Kerthelység

2014. aug 22.

Értéktér – Bálintiak Fesztiválja

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Első alkalommal rendezte meg a Munkácsy Mihály Művelődési Ház az „Értéktér – Bálintiak Fesztiválja” elnevezésű rendezvényét. A fesztivált – bár a külső szemlélők számára is élvezetes volt, de – elsősorban mégis a törökbálintiak számára találták ki a szervezők, így leginkább az itt lakók voltak azok, akik igazán jól érezhették magukat ezen a napon.

Kisvasút járta körül a települést, amely – bátran állíthatjuk – egyértelműen a nap egyik fénypontja volt, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egész nap utasokkal teli rótta az utcákat. A városrészek lekvárfőző, gyümölcsös-ital-, és ételkészítő versenyeken mérték össze tehetségüket egymással.
A szervezők szándék szerint megelevenedett a múlt, a résztvevők megtapasztalhatták azt a miliőt, amelyben a település lakói a századfordulón, a HÉV törökbálinti szakaszának 100 évvel ezelőtti indulásakor élhettek. A játékok, a járműbemutató, az időutazás- szalon, a korabeli ízek és a – kizárólag erre az alkalomra készített – postai bélyegzővel ellátott „Törökbálint anno” képeslap, mind-mind ezt a célt szolgálták.
Az esemény két, legnagyobb visszhangot kiváltó programja a gyümölcsökre hangolt főzőverseny és a Városrészek Viadala volt. Az ételkészítésben – amellyel a szervezők Törökbálint gyümölcstermesztő múltjára kívántak emlékezni – legnépszerűbb a lekvárverseny volt, amelyen több mint negyven lekvárt kellett a zsűrinek megkóstolnia a hagyományos szilva-, vagy sárgabarack lekvártól kezdve, az étcsokis körtén át a rumos cseresznyéig. A győztes végül Kanti Erzsébet zölddió lekvárja lett, a legfinomabb süteményt Limpár Gyuláné, a legízletesebb szörpöt pedig Laduver Gyöngyi készítette.
A Városrészek Vidalán Törökbálint városrészei (Újtelep, Ófalu, Máv-Telep, Anna-hegy – Rudáktelep, Szabadházi-hegy – Pistály és Tükörhegy) mérték össze erejüket tudásban, ügyességben. A rendkívül népszerű játékot végül az Újtelep csapata nyerte, de csak „szétlövésben”, ugyanis a verseny során fej-fej mellett haladtak és azonos pontot értek el Tükörhegy csapatával. A sikeres verseny még sikeresebb nyerteseiek Elek Sándor alpolgármester adta át a díjakat.
A fesztiválon mindenki megtalálta a számára legérdekesebb programot, a gyermekeknek a Makám, a felnőtteknek pedig Palya Bea adott koncertet. Büszkén mondhatjuk, hogy városunk egy nagyon jó új programmal gazdagodott, így a szervezők már most lelkesen tervezgetik a jövő évi, hasonló fesztivált.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!