Kerthelység

2014. máj 20.

Egy országot, vagy települést kiemelkedő tehetségei tesznek ismertté a világban

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

2006-ban javasolta a Tehetséges Magyarországért Alapítvány, hogy március 25-e, Bartók Béla születésnapja legyen a Tehetség Napja. Olyan ünnepnap, amelyen a fiatal tehetségek bemutatkozhatnak és alkalom nyílik a tehetséggondozók munkájának elismerésére is.
Napjainkban az intézményesített nevelőmunka legfontosabb kérdései közé tartoznak azok, amelyek a fejlesztés egyénre szabottságát próbálják megvalósítani a közösségi keretek között. Kiemelt helyen szerepelnek olyan programok, amelyek a lemaradók, a képességbeli nehézségekkel küzdők felzárkóztatására irányulnak. Szinte nincs olyan továbbképzés, értekezlet, ahol ne esne szó erről a problémakörről. Ugyanakkor az átlagtól másik irányba eltérők, a valamilyen területen kiemelkedő képességeket felmutatók számára alig készülnek programok.
A tehetséggondozás szinte egyetlen módja a gyermekek versenyeken való szerepeltetése, amelynek során a lebonyolítás nehézségeinek jó része sokszor a szülőkre hárul, (részvételi díj, speciális felszerelés fizetése, utazás megoldása) mindezek hiányában a hátrányos helyzetű gyermek azonban sokszor háttérben marad. A pedagógusok sem mindig fedezik fel a tehetségjegyeket tanulóiknál. Ennek többféle oka lehet, de leginkább túlterheltségük akadályozza őket ebben, sokszor éppen a nehezen boldogulók felzárkóztatására szánt rengeteg energia miatt. Nem véletlen tehát, hogy egyre több szó esik a tehetséggondozás fontosságáról.
A tehetség felfedezésében és segítésében a családnak és az oktatásnak egymást kiegészítve kell működnie. Ezért hozta létre a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács a Tehetségpontok hálózatát. Tehetségpontok bárhol létrejöhetnek, regisztrációjukat kérhetik önkormányzati, egyházi és civilszervezetek, de lehet kezdeményező egy tehetséggondozásban jártas magánszemély is. A Tehetségpontok alapfeladata a tehetségek felfedezése, azonosítása, a tanácsadás, pályaorientáció, a lehetőségek és az információk személyre szabott megmutatása a tehetséges fiataloknak. Figyelemmel kísérik az intézményi, helyi, térségi és regionális tehetséggondozó kezdeményezéseket és támogatják őket abban is, hogy kapcsolatrendszert tudjanak kiépíteni egymással. Helyi szerepük mellett pedig ezek a kezdeményezések maguk is részei a Magyar Géniusz Hálózatnak, segítenek az információk továbbadásában és feldolgozásában.
Törökbálinton és vonzáskörzetében eddig nem alakult ilyen Tehetségpont. A Kaposvári Egyetemen viszont – amelynek együttműködési megállapodása van a Törökbálinti Önkormányzattal – sikerrel alkalmaznak egy komplex tehetségnevelő programot, amelynek fontos része a hátrányos helyzetű tehetséges gyerekek segítése. Több alkalommal szerveztek Tehetségnapot, Tehetséghíd konferenciát, amelyeken Törökbálint is képviseltette magát. Ennek köszönhető, hogy egyik törökbálinti intézményünk, a Nyitnikék Óvoda, illetve a Törökbálinti Módszertani Központ csatlakozott a Kaposvári Egyetem Tehetségpontjához. Helyi kezdeményezésként elsősorban a vizuális téren kiemelkedő gyerekek figyelemmel kísérése kezdődött meg, de várjuk azoknak a pedagógusoknak, gyermekekkel foglalkozó szakembereknek a bekapcsolódását, akik velünk együtt tevékenykednének a tehetséggondozás egyéb, speciális területein.
Akik szeretnének információkat szerezni tevékenységünkről, esetleg szívesen bekapcsolódnának a programba, azok megtalálhatják oldalunkat a Facebookon is, Törökbálinti Módszertani Központ néven.
A tehetség fogalmának meghatározása nem könnyű feladat, Bráda Tibor szerint annyira bonyolult, hogy az egyszerűség kedvéért legtöbbször csak azt mondjuk rá: Isten adta. Egy valamit azonban biztosan tudhatunk róla: a tehetség mindannyiunk számára feladatot jelent: akinek van, mindent meg kell tennie annak kibontakoztatásáért, a körülötte élőknek pedig kötelességük segíteniük ebben.

P. Boros Ilona



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!