Kerthelység

2014. aug 22.

Devizahitelesek mentése 2.0

Írta: admin Kategória: VÉLEMÉNY

Negyedik éve tart a baloldali kormány ámokfutásának eltakarítása, kihívások garmadával küzd országunk egy olyan bizonytalan világban, ahol egyszer a világgazdaság ingadozására kell megfelelően reagálni, máskor pedig az EU által elvárt követelményeket kell teljesíteni, mindeközben be kell indítani az ország fejlődését.

Nem szeretek „elmúltnyolcévezni”, de valljuk be, nehéz örökséget kaptunk egy 2002-ben még rendben átadott ország után. Van egy pont, ami után nagyon nehezen lehet visszafordítani azokat a negatív gazdasági, szociális és társadalmi tendenciákat, amit a Gyurcsány-Bajnai időszak eredményezett.
Az egyik ilyen pont illetve probléma a devizaadósok helyzete. Róluk a médiában majd minden héten szó esik. Az ő esetük az úgynevezett adósságcsapda, adósságspirál. Ki-ki másképp hívja ezt a kialakult helyzetet, és néha még szűkebb baráti körben is vita van arról, hogy ki is voltaképpen a hibás: az adós, aki felvette a hitelt, vagy a rendszer. Mindannyian emlékezhetünk, néhány éve olyan mértékben szórták ránk a devizahiteleket (mást nem is nagyon lehetett kedvezően felvenni!), hogy ez még az OECD-nek is feltűnt. Kapaszkodjanak meg!:  majd egy tucatszor figyelmeztették a baloldali kormányt, hogy fogják vissza a devizahitelezést! A „beavatottakon” kívül senki nem tudta, hogy gazdasági válság jön és így utólag a legnagyobb baj talán nem is a devizahitellel volt, hanem
a bankrendszer túlzott liberális működésével és a hitelezés mértékével. Határozott véleményem, hogy az esetek 95%-ban nem az adós felelős azért, hogy képtelen a hitelét törleszteni. Az emberek nem szórakoztak a hitellel: fejlődni akartak, nagyobb lakást, ingatlant akartak venni, autót cserélni és általában jól megtervezték (ráhagyással!) az általuk még kifizethető törlesztő-részletet is.
A FIDESZ-KDNP végig tisztában volt és van a probléma társadalmi és gazdasági súlyával. A 2010-es választási győzelmet követően a devizahitelesek mentése az újonnan megalakult kormány első, legfontosabb feladatai között szerepelt. Az első komoly segítség 2011-ben a végtörlesztés lehetősége volt. Nyilvánvaló, hogy ezzel a lehetőséggel akkor egy szűkebb réteg tudott csak élni, és az árfolyamgát sem oldotta meg egy csapásra minden devizahiteles problémáját. Viszont tisztában kell lennünk azzal, hogy nem megy minden egyszerre.
Most, 2014 július 4-én viszont a Kúria határozata után döntés születhetett a devizamentő törvényről, ami végső megoldást nyújthat. A bankok első teendője: az árfolyamrés átszámításának rendezése. A törvény hatályba lépésétől (kihirdetést követő 8. nap) 60 napon belül kötelesek megküldeni az általuk alkalmazott átszámítási módszertant az MNB részére, és a hatályba lépést követő 90 napon belül pedig el kell végezni az átszámítást.  A második teendő az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét tartalmazó szerződéses kikötések rendezése és a vonatkozó peres eljárások megindítása. A pénzügyi intézményeknek a devizamentő törvény hatályba lépését (kihirdetést követő 8. nap) követő 30 napon belül meg kell vizsgálniuk minden olyan vonatkozó ÁSZF-et, amelyben szerepel az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségére vonatkozó kikötés. Ezen határidőn belül ezeket meg kell küldeni az MNB részére és nyilatkozniuk kell: „hogy a vonatkozó kikötést tisztességesnek vagy tisztességtelennek tekintik, valamint mellékelniük kell az érintett szerződések azonosítási számát és a fennálló követelések összegét”.
„A devizamentő törvény hatálya a 2004. május 1-je és a törvény hatályba lépésének napja (kihirdetést követő 8. nap) között kötött olyan fogyasztói kölcsönszerződésekre (deviza alapú, vagy forintalapú hitel- vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés) terjed ki, amelyben a devizamentő törvénnyel érintett árfolyamrés, illetve egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét tartalmazó szerződéses kikötés található.”
Bízom benne, hogy a törvény végleges megoldást és segítséget nyújthat a bajba jutott magyar családoknak és a következő ezzel foglalkozó cikkben már a törvény pozitív eredményeiről számolhatok be.

Földvári László
Törökbálint Fidesz elnök



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!