Kerthelység

2014. júl 02.

Hogyan legyünk jól? – Pál Feri Atya előadása a Munkácsy Mihály Művelődési Házban

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Jól vagy? Sokszor tesszük fel ezt a kérdést ismerősünknek, barátainknak, a válaszra azonban nem mindig vagyunk őszintén kíváncsiak, ahogyan a kapott válasz is csak ritkán jár közel a valósághoz. Ugyanez a helyzet, ha a kérdést önmagunknak tesszük fel. Jól vagyok? Lehetnék jobban is? Vagy rosszabbul? Mitől érezhetnénk jobban magunkat a bőrünkben?

Akik részt vettek áprilisban Pál Ferenc – Feri Atya – előadásán, aki egy személyben mentál-higénés szakember és pap, azok sok jó ötlettel a tarsolyukban térhettek haza, és ha nem voltak restek gyakorolni is a hallottakat, akkor már néhány nappal az előadás után is sokkal jobban érezhették magukat a bőrükben.
Az volt az érdekes az előadásban, hogy amikor Feri atya összefoglalta, mi az amivel alaposan megnehezítjük az életünket, és mivel tehetnénk könnyebbé magunknak, végig úgy éreztem, hogy ezt én már tudtam előtte is, csak most, hogy így csokorba kötve hallottam, sokkal jobban tudom majd alkalmazni. Mert a boldogság tényleg csak egy karnyújtásnyira van tőlünk, és csak kicsit kell változtatnunk a hozzáállásunkon, hogy elérjük.
Vajon boldoggá tesz minket a szabad választás lehetősége, vagy éppen megnehezíti az életünket? Nem lenne egyszerűbb, hogy ha már meghoztunk egy döntést az életünkkel kapcsolatban, akkor elköteleződünk mellette, és eszerint élünk tovább? Ha nem is gondolunk arra, hogy mi lett volna ha… Nem hiszem, hogy sok olyan nő van, akinek ne jutott volna eszébe legalább néhányszor életében az ő saját Hufnágel Pistije… Pál Feri Atya számos példával illusztrálta, hogyan keserítjük meg magunknak az életet az állandó elégedetlenségünkkel, a teljes tökéletességre törekvésünkkel, vagy a munkamániánkkal. Tapasztalata szerint sokkal boldogabbak azok az emberek, akik képesek kimondani, megélni, hogy nekik valami, vagy valaki éppen elég jó. Ahogyan a református esküvői szertartás eskü szövegében is benne van: „…vele megelégszem…” Ha tudatosan törekszünk a megelégedésre, azzal jót teszünk, nem csak magunknak, de a környezetünknek, a velünk élőknek is. Hiszen ki ne örülne annak, ha azt érzi, hogy elfogadják, őt, úgy ahogy van.
Feri atya előadásával járja az országot, így aki lemaradt, talán meghallgathatja őt valahol a közelben. Mert a boldogságot, amelyre mindannyian vágyunk, meg lehet tanulni! Csak dolgoznunk kell érte egy kicsit, vagy sokat, de higgyék el, megéri!

P. E.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!