkeztek Magyarországra.
Az otthonukból 1946-ban elűzöttek hazaszeretete, valamint a rokonokhoz és barátokhoz fűződő kapcsolata azonban soha nem szakadt meg. Hazaszeretetük annyira erős volt, hogy egy helyi csoportot szerveztek, mely később a Magyarországi Németek Helyi Egyesületévé nőtte ki magát. Mai elnöke Markus Czinszky, tagja Süßen Város Tanácsának.
A Magyarországi Németek Helyi Egyesülete kulcsfontosságú szerepet játszott a patronálási kapcsolatok fejlődősében. Különösen jelentős az a munka, melyet Michael Gelmar – az Egyesület akkori elnöke – végzett.
Az 1970-es évek végén nagyra becsült plébánosunk, Kilian Höhnle Hans-Helmut Kellenbenz úrral karöltve számos ökumenikus utat szervezett Törökbálintra. Ezek a látogatások fektették le a patronálási kapcsolatok alapjait, hiszen így alakíthattuk ki, és mélyíthettük el az első kapcsolatokat. A látogatások egyikén ismerkedett meg a törökbálinti Lendvai Károly Férfikórus és a süßeni Liederkranz Germania Kórus is. A két elnök, Nagy József és Hanno Weidmann között szoros barátság szövődött, melynek kapcsán a helyi kórusunk hivatalos meghívást kapott Törökbálintra.
Íme, ebből látható, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy ahol barátság van, ott lesz a haza is!
A Magyarországi Németek Helyi Egyesülete folyamatosan erősítette, segítette a törökbálinti kapcsolatok fejlődését.
1989-ben, amikor Magyarország a teljes kelet-európai térséggel együtt megtalálta útját a szabadságba, önrendelkezésbe és demokráciába, Gigler József tanácselnök úr javaslattal fordult Martini Bauch akkori süßeni polgármesterhez, hogy patronálási kapcsolat jöjjön létre a két település között.
Európa egyesülésének útján – a béke, szabadság és demokrácia útján –, tisztelt hölgyeim és uraim, Süßen és Törökbálint már 1989-ben megtették az első lépéseket helyi önrendelkezési szinten a közös Európa felé. 1990. június 16-án megtörtént a patronálási szerződés ünnepélyes aláírása Törökbálinton. A patronálási kapcsolatok célja az volt, hogy összehozzuk polgárainkat, segítsük egymás megértését, és erősítsük a demokratikus folyamatokat.
Megértés és érdeklődés egymás iránt: ez az, ami a toleranciát és a világra való nyitottságot segíti. Mindezek a mai napig társadalmunk fontos értékeit képezik. Ezek azok az értékek, amelyek közös demokratikus Európánk alapjainak sarokkövei. Ezeket az értékeket a fiatalokkal is meg kell ismertetnünk, így áll ez a patronálási okmány szövegében is. Ennek nyomán azután alig egy esztendővel a patronálási szerződés aláírását követően a J.-G.-Fischer Schule és a Zimándy Ignác Általános Iskola is hivatalos partneri kapcsolatot alakított ki. E partneri kapcsolatból diákcsere-programok születtek, melyeket - immáron 24 éve - rendszeresen megrendezünk.
Hölgyeim és uraim, a delegációs látogatások során kölcsönösen megismertük és megbecsültük egymást. Elérhetővé vált számunkra a másik kultúrája és életmódja, és ez tovább erősítette a kapcsolatokat, intenzívebbé tette azokat. Bizonyára a törökbálintiak is egyetértenek velem, ha azt mondom, hogy a testvérvárosba való kölcsönös látogatások mindig gazdagabbá tették településeinket.
Patrónusként Süßen támogatta Törökbálintot a Falumúzeum felépítésében, használtruha-adományozásokat rendezett, pénzügyi eszközökkel segítette a református templom építését. Az önkormányzatoknak azt a törekvését, hogy a patronálási kapcsolatokat tovább építsük, tovább erősítette az 1994-ben először választott Törökbálinti Német Önkormányzat is.
A Magyarországi Németek Helyi Egyesülete és a Törökbálinti Német Önkormányzat a mai napig fontos szerepet játszanak a partneri kapcsolatok támogatásában, annak fontos elemét alkotják a települések közötti kommunikációban. Segítik az olyan akadályok, mint a nyelvi korlátok leépítését, és segítik az önkormányzatokat a látogatások szervezésében.
A két szervezet munkájáért ezúton is szívélyes köszönetet mondok, hiszen ezek az utak a múltban mindig is a partneri kapcsolatok ápolásának fontos eszközét képezték. Velük vált lehetővé a kommunikáció és egymás kölcsönös megismerése.
A rendszeres május 1-jei törökbálinti részvételünk, azután a városi rangra emelésünk alkalmából megrendezett süßeni Európa-ünnepen tett törökbálinti látogatások voltak azok, melyek betekintést engedtek a partnerek kultúrájába és életmódjába. Az ünnepnapokon felállított standon a polgárok és látogatók megismerhették a másik gasztronómiai kultúráját. A majálisokon felállított német grillkolbász-stand mindig kiemelkedő látogatottságnak örvendett. Itt, Süßenben a városi ünnepen felkínált magyar specialitások pedig közkedvelt ínyencségeknek bizonyultak. A települések standjai nélkül ma már ezek az ünnepségek szinte elképzelhetetlenek lennének. Mindezek alapján bizonyossággal állíthatom, hogy Törökbálint és Süßen kölcsönösen egymás részeivé váltak, egymás várostörténetének részeivé.
Az első delegációs utazások sokszor az újonnan választott polgármesterek beiktatási látogatásaiként is szolgáltak. De sok más esemény is megemlíthető, melyek a partnerek nélkül elképzelhetetlenek lennének.
A süßeni tanács tagjai első alkalommal 1995-ben utaztak Törökbálintra a református templom felszentelésére alkalmából. Egy évvel később, 1996-ban delegáció érkezett Törökbálintról Süßenbe az elűzés 50 éves évfordulója alkalmából tartott megemlékezésre. Süßen városi rangra emelésekor ugyanebben az évben szintén nem hiányozhattak a magyar vendégek.
Amikor a patronálási kapcsolatok elérkeztek a tíz esztendős évfordulóhoz, akkor Turai István és elődöm, Wolfgang Lützner úgy döntött, hogy a patronálási kapcsolatokat testvérvárosi viszonyra emelik. 2000. augusztus 20-án megtörtént Törökbálinton a testvérvárosi okmány aláírása, melyet a települések önkormányzatai is megerősítettek.
2004 szintén egy örömteli év volt. Az Európai Unió keleti bővítése alkalmából Magyarország is tagja lett a közösségnek, s ezzel teljesült az, ami 1990-ben kezdődött.: a közös lét egyazon európai fedél alatt. A süßeni delegáció ekkor természetesen Magyarországra utazott.
Törökbálint különös ajándékot adott nekünk 2005-ben testvérvárosi kapcsolatunk 15 éves évfordulója alkalmából: a barátságoszlopot. Az oszlop azóta is a Heidenheimer Straße és a Filsstraße sarkán áll, közvetlenül az új Kreissparkasséval szemben. Törökbálint 2007-es városi rangra emelése alkalmából egy nagyobb delegáció utazott Magyarországra, hogy partnerünknek személyesen is gratuláljunk.
Az új, sportcsarnokkal és uszodával is rendelkező iskolacentrum 2013-as felavatásakor Markus Czinsky látogatta meg az ünnepségeket.
És a listát még tovább is folytathatnám.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A partneri kapcsolatok azonban nem szorítkoznak csupán politikai szintre. A polgármesterek, önkormányzatok és községi képviselők hivatalos delegációit gyakran kísérték kulturális- és sportegyesületek. Az egyesületek között számos partneri kapcsolat született az elmúlt 25 évben. Így például a VfR Süßen és a Törökbálint Torna Club között. A Liederkranz Germania már 1990-ben partneri kapcsolatokra lépett a Lendvai Károly férfikórussal. Különösen nagy örömömre szolgál, hogy a két város ifjúsági tanácsai immáron 5 éve ápolnak intenzív baráti viszonyokat. Az összetartozás, a megértés és a tolerancia gondolata különösen a fiatalok esetén gyümölcsözött, és vált valóra úgy, ahogyan azt a patronálási kapcsolatok alapítói elképzelték. Hivatalos partneri okiratok nélkül is újra és újra találkoztak egymással. Az itteni Sváb Albverein és a törökbálinti táncosok például többször is meghívták egymást az elmúlt évtizedekben, legutóbb a 2014-ben került sor kölcsönös látogatásokra. Az egyesületek, önkormányzatok, iskolák és más önkéntes csoportok személyeinek ma köszönettel tartozunk, hiszen ők segítették a partneri kapcsolatok fejlesztését, és ők töltötték meg azt élettel.
A kiemelkedő személyek munkáját magyarországi partnereink mindig különleges módon ismerték el. Törökbálint több alkalommal adományozta a „Törökbálint Díszpolgára“ címet Süßen polgárai számára különleges teljesítményükért. Rendkívüli teljesítményéért 2006-ban Michael Gelmar, 2009-ben Rolf Karrer, 2011-ben Franz Ludwig, 2014-ben pedig Georg Czinsky részesült díszpolgári kitüntetésben. Markus Czinsky 2012-ben elismerésként a Törökbálint Város Érdeméremet kapta meg.
A süßeni oldalról a baráti viszonyok tiszteletére a rabenwieseni új építésű lakóterületünkön utcát neveztünk el testvérvárosunkról.
Mindezekkel ma, tisztelt hölgyeim és uraim, 25 év partneri viszonyra tekinthetünk vissza, és ez jó okot ad az ünneplésre. Ma a jövőbe tekintve feltehetjük a kérdést, hogy merre fejlődhetnek tovább partneri kapcsolataink?
Nos, meg vagyok győződve arról, hogy a jó kapcsolatok a jövőben is tovább mélyülnek. Már említettem, hogy az iskolák és az ifjúsági önkormányzatok szoros kapcsolatokat ápolnak egymással. Számomra ez a jövő nagyon fontos alapköve.
Elek Sándor polgármesterrel, akit 2014-ben választottak Törökbálint új polgármesterévé, új partnerünk van az önkormányzat vezetésében. Elődeink már előkészítették számunkra az utat, és biztos vagyok abban, hogy e hagyományok vonalán a következő generáció is jó munkát végez majd.
Polgárainkkal együtt partneri kapcsolatainkat baráti módon folytathatjuk. Így veszünk részt az európai politikában is. Mert Európa egyesül. Néha nehezen és rögös utakon, mint azt jelenleg Görögország helyzete vagy a menekültügy kezelése mutatja. De a résztvevő államok egyetértenek abban, hogy a közösséget erősíteni kell a béke és szabadság biztosítása érdekében. E fejlődés előhírnökei és erősítői mindig is – ebben biztos vagyok – olyan testvérvárosi kapcsolatok voltak, mint amilyen a miénk is.
Ezért mindenkinek kívánom, hogy a Törökbálint és Süßen között fennálló partneri kapcsolatok továbbra is olyan jól működjenek, mint az elmúlt 25 évben.
Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, néhány év múlva majd előveszem a mai ünnepi katalógust, és elgondolkozom azon, hogy mi minden változott azóta. Talán én is megmosolygom a mai divatot. Egy dologban azonban teljesen biztos vagyok: hogy a Törökbálint és Süßen között fennálló baráti és szívélyes partneri kapcsolatok fennmaradnak.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!