Kerthelység

2013. szept 22.

Kilencvenéves a TTC labdarúgó szakosztálya

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK| SPORT

Kilencvenedik születésnapját ünnepelte a TTC labdarúgó szakosztálya augusztus 10-én. Az egész napos mérkőzésekkel tarkított ünnepség megnyitóján Hajdu Ferenc, a település alpolgármestere, a rendezvény fővédnöke a szakosztályt méltatta, hiszen a csapat történelme során sok pofont kapott felsőbb utasításra, de a játékosokat igazán sosem lehetett megtörni. Nekik köszönhető, hogy jelenleg az összes utánpótlás korosztályban van a TTC-nek csapata. A megnyitón, ahol a labdarúgó szakosztály örökös elnökéről, Wölbling Antalról is megemlékeztek, örökös bajnoki oklevelet adtak át a csapat egykori legeredményesebb játékosainak. Az ünnepségről és a következő bajnokság esélyeiről Fábián Bélával, a szakosztály utánpótlás koordinátorával és Mersich Péterrel, a felnőtt csapat új edzőjével beszélgettünk.

A TTC első szakosztálya, a labdarúgó, idén ünnepelte  fennállásának 90. évfordulóját. Ezt egy egész napos rendezvénnyel ünnepeltétek meg.

Fábián Béla: A szakosztályalapítás kilencvenedik évfordulójának megünneplésén az összes csapat bemutatkozott az U13-as fiuktól az öregfiúkig, sőt még a lányok is játszottak egy picit.

A 2002-eseknek külön tornát szerveztünk, amelyet a nemrég elhunyt, örökös szakosztályelnökről, Wölbling Antalról neveztünk el. Nagy örömünkre az első Wölbling Antal utánpótlás tornát a TTC csapata nyerte 100%-os teljesítménnyel, megelőzve a Honvéd csapatát is. Harmadik helyezett a Budafok lett, negyedik helyen a Focisuli csapata végzett. A nap leginkább várt mérkőzésén a TTC felnőtt csapata az NBIII Duna csoportjának tavalyi bajnokával, Budaörssel csapott össze. A szoros mérkőzésen végül a vendégek győztek 4-3-ra.

Mersich Péter lesz a csapat új vezetőedzője, aki már megfordult a TTC-nél. Milyen minőségedben is?

Miskei Attilával játszottam korábban egy csapatban, aki segítőnek hívott ide, mikor edzője lett a felnőtt csapatnak. Emellett az U19-es csapatot edzettem, akikkel az ezüstérmet szereztük meg a bajnokságban.

Jelenleg az NBI-es Colorspecrtum Aramis Futsal csapatnál vagy technikai vezető. Miért mentél el anno a TTC-től?

Mikor elkezdtem az Aramisnál dolgozni, ott csak a felnőtt csapat és egy utánpótláscsapat volt. Amikor felépült a Sportcsarnok, egyre komolyabban kezdtünk az utánpótlással is foglalkozni, jelenleg öt ilyen csapatunk van. Mivel megnövekedett a csapatszám, az én munkám is több lett és nem fért bele, hogy egyszerre két helyen is dolgozzak.

Egyből igent mondtál a TTC meg­ke­­re­sésére?

Már télen volt róla szó, hogy idehívnának. Meghatározó volt számomra a játékoskeret, és az is, hogy nem ismeretlen helyre jövök. Mivel az Aramisnál is kiépült a rendszer, úgy gondoltam, most újra kipróbálom magam nagypályán.

Milyen lesz a játékoskeret? Volt a nyáron jövés-menés?

F.B. Voltak elmenő játékosok. Voltak, akik maguktól mentek el, másoknak pedig mi köszöntük meg a játékot. Az egyik nagy érvágás Bábik Tibor elvesztése, aki máshol folytatja a labdarúgást. Jelenleg próbajátékosok vannak nálunk.

M.P. A játékosok amúgy túlnyomóan 92-es és 93-as fiúk, így kimondottan fiatal a csapat. Velük szeretnénk minél előrébb jutni. El kell telnie 6-7 fordulónak ahhoz, hogy kialakuljanak az erőviszonyok, de tudjuk, hogy legalább négy olyan csapat van, amelynél elvárás, hogy visszakerüljenek az NBIII-ba.

Az utóbbi években szinte az egész idődet a futsal kötötte le. Tervezed, hogy Törökbálintra is elhozod ezt a sportot?

Bele is csöppenten most ebbe. Van egy futsalt játszó csapat Törökbálinton, akiknek – ha időm engedi – segíteni fogok. Úgy gondolom, hogy fiatalkorban a futsalban sok olyan technikát lehet megtanulni, amit az ember használni tud a nagy pályán, de ez fordítva is igaz. Elképzelésem, és az MLSZ is ebbe az irányba halad, hogy meghonosítsuk Magyarországon a négyévszakos rendszert, ami azt jelenti, hogy tavasszal és ősszel nagypálya, télen futsal, nyáron pedig strandfoci.

Mi a helyzet az utánpótlással?

A legnagyobbakat idén is felkérték, hogy az NBII-ben játszanak. Az edzők is megmaradtak.

Nemrég a Budapest Honvéd csapatával aláírtatok egy együttműködési megállapodást. Ez működik?

Igen, többek között ennek köszönhetően tudtunk részt venni a gyerekekkel a Magyar Kupa döntőjében…

A Telenorral is megállapodtatok idén, hogy a TAO támogatásotokat ők fizetik ki.

Ez nagy segítség volt számunkra, amit nagyon köszönünk Elek Sándor alpolgármester úrnak, hiszen nélküle valószínűleg nem juthattunk volna el a vezérigazgató-úrhoz. Ebből a pénzből rengeteg eszközt tudtunk vásárolni, többek között mezeket és labdákat. De ebből a támogatásból tudtuk elvinni Zalaegerszeg mellé az utánpótláscsapatokat egy csapatépítésre, ahol a sport mellett arra is fektettük a hangsúlyt, hogy erősítsük a TTC családhoz való kötődésüket.

Pályagondok ügyében van előrelépés?

Az önkormányzat pályázott a nagy pálya mögötti területek műfüves pályává való átalakítására. Reméljük a legjobbakat.

N.G.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!