Kerthelység

2014. dec 26.

TTC Sakk: matt vagy patt?

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

A bajnokság másodosztályának Breyer csoportjában vitézkedik a Törökbálinti Torna Club sakk csapata. Bár a sportág és a csapat helyzete is évről évre romlik, ők kitartanak e játék mellett és derekasan harcolnak hétről hétre. Pilis Péterrel, a csapat egyik játékosával  beszélgettünk.

•    Nemrég jelent meg egy rövid hír a házatok tájáról, mely szerint az NB II Breyer csoportjában az aktuális állás szerint a harmadik helyen vagytok. Azóta eltelt pár hét, jelenleg mi az állás?
Négy forduló után továbbra is a dobogó legalsó fokán állunk, jelenleg az UDSE-Győr csapatát előzzük meg fél ponttal. Ezt az eredményt nehéz lesz megtartani, már csak azért is, mert a csoport két legerősebb csapatával még nem találkoztunk. Tavaly elmondható volt, hogy a szorosabb mérkőzéseket rendre elveszítettük, most az a jellemzőbb, hogy a szoros meccseket hozni tudjuk. Mikor először felkerültünk az NB II- be nagy meglepetésre a második helyen végeztünk. Utána, többek között, a „Telenor ügynek” is köszönhetően erősen lecsökkent a támogatottságunk, és emiatt elveszítettünk néhány játékosunkat, és az eredményeink is elmaradtak.
Mire megy el egy sakkcsapat költségvetése?
Ha vidékre megyünk, akkor a 12 fős csapatot minimum három autóval tudjuk elvinni. Mivel nem egy helyen lakunk, mindenkit össze kell szedni és ennek vannak költségei. Nekünk például van ellenfelünk Nyergesújfaluról, és Győrből is. Ha itthon játszunk, akkor szerencsésebb a helyzet, de valami innivalót akkor is kell venni a játékosoknak. A szövetségbe különböző célból közel kétszázezer forintot kell befizetni évente. A játékosaink közül egy ember kap „költségtérítést” de igazából ez még a kiadásainak csak egy részét fedezi. Ne feledjük, hogy a sakk nem egy kimondottan szponzorálható sport.Nincsenek szurkolók, nincs értelme feliratos pólóban megjelenni. Minket csak az támogat, aki ezt nem önös érdekből teszi.
Ha van a csoportban két kiemelkedő csapat, akkor a bajnokság végén a harmadik, negyedik hely is dicsőség.
Mindenképpen, bár a jókkal szemben sem úgy fogunk leülni, hogy biztos veszítünk, bár a papírforma ezt mutatja. De például, ha megnézzük a legutolsó mérkőzésünket, amit Tata ellen játszottunk, ott sem feltétlenül mi voltunk az esélyesebbek, hiszen tavaly ki is kaptunk tőlük, mégis sikerült őket legyőznünk. Most egyedül a két ifjúsági versenyzőnk kapott ki, akik közül az egyik még csak tíz éves.  A bajnokságban előírás, hogy két 18 év alatti versenyzőnek is kell a csapatban lennie, és sajnos csapatunk az ifjú versenyzőkkel nagyon hadilábon áll. A mostani gyerekeink is a BEAC-ból kölcsönöztük.
Nincsenek gyerekek vagy nem találjátok őket?
Az iskolákban van sakkoktatás, de csak alsó tagozatban. Ahogy kicsit felnőnek, el kezdenek érdeklődni a mozgásos sportok irányába. Nagyon kevés olyan gyerek van, aki leül és sakkozik. A versenysakk pedig még ennél is kevesebb gyereket vonz.
És a fiatalok?
Van egy, a megyei bajnokságban játszó, második csapatunk, mely viszonylag fiatalokból áll, de sajnos sokuk nem törökbálinti. El kell mondanom azt is, hogy a 12 fős NB II- es csapatunkból ketten vagyunk helyiek, de én is úgy, hogy csak akkor állok be játszani, ha nagyon szükséges. Bárkit nagyon szívesen látunk a társaságban.
A csapat összetétele milyen? Ki a legidősebb?
Megyei csapatunkban játszik a 69 éves Krapfel Jani bácsi, aki itt az Idősek Otthonának lakója.
Lenne esélyetek az NB I-be kerülésre?
Ez leginkább pénz kérdése. Ha akkora lenne a költségvetésünk, hogy abból a játékosokat is tudnánk támogatni, akkor össze tudnánk hozni egy olyan csapatot, amelyik simán megnyerné az NB II- t. Számos törökbálinti jó játékos játszik más csapatokban. Az NB I/B-ben már azt is figyelembe kell venni, hogy minden forduló 10 órakor kezdődik, ha olyan messzire kellene lemennünk, hogy mondjuk, csak az utazás időtartama három óra, akkor, már előzőnap le kellene menni, meg kellene szállni valahol, ami még több költséget róna a csapatra.
Ha valaki le akar közétek jönni, edzeni, hol talál meg titeket?
Péntekenként este 17 órától szoktunk összejönni a művelődési házban. Ide, ha eljön egy fiatal, akkor tudunk vele külön is foglalkozni.
A mérkőzésekre is be lehet menni?
Nyugodtan. De vannak szabályok. Például nem lehet a játékot zavarni, nem lehet beszélgetni.

N. G.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!