Kerthelység

2014. júl 02.

Margitka néni 100 éves

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Bartus Sándorné Molnár Margit, Margitka néni 1914-ben született. Már több mint negyven éve laknak Törökbálinton.

Margitka néni Erdőtelken nőtt fel és fiatalon ment férjhez. Hamarosan gyermekáldás elé nézett az ifjú pár, és megszületett a kislányuk. Sajnos azonban csak nagyon kevés idő adatott a családnak a közös életre, mert két évvel később az édesapát halálos baleset érte, így a fiatal édesanya özvegyen maradt kislányával. Nem volt könnyű egy egyedülálló nőnek munkát találni, és eltartani a kislányát. Margit néni mégis megtalálta a módját, hogy szépen felnevelje őt. Amíg a gyermekre szülei vigyáztak, ő dolgozott az országban több helyen is, sőt külföldön is szerencsét próbált. A háború után költöztek Törökbálintra, és Margitka néni itt is megtalálta a helyét. A Tüdőszanatórium konyhájáról ment nyugdíjba. Azóta is itt él. Lánya vigyáz rá, aki maga is közel jár már nyolcvanadik évéhez, de gyakori vendég a háznál Dani dédunokája is. Margitka nénit születésnapján Turai István polgármester és Török-Hammer Katalin a Szociális Iroda vezetője köszöntötte. A Kerthelység Szerkesztősége szeretettel kíván boldog születésnapot, jó egészséget Margitka néninek és az egész családnak.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!