Kerthelység

2015. ápr 19.

Huszárkonyha: Budavári háromtésztás

Írta: admin Kategória: Múltidéző – hagyományok

A Szent Liga 1684-ben alakul meg XI. Ince pápa védnökségével, azért, hogy megakadályozza az Oszmán Birodalom egész Európára való kiterjedését.

Két évvel később egy közel 100 000 fős hadsereg ostromolja Buda várát. Legnépesebb hadait az osztrákok, a bajorok, a magyarok, a németek és a brandenburgiak adják, de csehek, olaszok, hollandok, dánok, angolok, spanyolok és burgundiak is felsorakoznak az ostromló seregben. Az albán származású Abdurrahman pasa török seregével a végsőkig védi a várat, de az egyesült keresztény seregek három hónapi ostrom után elfoglalják azt. A lófarkas hadijelvényt, ami majd 150 évig jelezte a török fennhatóságot, Petneházy Dávid tépi le a vár fokáról. Török Bálint, településünk névadója – aki ha csak tehette, seregei élén gyakran rárontott a törökre – ekkor már jó évszázada halott, ám a mai Széchenyi-hegyről – amelyhez Török Bálintról elnevezett városunk is kapcsolódik –, a badenwürtenbergi hadtest támadja irgalmatlanul Buda várát. Mivel példamutatóan és hősiesen küzdenek, nekik is köszönhető a világra szóló győzelem 1686-ban. Ezért nevezik el a korábban Négy-hegy nevű hegycsoportot Sváb-hegynek, ami később egy ideig Isten-hegy és Szabadság-hegy néven is gyökeret ver a köztudatban.

Ételajánló Budai Ágnes a Magyar Hagyományőr Világszövetség elnökségi tagja

Az 1kg felcsíkozott szalonnát zsírjára sütjük, majd a felét kivesszük, és félre tesszük. Úgy 6-8 felaprózott vöröshagymát a zsírban megpirítunk, rárakunk 5-6 közepes felszeletelt paradicsomot és paprikát. Ha már „lecsóvá főtt”, jön hozzá 80 dkg sertés darált hús. Negyed óra múlva fel lehet önteni vízzel. Ha a víz felforrt, mehet bele 1 kg felszeletelt burgonya. Újabb negyed óra múlva rakunk hozzá 50 dkg lebbencs tésztát és 40 dkg tarhonyát, majd legvégül az 50 dkg csipetkét. Sóval, fehérborssal, tárkonnyal és fokhagymasóval ízesítjük. Tetejére terítjük a félretett szalonnát. Ajánlott hozzá a Debrői hárslevelű, esetleg még „fröccsözve” is! Baráti körben, kisebb-nagyobb szabad ég alatti találkozókra ajánlott.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!