Kerthelység

2014. aug 22.

Ördöglány-csirke (POLLO ALLA DIAVOLA)

Írta: admin Kategória: • Egészségünkre

Vajon lesz-e olyan fejlett valaha az emberi civilizáció, hogy a múltban történt eseményeket láthatóvá tegye.

Azon korszakok „utófilmezésére” gondolok, amelyekben még nem voltak kép- vagy mozgóképrögzítő szerkezetek. Mert minden pillanatban, minden történés a fény által kivetítődik. Mindössze az a kérdés, hogy mindez rögzül-e valahol, s ha igen, hozzáférhet-e valaha az ember. Ez számunkra hihetetlennek tűnhet, de vajon mit szólt volna Árpád fejedelmünk, ha azt mondja neki valaki, hogy levetít egy filmet az egyesült európai hadak harci módszereiről, mert így nagyobb eséllyel veheti fel velük a harcot Pozsonynál. (Mint később kiderült, Árpád e nélkül is meg tudta semmisíteni a kétszeres túlerőt képező százezres hadsereget, igaz maga is halálos sebet kapott.) Ám eljátszottam a gondolattal, „időbe visszatekintő gépet” vettem, és bepillantottam egy 1800 évvel ezelőtti római kori villagazdaságba, itt Törökbálint határában. Jól megfigyeltem, hogy mit sütöttek, mit ettek. Az ott látottak alapján adom most közre az alábbi római kori receptet, egy kedves római kort idéző bajtársam ajánlásával.

Az ételt ajánlja Szemők György,
a Gladius Történelmi Hagyományőrző Egyesület vezetője

Az elkészítéséhez két faszenes tűzhelyre van szükség (ezek híján két főzőlapra). Az egyikre az elején odateszünk néhány vasalót, de nem a modern fajtájúakat, hanem afféle lapos, súlyos vasakat, amilyeneket a régi időkben használtak, s a pokolban talán ma is. Mármost: megtisztítunk 1 csirkét, megperzseljük, kibelezzük; belsőségeit félretesszük. Az állatot mellével lefelé az asztalra helyezzük, és súlyos, éles késsel a háta középvonalánál átmetsszük, de csak a mellcsontig. A csirkét megfordítjuk, és mint egy leborított nyitott könyvet, mellcsontjával fölfelé az asztalra tesszük. Erőteljesen lenyomjuk, hadd pihenjen jó fél órát olajban és rozmaringban. Megsózva és megborsozva kerül ezután a rostra (vagy a serpenyőbe), s ekkor azonnal ráteszünk egy-két forró vasalót, hogy a csirke még laposabb legyen, és hogy felülről is süljön. A vasalókat, mihelyt nem tűzforróak, váltjuk, s közben a húst meg-megolajozzuk. Az ördögcsirke 20 perc alatt levezekli minden bűnét – és készen van. Ünnepnapokon a csirkét az utolsó öt percben megszabadítjuk a vasalóktól, s ennek fejében jó konyakkal (vagy konyakkal és borral) öntözhetjük meg; amit azután elpárologtatunk.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!