Kerthelység

2014. nov 05.

Védőnői jubileum

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Védőnői szolgálatának harminc éves jubileumát ünnepelte Turiné Deák Erzsébet. E jeles évforduló alkalmából Hajdu Ferenc alpolgármester köszöntötte a munkáját hosszú ideje lelkiismeretesen végző védőnőt. A bensőséges eseményre a szakmai kollektíva jelenlétében került sor, ahol munkatársai is méltatták Turiné Deák Erzsébet tevékenységét, kiemelve, hogy bár alig egy esztendeje dolgozik Törökbálinton, hamar beilleszkedve a közösségbe, már a kezdetektől kifogástalan szakmai hozzáértésről, ügyszeretetről tesz tanúbizonyságot. Az ünnepséget követően Hajdu Ferenc alpolgármesterrel beszélgettünk.
•  A kisgyermekek és az édesanyák számára egyaránt elengedhetetlenül fontos, rendkívül sok mindenre kiható a védőnői tevékenység. A gyermekek egészsége, egészséges fejlődésének elősegítése és annak nyomon követése alapvető emberi és közösségi érdek. Biztos vagyok benne, hogy manapság a védőnői munka és annak elismerése egyre inkább felértékelődik. Fel is kell, hogy értékelődjön, annál is inkább, mert a védőnői szolgálat munkatársai nem csupán egészségügyi vizsgálatokat, szűréseket végeznek, babagondozási, táplálási tanácsokat adnak, hanem adott esetben még életvezetési problémákat is igyekeznek kezelni, sok segítséget nyújtva ezzel a kisgyermekes családoknak. Ön hogyan látja, városunkban jó körülmények között dolgoznak a védőnők?
Azt gondolom, hogy igen. Bár erre ők tudnának autentikusabb választ adni. A munkahelyi környezetet, az irodát és a rendelőt a kor elvárásaihoz mérten megfelelőnek látom. Beleértve ebbe a felszereltséget és az épület állagát is. A munka dandárja azonban nem itt, hanem kint a körzetekben, a „terepen” történik. Nyilván nem lehet könnyű feladat egy-egy védőnői körzetet – kánikulában, esőben, hóban-fagyban – bejárni. Bizonyára akadnak olyan esetek is, amikor az előzetes egyeztetések ellenére több alkalommal kell ugyanoda visszamenni, mert az érintettek éppen nem tartózkodnak otthon. S persze, azt sem szabad elfelejteni: minden család más és más körülmények között él, más habitussal rendelkezik. Egy védőnőnek, a gyermek mindenekelőtti érdekében, szót kell értenie mindenkivel.
•   Szót is értenek? Vagy vannak panaszok?
Szerencsére remek, felkészült kollektíva dolgozik Törökbálinton. Ezzel azt is szeretném jelezni, hogy mindenkivel szót értenek, alig-alig vannak panaszok. Ami még ennél is fontosabb, hogy szakmailag semmiféle kifogás nem merült fel tevékenységüket illetően. Sőt, egy-egy beszélgetés alkalmával, olykor név szerint is elismerőleg említenek védőnőt.
•   Kiket?
Mindegyiket… Na jó, Kántor Zsuzsit, de ő már nem dolgozik nálunk, Ács Ildit, ő pedig gyeden van. De félretéve a tréfát: komolyan mondom, hogy bármelyiküket említhettem volna. Mindenesetre tényleg jó érzés, hogy ilyen megbecsülésnek örvendenek a védőnőink. Szeretném, ha ez a jövőben más területeken is megmutatkozna, mondjuk az anyagiak tekintetében. Jelenleg ugyanis nem nevezhetjük „toplistásnak” a védőnői fizetéseket. Pedig az az értékes szolgálat, amelyet tevékenységükkel biztosítanak, sokkal többet érdemelne.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!