A Művelődési Házban május közepén nyitotta meg kapuit a Törökbálinti Tehetséggondozó Programban résztvevő Csupaszív óvodás gyerekek alkotásait bemutató kiállítás. P. Boros Ilona képzőművésszel, vizuális kultúra - történelem szakos pedagógussal, a program vezetőjével beszélgettünk.

Először néhány szót ejtsünk a saját kiállításodról, amely a Tehetséggondozó Program alkotásaiból készült gyermekmunkákat megelőzően díszítette a Művelődési Ház kiállítóterének falait.
Ez nem volt előre tervezett kiállítás, illetve ebben az időben nem az én kiállításomat ütemezte be a művelődési ház, de az eredetileg tervezett kiállítás elmaradt, így én ugrottam be. Tulajdonképpen már régen szerettem volna egy ilyen tárlatot itthon, Törökbálinton, hiszen a címe nem véletlenül az, hogy „Képek magánévszázadom első feléből”. Ebből  sejteni lehet, hogy egy bizonyos évfordulóhoz kötődően válogattam a képeket.  Igyekeztem  mindegyik  korszakomból megmutatni valamit a közönségnek. Szerencsésen alakult, hogy éppen egy másik kiállításról jött vissza ez az anyag szépen bekeretezve, kiállításra kész állapotban, így egyszerűbb dolgunk volt. A megnyitón egy tárogatón előadott zeneszám is megörvendeztette a jelenlévőket. Az egyik nagypapám - akit sajnos már nem ismerhettem meg - állítólag gyönyörűen játszott tárogatón, ez volt az apropója a dolognak. A megnyitónak ezt a részét nem egyeztettük a szervező kollégákkal, így nagyon kedves meglepetés volt.
Eltelt néhány hét, és ugyanazokon a falakon, ahol előbb még a Te képeid lógtak, most új kiállítást készítesz, méghozzá a tanítványaid munkáiból.
Néhány nappal ezelőtt, amikor  itt rendeztem a gyerekek képeit, erre járt két látogató a házból. Megkérdezték, milyen kiállítás készül, én pedig meséltem nekik a Tehetséggondozó Programról. A beszélgetés végén azzal köszöntek el, milyen szerencsés ember vagyok, hogy ilyesmivel foglalkozhatok. Én is így érzem. Munkám egyik legszebb része a tehetséggondozás. Nagyon fontosnak tartom. Van benne talán egy kis személyes vonulat is a saját indulásomra visszagondolva. Mennyire jó lett volna, ha akkor lett volna valaki, aki egy kis támogatást, segítséget, bíztatást nyújtott volna! De most megtehetem ezt tanárként a saját tanítványaimmal, és ez nagyon jó érzés.
Képzőművészeti, vagy inkább pedagógiai munka egy ilyen program megvalósítása?
Rajz-történelem szakos tanárként a képzőművész lelkesedésén túl harminc éves pedagógiai pályafutás is áll a hátam mögött. A Tehetséggondozó Programot a Kaposvári Egyetemen működő   Tehetségpont munkájába kapcsolódva hoztam létre a Törökbálinti Módszertani Központ szervezésében. Ott nagyszerű szakemberek foglalkoznak ezzel a területtel, akikkel nagyon jól együtt tudunk dolgozni. Ez a kiállítás nem az első, és remélem, hogy nem is az utolsó esemény ezzel kapcsolatban.
Kik a partnereid a helyi intézményekben?
Tavaly a Nyitnikék Óvodában vezettük az első Tehetséggondozó Programot,  Gergye Szilvia óvónő segítségével, aki maga is nagyon nyitott erre a programra.  Úgy kezdtünk neki, hogy eleinte  a  teljes csoportnak, 28-30 gyereknek tartottunk foglalkozást. Ennek során figyeltük a gyerekeket, és akikről úgy láttunk, hogy nagyobb érdeklődést mutatnak a terület iránt, azokkal később kisebb csoportokban foglalkoztunk tovább. Már úgy készültem ezekre a programokra, hogy magam előtt láttam annak a gyereknek az arcát, akinek a feladatokat összeállítottam. Ez a lényege a tehetséggondozásnak. Csak akkor működik, ha teljesen egyénre szabott. Nem könnyű feladat, mert nincsenek szabályok, minden folyamatosan változik, ahogyan változik a gyerekek érdeklődése is. Igyekeztem mindig abban az irányban folytatni a munkát, amerre a gyerekek érdeklődése, aktivitása mutatott, így voltak „nyomozós” feladatok fiúknak, rajzoltunk „szivárvány-királylányokat” a lányokkal, kipróbáltunk új technikákat, megismerkedtünk a barlangrajzok világával és még számos érdekes dologgal.
Miért óvodáskorúakkal kezdtetek dolgozni?
Jó kérdés. A szakirodalom szerint tíz-tizenkét éves korban mutatkozik meg igazán egy gyermek vizuális tehetsége. Vannak viszont tehetségcsírák, amelyek már ebben a korban megmutatkoznak, amelyeket érdemes nevelgetni. Lehet, hogy később a gyermek érdeklődése más irányba fordul, de ez nem baj. A lényeg, hogy ebben a nagyon fogékony korban lehetősége legyen sok mindent kipróbálni, átérezni az önfeledt alkotás örömét. Ebből az élményből fejlődhet ki aztán később, nagyobb korban a tudatos tanulás, és a tehetség kibontakozása.
Meg tudnád fogalmazni, mikor mondhatjuk azt egy kisgyermekre, hogy tehetséges?
A tehetségnek több összetevője van. Létezik egy tulajdonságcsoport, amely az általános tehetségjegyeket mutatja, ilyenek például a jó kommunikációs készség, a logikus gondolkodás képessége, a nyitottság, a kíváncsiság, az érdeklődés. Nagyon fontos a kreativitás, az eredeti ötletek, a szokatlan megoldások iránti fogékonyság. Ezen felül a tehetség megmutatkozhat valamilyen speciális  irányban, legyen az sport, zene, képzőművészet vagy a természettudományok bármely ága. De legalább ilyen fontos szerepe van a kitartásnak is. Hiába látszik egy munkán, hogy aki készítette, annak van érzéke mondjuk a rajzoláshoz, ha az illetőnek nincs kitartása a gyakorláshoz, vagy nincs benne elég kíváncsiság, kísérletező kedv, hogy fejlődni tudjon, akkor nem lesz igazán sikeres.
A mostani kiállítás a Csupaszív Óvoda gyermekeinek az alkotásait mutatja be. Miben különbözött az idei projekt?
A Csupaszív Óvodában Karsainé Gasser Mária vezetésével nagyon sokszínű nevelő munka, tehetséggondozás folyik. Ebben a színes palettában kaptam az idén én is egy helyet. Jólesett, hogy meghívtak, ezúton is köszönöm a bizalmat. Itt egy kicsit más volt a koncepció, mert ugyanazokkal a gyerekekkel dolgoztam egész évben. Alkalmam volt megtapasztalni, és nagyon jó érzés volt látni, honnan indultak, s egy év munka után hová jutottak a gyerekek.  Aki eljön, és megnézi a kiállításunkat, maga is tanúja lehet az eredménynek.
A gyerekek, akikkel az idén dolgoztál, most nagycsoportosok, tehát jövőre iskolába mennek. Lesz folytatása a programnak a továbbiakban is?
Igen, nagyon szeretném a pályafutásukat tovább követni, és bízom abban, hogy a Tehetséggondozó Programot felmenő rendszerben tovább tudjuk majd folytatni az iskolai évfolyamokban is. Meggyőződésem, hogy a gyerekek és a szülők is örülnének a folytatásnak. Úgy érzem, egy ilyen kezdeményezés abszolút hiánypótló lenne, hiszen ma Törökbálinton és környékén nincs olyan műhely - ahol nagyobb anyagi áldozatok nélkül - a képzőművészetben igazán tehetséges gyerekek megfelelő irányítást, támogatást kapnának.

Perjés Erzsi