A minap megkértek, írjam meg a véleményemet, hogyan látom a törökbálinti foci helyzetét. Törökbálinton – mint ahogy az országban talán mindenhol – a FOCIRÓL mindenkinek van véleménye.

Az látható, hogy városunkban a foci mindig is a közélet szerves része volt és most is az. Már az is figyelemre méltó, hogy négy labdarúgással foglalkozó egyesületünk is van, amelyek közel 300-400 embert, köztük sok gyermeket – óvodástól a középiskolás korosztályig – mozgat meg. Ha azt nézzük, a gyerekek által még ki érintett (szülő, óvónéni, tanár, rokon, néző, politikus) ez a szám hatványozódik, azaz szinte mindenki – így vagy úgy – de érintett. Érdemes kilátogatni vasárnaponként délután a TLASE pályára és megnézni miről beszélek. Apukák gyerekeikkel, barátok, más sportolók, fiúk, lányok, amatőrök… A hangulat a régi grundfocit idézi. Gyerekeink pedig mindeközben nem a számítógépet püfölik, hanem mozognak, barátkoznak, ismerkednek, kicsit talán gyerekek lehetnek. Lehet gyerekkoruk, miközben ellenőrzött, biztonságos területen vannak, tevékenységükkel pedig a város, illetve tágabb értelemben a társadalom egészének fejlődését segítik.
Amióta elkezdtük a munkánkat, látható a fejlődés is. A környékbeli top csapatok – akik néhány éve még annak számítottak – mára erősen vesztettek fényükből. Most már megtisztelő és jó Törökbálinton focizni. Ha csak ezt nézem, már emiatt is megérte elkezdeni.
Azóta a többi csapat is aktivizálódott és némi szemléletváltás után már jönnek is a kisebb-nagyobb sikerek. Remélem, rájönnek arra is, hogy a felnőttek képzése mellett a legfontosabb a jó utánpótlás, hiszen szerencsés esetben annak eredménye lesz a jó felnőtt csapat. Ha nincsen a gyerek előtt egyfajta életkép, életpálya, ha nem tudjuk nekik megmutatni, honnan indulnak és hová érkezhetnek, előbb-utóbb elmegy a kedvük a sporttól is. Ezért fontos megbecsülni az itt nevelkedett, itt játszott, vagy itt élő volt futballistákat, és kérni őket, hogy segítsenek lehetőséget adni a gyerekeknek, hogy önállóan döntsenek, és szóljanak nekik, ha rosszat csinálnak. Ezzel is kicsit maguknak érzik a csapatot és a várost. Úgy érzem, ennek itt, ebben a városban még sokat kell fejlődni: gondolkodásban tettekben egyaránt. És abban nagyon nagy felelőssége van minden döntéshozónak, hogy ne csak négyévente legyen a város mindennapjaik része a foci.
Mert amikor először fölmentem a Városi pályára majd elállt a szavam a gyönyörűségtől, de sajnos ez a korlátja is. Bár a lehetőségek messze nincsenek kihasználva.
De egy biztos, pálya építése nélkül, infrastruktúra nélkül ez nem fog menni. Kell egy közösségi tér, ahol a meccsek, vagy épp az edzés után leülhetnek, csocsózhatnak, megihatnak egy üdítőt, vagy megehetnek egy zsíros kenyeret. Nekünk soha nem volt, és vélhetően nem lesz új, férfi felnőtt csapatunk, csak az a fontos, hogy aki szeretné, találja meg a helyét ebben a sportban az amatőrtől a profiig , fiútól nagypapáig , leánytól a nagymamákig.
És a sok csalódott ember, aki gúnyosan nézi a foci helyzetét, csettintsen és azt mondja ez igen! Újra jó érzés, családi program legyen meccsre járni.
Ha egy szóval kéne jellemeznem a foci helyzetét, a reménykeltő jutna eszembe.

Kocsis Zoltán