Kerthelység

2015. aug 31.

Megélni az életet…

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Balra Farkas Mihályné, Éva néni, jobbra Rittmann Erika, a Csupaszív Kétnyelvű Óvoda óvónője

Rittmann Erika, a Csupaszív Kétnyelvű Óvoda óvónője kapta idén a Volf György díjat.
•    Mit szóltál, amikor megtudtad, hogy Te kapod ezt a díjat?
Nagyon meglepődtem, és az az igazság, hogy elsőre nem is tudtam, hogy örüljek-e neki. Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy rám esett a választás, de el kellett telnie egy kis időnek, mire tényleg értékelni tudtam, és örültem neki . Nem tudtam a jelölésről, ami számomra már magában nagy dolog lett volna, hisz egy általam szakmailag és emberileg is nagyra tartott óvodavezető látja a munkámat nap mint nap. Nagyon jólesett, hogy Karsainé Gasser Marcsi gondolt rám.
•    Nem te vagy az egyetlen díjazott, aki nem szeretné, hogy interjú készüljön vele. Pedig nyilván nem véletlenül választottak téged. A díj odaítéléséről egy egész bizottság döntött. Nem túlzott ez a szerénység?
Nem hiszem, hogy túlzott szerénységről lenne szó. Egyszerűen csak nem vagyunk azok a típusú emberek, akik szeretik, ha ünneplik őket, ha mindenki rájuk figyel. Ha azok lennénk, akkor valószínűleg nem óvónők és védőnők lennénk, hanem tévésztárok vagy politikusok.
•    Mióta vagy a pályán?
Tizenkilenc éve kezdtem dolgozni. Egy évig Csepelen egy óvodában, aztán másfél évig egy magánóvodában dolgoztam, 1999 márciusában jöttem ide, a Csupaszív Óvodába. Akkor költöztünk ide a vőlegényemmel, aki nemsokára a férjem lett. Most volt a 16. házassági évfordulónk.
•    Mindig is óvó néni szerettél volna lenni, vagy véletlenül alakult így az életed?
Nem erre készültem, de nem is véletlenül alakult így. A nővérem szintén óvónő, Törökbálintra is ő hívott. Én sokáig azt terveztem, hogy valami egészen mást szeretnék csinálni, csak éppen azt nem tudtam eldönteni, hogy mit. Így aztán elindultam én is azon az úton, amin ő járt előttem. Ettől függetlenül folyamatosan ott járt az eszemben, hogy meg kellene próbálni valami mást is. A nagyfiam megszületése után éreztem először igazán, hogy mégiscsak jól választottam, a helyemen vagyok. Természetesen ehhez szükség volt egy számomra értékadó, pozitív szemléletű óvodára, ahol a folyamatos megújulás, az ötletelés, a kreativitás mindennapos, elfogadott dolog. De be kell vallanom, saját gyerekeim, Barna és Bence voltak a legnagyobb tanítóim. A gyerekek lelkivilágáról, sokszínűségéről, félelmeiről, életkori sajátosságairól tőlük tanultam a legtöbbet.
•    Számodra mi a legnehezebb feladat ezen a pályán?
Mindig más. Az elején az volt a nehéz, hogy próbáltam megfelelni annak, amit a főiskolán tanultam. Aztán, amikor megszülettek a gyerekeim, rájöttem, hogy ez is fontos, de az talán még fontosabb, hogy igazán megéljük az életünket. Hogy valami jót, különlegeset, izgalmasat csináljunk együtt. Később nehéz volt a szülők számára elmondani, ha valami probléma adódott a gyermekükkel. De ezen a nehézségen már túl vagyok, mert én is az őszinteséget várnám el fordított esetben. Most azt gondolom, a legnehezebb ez az indokolatlanul sok papírmunka, ami gyakran tornyosul fölém.
De inkább arról szólnék, mit szeretek legjobban ebben a munkában. Azt, hogy mindenféle izgalmas feladatokat viszünk véghez, olyanokat, amilyeneket még azelőtt nem csináltunk.  A gyerekeknek azt lehet hitelesen átadni, amit mi magunk is élvezünk. Ezért mindig nyitott szemmel járok, mert bármiről eszembe juthat valami új, inspiráló ötlet. Szeretem ebbe a szülőket is bevonni, és nagyon örülök neki, hogy ez szinte mindig sikerül is. Például nem is olyan régen, a Süni csoportom segítségével egy hétvégén titokban kifestettük az óvodaudvar házfalát, és még törpe kertet is létrehoztunk. A szülői értekezletek mindig játékkal kezdődnek, de az is előfordult, hogy jógáztunk. Most már pár éve tavasszal egy jó hangulatú, sütögetéssel egybekötött közös családi napot töltünk együtt.
•     Hallom, az idén sem maradt el a hagyományos „Búcsú éjszaka” a Csupszív Oviban.
Nem is tudom hány éve már, hogy nyár elején az elballagó gyerekeinknek egy bent alvós éjszakát tartunk. Az idén a Madagaszkár pingvinjei rajzfilm adta a tematikát. Az egész óvoda átváltozott, még homokos tengerpart is volt, sőt, a gyerekek saját készítésű pingvinjelmezben Julien királyhoz is eljutottak. Sok izgalmas játék, feladat várt rájuk. Az az igazság, hogy ezeket az alkalmakat nem csak ők, de mi óvónők is nagyon élvezzük. Egészen más az óvoda, a város éjjel, amikor az emberek már alszanak, és mi együtt a kerítésen vagy az ablakon át kimászva kincseket keresünk. Nagyon izgalmas az egész. Valahogy éjfél előtt sosem kerülünk ágyba. Igazán méltó befejezése ez az együtt töltött három-négy évnek.
•    Olyan magától értetődően beszélsz ilyen lelkesen a Süni csoportos gyerekeidről, a szülőkről. Ilyen könnyű megszeretni egy csoportot, vagy dolgozni kell az ügyön?
A szeretet és a bizalom mindenképpen hosszabb-rövidebb folyamat eredménye. Kölcsönösen meg kell ismernünk egymást ahhoz, hogy megszeressük egymást. Van, akivel ez nagyon rövid idő alatt sikerül, és van, akinél hosszabban kell várni arra a kis momentumra, egy mosolyra, egy mondatra, ami elindítja ezt az érzést az emberben. Szerencsére eddig még minden Süni csoportos gyerekemmel eljutottunk ide. Ha pedig kialakul a kölcsönös bizalom, akkor tűzön-vízen keresztül kiállunk egymásért, nem sajnáljuk az időt, az energiát, és örömmel dolgozunk a csoportért, vagy az óvodáért.
•    Néhány éve óvodavezető-helyettesként is dolgozol. Szeretsz vezető lenni?
Az a helyzet, hogy nem volt kérdés, hogy szeretek-e vagy sem. Egy óvoda életében több olyan poszt van, amit el kell látni, és nálunk a három csoportban csak hat óvónő dolgozik. Nekem többek között ez jutott. Én egyáltalán nem érzem, hogy tehetségem lenne az irányításhoz, de a kollégáim azt mondják, hogy van. Az biztos, hogy nem vagyok az a klasszikus vezető. Például a túlzott tervezés engem megbénít. Szeretek improvizálni, rugalmasan kezelni a dolgokat, és ebben nagyszerű társam Takács Lajosné, Rózsika, a Süni csoport dadusa, akinek csak köszönettel tartozom, és akire mindenben számíthatok. Nagyon-nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Ha kell, indiánná vagy űrutazóvá változik a kedvemért, ha kell, gombot varr fel, vagy csak egyszerűen észreveszi, melyik kisgyereknek van szüksége egy jó szóra, ölelésre. Gasser Marcsi nagyon jó érzékkel választotta ki, és irányítja ezt a csapatot. Én pedig megpróbálok a segítségére lenni ebben. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy egy ilyen csapat tagja lehetek.
•    Milyen emberi tulajdonság a legfontosabb a számodra, mikor a leendő kollégád kiválasztásáról van szó?
Amikor az ember hosszabb időn keresztül együtt dolgozik valakivel, akivel nagyon jól megértik egymást, nem könnyű másik párt találni, aki pótolhatja. Mi is hosszú éveken keresztül dolgoztunk együtt Galina Ágival. Amikor ő is édesanya lett, és otthon maradt a gyerekeivel, új társat kellett választani, ami nem volt könnyű. Számomra - azt hiszem - a hitelesség, az őszinteség, a természetesség a legfontosabb. Fontos a szakmai tudás, de sokkal fontosabb, hogy hogyan szól a gyerekekhez, hogy úgy bánik –e velük, mintha a sajátjai lennének. Mostani kollégám, Baintner Fanni éppen ilyen.
•    A kollégákon kívül ki volt még rád nagy hatással?
Az egész családomnak sokat köszönhetek. Szüleimtől biztonságos, szép gyerekkort kaptam, rengeteg emléket őrzök , tartalékaimból mindig meríthetek. Ha nyaranta 16 ovisommal megyek haza Tatabányára, akkor is tárt karokkal várnak. A nagymamám, amikor még kicsik voltunk, sokat volt velünk, hiszen együtt laktunk. Amikor főzött vagy vasalt, és jó kedve volt, mindig énekelt. Nemrég ment el, és még nem is igazán tudtam elengedni. Nagyon hiányzik. Sok dalt tanultam tőle, ezek közül néhányat mindig meg is tanítok a Süni csoportos gyerekeimnek, hogy így is őrizzem az emlékét. Az ő csipkéi, sváb terítői is itt vannak az óvoda gyűjteményében, éppúgy, mint férjem nagyszüleinek sváb népviselete.  Otthon is körbeveszem magunkat régi tárgyakkal, így mindig tudom, hogy milyen nagyszerű gyökerekkel rendelkezem.
•    Harry Potter történetében szerepel Edevis tükre, amelybe ha belenézel, azt látod, amint a szíved leghőbb vágya teljesül. Te mit látnál, ha belenéznél?
Azt, hogy a kisfiaim biztonságban, egészségben felnevelkednek, és megtalálják a helyüket az életben. Ez számomra a legfontosabb.

Perjés Erzsi



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!