Isten hagyta, hogy ténferegjek,
De nem hagyta, hogy elkallódjak!
•

Nem keresed már szíved melegét
Hegesedő napjaid peremén.
Már bölcsességig
egyszerű az élet,
S üvegre dermedt jégrózsa csókja
A szerelem.
•
Én elfogadom majd
Az örökkévalóság ígéreteit,
Ha elgurult pillanatokkal
fizethetek,
Amikor magához int majd
A temetőnk mezsgyéjén kuncsorgó
Idő.
•
Emlékeim,
A dédelgetés ügyes rabszolgái,
Homokozóban felejtett
reménnyel,
Örökkévalóságot építenek
Gyermekkorom elrohant perceiből.
•
Ha majd rád omlik
a lehetetlenség,
S a visszaszámlálás megszakad,
Nem áshatod ki már aranyad,
S amit nem osztottál,
Szégyennek megmarad,
•
Kicsit engedj örülni még,
Ha többet már nem kérhetek,
Egy parányi mosoly is elég,
Mert élni csak boldogan érdemes.
•
Gátlásosságom tollait elveszítve,
A rontás fészkéből kiesve,
Sólyom lelkem felfelé
zuhanását is
Vállalom.
•
Leng a kötél,
Rajta biztos lábbal a táncos.
Bámuljuk borzongásos
ámulással,
S örülünk, hogy ide ragadtunk
A biztonságos pocsolyába!
•
Gyanúsan hallgatnak
a vágóhidak.
Elfogyott a Jóság,
nincs több áldozat!