Kerthelység

2014. júl 02.

Meg kell tanulnunk jobban élni a lehetőségeinkkel…

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Interjú Egervári Lászlóval, a törökbálinti Polgári Körök vezetőjével

A FIDESZ 2002-es választási veresége hívta életre azokat a Polgári Köröket, amelyek immár több mint 11 éve, a politikai közhangulattól függően hol gyengébb, hol erősebb intenzitással, de folyamatosan és határozottan, a polgári értékeket szem előtt tartva munkálkodnak. Elsősorban keresztény alapokon nyugvó, demokratikus elveket valló embereket gyűjtötték ernyőjük alá, de helyet talált itt minden, az alapvető erkölcsi normákat elfogadó, az igazi demokráciáért tenni akaró ember.
A Törökbálinti Polgári Körök egyik alapító tagja és vezetője Egervári László, aki a kezdetektől szervezője, irányítója a szervezet munkájának.
Egervári Úr! Gondolom kicsit más most a hangulat a Polgári Körök háza táján, mint 2002-ben volt…
Természetesen. Teljesen más feladataink vannak, de értékeink változatlanok. Nagyon örülünk a polgári kormány sikerének. Bízunk benne, hogy a következő négy év elég lesz ahhoz, hogy az ország a biztató kezdetek után most már tartósan fejlődési pályára álljon. Személy szerint annak is örülök, hogy Törökbálintnak sikerült meglehetősen tisztes részvételi arányt és jó pozíciót kivívnia.
Megtörténtek az Európa parlamenti választások. Ön miben látja ezek jelentőségét?
Úgy érzem, hogy Magyarország és benne Törökbálint, messze nem használta ki teljes mértékben azokat a lehetőségeket, amelyeket az Európai Unióhoz tartozás tartogat számára. Természetesen sok hasznos beruházás valósult meg, jelentős támogatások lehívására került sor, de az egyértelmű, hogy több olyan lehetőséget hagytunk ki, ami jelentősen elősegíthette volna az ország és speciálisan Törökbálint továbbfejlődését is. Azt gondolom, nekünk sem jár több támogatás mint másoknak, viszont kevesebb sem. Nagyon fontos, hogy minden lehetőséget kihasználjunk, hogy az érdekeinket hathatósan érvényesítsük.
Milyen irányú lehetőségekre gondol?
Abban azt hiszem, mindannyian egyetértünk, hogy szeretnénk egy tiszta, rendezett, az értékeit őrző, de közben dinamikusan fejlődő város lakói lenni. Megrögzött lokálpatriótaként azt szeretném, ha minél több olyan beruházás valósulna meg, amely megfelel ezeknek az elképzeléseknek. Az Európai Unió jelentős forrásokat biztosít városfejlesztési beruházásokra, meg kell tanulnunk, hogyan tudunk az ilyen irányú pályázatokon sikeresen részt venni. Emellett persze szükség van arra is, hogy az EU parlamenti döntésekben érvényesíteni tudjuk érdekeinket. Ezért tartom nagyon fontosnak a májusi választást, mert most olyan embereket választottunk, akik a magyar polgárok érdekeit tartják szem előtt, és képesek megvédeni is azokat.
Milyen szerepet van a Polgári Köröknek ebben a munkában?
A Polgári Körök tagjai már az áprilisi és a májusi választásokat megelőző kampánymunkából is alaposan kivették a részüket, és ez az őszi önkormányzati választás kapcsán sem lesz másképp. Törökbálintnak nagyon sok értéke van. Itt vannak az autópályák, amelyeket annyit szidunk, de az tény, hogy nem használjuk ki eléggé a közelségükből eredő előnyöket, mert vannak ilyenek is. Vannak földterületeink. Olyanok, amelyen néhány évtizede még nagyon sikeres gazdálkodás folyt – gondoljunk csak a törökbálinti őszibarackra. És utoljára, de egyáltalán nem utolsó sorban, itt az az óriási szellemi tőke, amely a városban élő emberek sajátja. Ezek mind olyan értékek, amelyek kiaknázásával nagy lépésekkel haladhatnánk előre. Mindehhez azonban pénzre és persze támogatásra is szükség van. A források ott vannak az Uniónál, csak hozzá kell férnünk. A helyi szellemi tőke mozgósítása érdekében pedig személy szerint én is mindent meg fogok tenni, mert úgy gondolom, hogy a város sikerének egyik fontos építőköve az aktív, települése iránt elkötelezett, tenni akaró lakosság. Bízom abban, hogy a törökbálintiak az őszi önkormányzati választások alkalmával ismét megmutatják aktivitásukat és szavazataikkal a Fidesz-KDNP jelöltjeit támogatják.

Ny. E.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!